Berta Sándor

Hamarosan a mindennapok részévé válnak a robotautók

Sven Gábor Jánszky trendkutató azt prognosztizálja, hogy az önállóan közlekedő gépkocsik tíz éven belül elterjednek. Ezzel kapcsolatban a szakember gyakorlatilag teljes mértékben osztja az autógyártók képviselőinek véleményét.

"A digitalizálás az autóvezetők és -gyártók számára is az autóipar legfontosabb trendje, sokkal fontosabb az elektro- vagy a hibridmotoroknál. 2020-ban maguktól fognak kinyílni és becsukódni az ajtók, a motor pedig beszédparancsokra fog indulni. A digitalizálás a dizájnra is hatással lesz: napjaink műanyag-, bőr- és fadekorációja helyett világító anyagok lesznek, így a jármű a különböző helyzetekben más színekben fog kinézni. A legfontosabb innováció azonban az önálló közlekedés, vagyis elegendő lesz megadni az úticélt és utána a teljes felügyeletet az elektronika látja majd el. A fennmaradó időben az utasok filmeket nézhetnek, e-mailekre válaszolhatnak vagy akár a gyerekekkel játszhatnak."

"Az intelligens autók nem egyik napról a másikra hódíthatják majd meg az utakat. A legtöbb technológiához hasonlóan a robotautók is először a felső kategóriában fognak megjelenni, de a gyártók nagyon jól tudják, hogy a nagy pénzek más szegmensekben vannak. Így a szükséges szenzorok a közép kategóriás gépkocsikban is megjelennek majd. Technológiailag két lépésben valósulhat meg a folyamat: 2020-ban a robotautók már nagyobb számban lesznek jelen az autópályákon, ott ugyanis a közlekedési helyzetek kevésbé összetettek. Mindez azt jelenti, hogy felmegyünk az autópályára, besorolunk valamelyik sávba és lenyomjuk a robotpilóta gombot. A városokban ugyanakkor bonyolult és gyorsan változó közlekedési helyzetek vannak, így ott továbbra is az emberek fogják vezetni a gépkocsikat. Viszont a fedélzeti rendszer ellenőrzi majd a folyamatokat, vagyis a jármű felismeri az emberi érzelmeket és 2020-tól a gondolatokat is. 2020 után további öt évre lesz szükség, míg a robotvezetés a városokban is elterjed" - jelentette ki a 2b AHEAD ThinkTank trendkutató intézet igazgatója.

Sven Gábor Jánszky szerint az autó egykor státuszszimbólum volt, de manapság egy olyan világ felé haladunk, amiben az emberek a gépkocsijukat elsősorban arra használják, hogy rugalmasan eljussanak A pontból a B pontba anélkül, hogy sok időt pazarolnának el. Pont az önálló közlekedés teszi majd lehetővé, hogy az időt ne vesztegessék el az emberek, hanem ésszerűen használják fel; munkára, kikapcsolódásra vagy akár a gyerekekkel való játékra. Csak ritkán fordul elő, hogy valaki azért vezet, mert szeret vezetni. Úgy véli, 2020-ban mindkét dologra lehetőség lesz, az autók átkapcsolhatók lesznek a különböző üzemmódok között. Amennyiben valaki maga akar vezetni, akkor elegendő lesz kikapcsolni a robotpilótát.

Minden technológiai innovációnál megfigyelhető, hogy az emberek egyszerre találják lenyűgözőnek és fenyegetőnek, így volt ez az autók, a televízió és a mobiltelefon esetében is. A felhasználók először kipróbálják az új technológiát, hozzáidomul az életstílusukhoz és utána megszokják, néhány évvel később pedig azt kérdezik maguktól, hogy miként lehetne-e technológia nélkül élni. A robotautók minden bizonnyal a kritikus szituációkban lényegesen jobb döntéseket fognak hozni, mint az emberek. Kicsit olyan a helyzet, mint a repülőgépeknél, ahol szintén évek óta vannak robotpilóták.

"Akár tíz év is kell ahhoz, hogy a megoldás kiforrott legyen. Ennek három oka van. Az első, hogy a nagy autógyártók jelenleg rekordbevételt érnek el az ázsiai exporttal. Amíg Ázsiában nagy pénzeket lehet keresni, addig nincs elég nagy nyomás a cégeken azért, hogy új technológiákba fektessenek be. Csak ha az ázsiai piac már telített, akkor fogják megkérdezni a cégek, hogy miként lehet az európai piacot újraéleszteni. Ekkor jöhetnek képbe az önműködő járművek. A második dolog, hogy a szenzoroknak még olcsóbbakká kell válniuk a sorozatgyártáshoz. A szükséges technológia már most is rendelkezésre áll, de nem tudjuk a szükséges mennyiségben biztosítani. A harmadik ok pedig egy jogi probléma: ki lesz a felelős, ha mégis baleset történik? A vezető, a gyártó vagy a szoftverszállító?"

"Ez a kérdés minden olyan területen felbukkan, ahol "intelligens" eszközök önálló döntéseket hoznak. Erre a kérdésre viszont a jogrendszerünkben még nincs megfelelő válasz, de optimista vagyok abban a tekintetben, hogy a következő években sikerül megoldani ezt a kérdést. Szükség van egy megbízható válaszra, nem csupán az autóvezetés, hanem az élet legtöbb területén. Bármennyire is paradoxnak tűnhet, gyorsabbak leszünk, annak ellenére, hogy lassabban közlekedünk majd. Ez azt jelenti, hogy a végsebesség csökkenni, de az átlagsebesség viszont növekedni fog. Kevesebb lesz a dugó, vagyis gyorsabban juthatunk majd el a célunkhoz és kevesebb lesz a baleset" - szögezte le végül a trendkutató.

A világ második legnagyobb autóipari beszállítójának számító Continental hamarosan együttműködési megállapodást köt a Google és az IBM vezetőivel. A kooperáció célja, hogy közösen új megoldásokat hozzanak létre az automatizált vezetés területén. Augusztus végén a Nissan jelezte, hogy önműködő autókkal jelentkezne 2020-ban és a Daimler is kínálna ilyen modelleket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #23
    "Nevetseges, es extrem, hogy egy ilyen veszelyes uzem automatizalasa, ilyen sokaig tartott, sokkal korabban kelett volna."
    Mondjál még1 veszélyes üzemet amit már automatizáltak. Jellemzően a veszélyes üzem az pont az, ahol az emberi kontroll örökre meg fog maradni.
  • Komolytalan #22
    ""A villamosok NEM azért torlódnak össze, mert eléjük állt egy autó. Csúcsforgalomban, amikor több villamost állítanak üzembe, ez rendszeres."

    Automata terkozbiztositas eseten zartpalyan /=kisfoldalatti/ ez nem forul elo, pedig az is villamos, csak egy emelettel lejebb megy."
    Na persze, ugyanaz - ott is rengeteg kereszteződése van a metrónak, sok-sok jelzőlámpával. A villamosoknál azért van torlódás, mert a keresztirányú forgalom miatt nem tud tovább haladni. Ez lehet hogy azért van, mert valaki megállt előtte, de lehet például azért is, mert az utasok nem végzik el 23 másodperc alatt a fel és leszállást, így lekési a zöldet.

    "Ha az autoforgalom es a kozlekedesi lampak egyaltalan nem zavarjak a villamosok kozlekedeset, akkor 1-2 perces kovetesi tavolsag mellett is stabilan jarhatnak a nagykoruti villamosok."
    Na persze, csak ehhez kellene felüljáró "néhány" kereszteződésbe. Mivel az autóforgalom akkor is k.rvára zavarja a villamost, ha neki zöld a lámpa. Ha jártál már a nagykörúton életedben, csúcsidőben akkor tudhatod, hogy pl a Corvin negyed megállóban (meg még sok helyen) csúcsidőn kívül 1, csúcsidőben 2 lámpát vár a villamos a fel és leszálló utasok miatt.

    ""Először a kötöttpályás közlekedést kellene valami intelligens rendszerrel megsegíteni."
    Nallunk majd a tavoli jovoben a 4-es metro igy fog jarni. Vancouver-ben meg a 80-as evek ota az osszes felszin feletti kotottpalyas jarmu igy jar."
    Az egy szaros 600ezres város, 12 sávos utakkal. Nem Miskolcon van nagy dugó, ne azt oldd meg. Na jó, Miskolcon nincsenek 12 sávos utak...

    "A fenti rendszert sokkal egyszerubb es olcsobb megoldani tisztan robotautokkal,"
    Na persze, Mr Foteltudós keze ismét beleér a bilibe: minden autó robotautó, minden autó egyenautó, azonos gyorsulással fékekkel, programokkal. Hát megmondom én mi lenne a nagy robotótó lázban: 3 program, ráérek, normál, sietek. Ráérekben 20 sec alatt érné el az 50-et, sietekben 2 alatt. Ha a sor elején menne egy ráérek, akkor az pont olyan lenne mint ma a pótkocsis IFA: a leggyorsabb, hiszen senki se tudná megelőzni.

    "Ezert sincsennek mar hagyomanyos fenyjelzok a francia tgv vonalakon, mivel nincs rajuk szukseg."
    Nem, azokon konkrétan azért nincsenek fényjelzők meg táblák, mert a TGVből azt nem lehet észrevenni. Közel 100 m/sec-nél már nem használhatóak a táblák. És az nem tudom megvan-e, hogy ezek a TGV-k sem robot irányításúak, hanem van bennük egy vezető, aki ha úgy esik vállalja a felelősséget a balesetért? Nem véletlen.

    "ps: Az I robotban (akarmilyen rossz is a film) jo latszik, hogy bizonyos sebesseg folott atlagos emberek mar nem kepesek vezetni az autoikat."
    Az CGI bazmeg, nem mondták neked az óvodában? Úgy rakják ki a pixeleket, ahogy akarják.

    "Ha valaha szeretnenk 300 km/h folotti autokat, akkor mindenkeppen szukseg lesz az automata jarmuvekre."
    Nem, ahhoz első sorban kib.szott sok pénzre van szükség, mivel az ilyen járművek drágák, sokat fogyasztanak, és mocskosul karbantartás igényesek. Egy ilyen autóba egy szet gumi, amit elnyal 10ezer km alatt veri a milliót, és egy egyszerű olaj+szűrőcsere is 2-300eFt.
  • duke #21
    "De ezeknek az autózás teljes tönkretétele a céljuk. Ha a vezető elveszíti a kontrollt a saját autója fölött, akkor az többé nem az ő autója. Nem oda megy, ahová ő akarja, hanem oda, ahová az atyaúristen közlekedési szervezetek engedélyezik neki.
    El akarsz menni az autóval valami bányató mellé fürödni? Vagy valami szabadstrandra? Majd tesznek róla, hogy ne tudj! "

    Hat ezek elege gyenge ervek, az evi 50-100 millio balesethez kepest.
    Persze ertem, hogy sokaknak a vezetes, az egyfajta pszihoterapia. Az unalmas, szar eletukben az jelenti az egyetlen boldogsagot, hogy beulnek egy ket tonnas femdobozba, egy gurulo szobaba, ahol a kulvilagot kizarva, biztonsagban erzik magukat, es vegre ugy erzik, hogy ovek az iranyitas. Csakhogy ez nem valo az utakra, hanem az elmeorvosra tartozik. Az utakon kozlekedni kell, gyorsan, kornyezetbarat modon, biztonsagosan, nem pedig jatszani, elvezkedni, kompenzalni.
    Nevetseges, es extrem, hogy egy ilyen veszelyes uzem automatizalasa, ilyen sokaig tartott, sokkal korabban kelett volna. Elkepeszto, hogy evente annyian halnak serulnek meg, az utakon, mintha vilaghaboru lenne.
  • duke #20
    "En szeretek autot vezetni nekem ne vezessen egy chip...."

    Bazzeg en meg szeretek puskaval lovoldozni, ez hozzatartozik az emberi szabadsaghoz, aztan megse engedik az utcan. Viszont ha elmegyek egy loterre, akkor ott lohetek. Az autoval is ugyan ez lesz, aki vezetni akar, az majd megteheti egy erre epitett palyan, ott majd jatszhat a kis autojaval.
  • Katalizátor #19
    Miért mindig ez a kérdés? Annyira unalmas már!

    Egyébként hidd el, jóval kevesebb, mint ami eddig megszűnt már a gépesítések során. Ezt hívják technológiai-munkanélküliségnek és ez egy teljesen természetes folyamat.
  • JL666 #18
    hány munkahely fog ezzel megszűnni?!
  • csanyigabor #17
    Aztán ha a családot tarolja egy elalvó kamionos akkor megy a sírás rívás.
  • M2 #16
    "En szeretek autot vezetni nekem ne vezessen egy chip...."

    vs.

    "Én szeretek lovagolni, nekem nem kell motorizált jármű..."

    Pont ugyanaz lesz a helyzet mint ma a lovaglással: űzheted, de nem a közutakon ahol másokat veszélyeztethetsz.
  • kvp #15
    "A villamosok NEM azért torlódnak össze, mert eléjük állt egy autó. Csúcsforgalomban, amikor több villamost állítanak üzembe, ez rendszeres."

    Automata terkozbiztositas eseten zartpalyan /=kisfoldalatti/ ez nem forul elo, pedig az is villamos, csak egy emelettel lejebb megy. Ha az autoforgalom es a kozlekedesi lampak egyaltalan nem zavarjak a villamosok kozlekedeset, akkor 1-2 perces kovetesi tavolsag mellett is stabilan jarhatnak a nagykoruti villamosok.

    "Először a kötöttpályás közlekedést kellene valami intelligens rendszerrel megsegíteni."

    Nallunk majd a tavoli jovoben a 4-es metro igy fog jarni. Vancouver-ben meg a 80-as evek ota az osszes felszin feletti kotottpalyas jarmu igy jar. Az elsokben meg szelvedo sem volt, csak egy femlemez meg a veszkijarat, mivel teljesen automatikusak, most tobbnyire kilato ulesek vannak elol. Londonban a dlr villamosai is automatikusak, csak egy biztonsagi or van rajtuk, hogy el ne lopjak oket. (ez empirikus tapasztalat, az elso par automata jarmuvet a helyiek szetvertek es kifosztottak)

    "Azután lehetne a gumikerekes közlekedést szabályozó lámpákat is intelligens módon állítani, a forgalomtól, napszaktól, egy-egy irányban várakozó sorok hosszából kiindulva, és mindezt összehangolva a többi lámpával (ez utóbb is fontos, és emiatt bonyolult a feladat) Ez utóbbihoz számítógép és szoftver kell, meg érzékelők.
    Ilyen egyelőre nincs a közelünkben, szóval nem a robotautó, amire leginkább szükség lenne."

    A fenti rendszert sokkal egyszerubb es olcsobb megoldani tisztan robotautokkal, mert azoknak a viselkedese konnyebben osszehangolhato, tehat nem kell felkeszulni egy-egy vezto benazasara. Tovabba olcsobb is, ha nem az allami infrastrukturat kell fejleszteni, hanem minden autoban benne van a teljes szenzor csomag, igy egy ido utan az utak melle mar tablak es jelzok sem kellenek, csak a gyalogosoknak, mivel a robotautoknak nincs ra szukseguk. Ezert sincsennek mar hagyomanyos fenyjelzok a francia tgv vonalakon, mivel nincs rajuk szukseg. Ott a palyaban van a jelzes es a vonat fedelezeti kijelzojen jelenik meg. Pedig az mar jo 40 eves technologia.

    ""Viszonylag kevesen jarnak ejszaka autoval femhuzalt shopping-olni vagy gyumolcsot szuretelni"
    Én sem szoktam éjszaka kábelt szüretelni... viszont néha az ember letér az aszfaltozott útról, akár egy szabadstrand, akár egyéb miatt."

    Ilyenkor kell atvenni a kezi vezerlest, marmint ha a sofornek van jogositvanya es kezi vezerlesre is alkalmas az autoja. A jogositvany nelkuli autotulajok meg megallnak a legkozelebbi parkoloban.

    "Azt a műholdas nyomkövetőt ne is emlegesd, mert az az egyik vörös posztó a szememben. Remélem, ez a rohadék rendsszer összedöglik, mielőtt a totális ellenőrzést meg tudja valósítani... bár nagyon próbálkoznak és haladnak is"

    Teherautokon mar itthon is van. Egyebkent nem olyan rossz, ha baleset eseten a legzsak nyitasakor egyben hivja az auto a mentoket is. Ez utobbihoz tudnia kell hol van. Japanban mar minden telefonban kotelezo szolgaltatas, europaban meg dolgoznak rajta.

    "Engem nagyon bosszantanak a FELESLEGES korlátozások, bár magam viszonylg óvatos vagyok, ÉSSZERŰEN veszem figyelembe a korlátozásokat."

    Minenkinek mas a felesleges. Van aki szerint az adozas a felesleges, van aki szerint a varosi sebesseghatar. A felesleges korlatozasokat a kepviseleti demokraciakban csak a politikai rendszeren keresztul lehet megszuntetni. Ertem en hogy ez nem mukodik, de attol meg ez a torveny. Tehat innentol a szabaly az szabaly es a feleslegeseket is mi tartjuk eletben a jelenlegi demokracia alkalmazasa miatt.

    Az egyik legfontosabb szabalyt, a sebessegfuggo biztonsagos kovetesi tavolsagot viszont senki nem veszi figyelembe. Varosban ez a par meterre hirtelen kiepo emberek miatt eleg alacsony lenne, ha mindenki a jozan eszere hagyatkozna. (tehat ugy kell vezetni, hogy lakott teruleten barhol kiszaladhat egy gyerek barmikor, ezert a max. tempot ehhez kell merni) Ebben egy szamitogep sokkal jobb, mivel eleve lassabban vezet. Viszont mivel tudja hogy a tobbiek merre mennek es milyen sebesseggel, ezert nem kell egy keresztezodesnel megallnia korulnezni, mert tudja, hogy jon-e valaki vagy sem. Ugyanez a helyzet a zipzarelv alkalmazasanal. A robotautok ezert is gyorsabbak, mert annnak ellenere hogy lassabban hajtanak sokkal kevesebbszer allnak meg vagy fekeznek hirtelen. Hatalmas elonyuk, hogy jobban odafigyelnek a gyalogosokra is, ami biztonsagosabba teszi a kozlekedest.

    "En szeretek autot vezetni nekem ne vezessen egy chip...."

    Erre valok az autoverseny palyak, ott a jovoben is lehet kezzel vezetni. De en is szeretek liftet vezetni, megis csak a nyomogombok vannak mar a liftekben, pedig ha meg ott lenne az iranyvalto es a sebessegszabalyzo kar...

    ps: Az I robotban (akarmilyen rossz is a film) jo latszik, hogy bizonyos sebesseg folott atlagos emberek mar nem kepesek vezetni az autoikat. Ha valaha szeretnenk 300 km/h folotti autokat, akkor mindenkeppen szukseg lesz az automata jarmuvekre. Ugyanebben a filmben lathatunk egy jo peldat arra, hogy az emberek miert felnek az automatizalastol.
  • halgatyó #14
    Egyik korábbi hozzászóló (és más helyeken mások is) a balesetek számát nagyságrendekkel eltúlozva demagogizál.
    Szerintem meg néhány agyafogyott kedvéért, akik az újgazdag apuka verdájával megmutatják, hogy ki az úr a nyuszik között, nem kellene az összes autóst félig megkötözni. (Engem nagyon bosszantanak a FELESLEGES korlátozások, bár magam viszonylg óvatos vagyok, ÉSSZERŰEN veszem figyelembe a korlátozásokat. Eddig nem csináltam sajáthibás balesetet, B10-ban vagyok mielőtt valaki ezzel jönne)