MTI

Felfüggesztett börtönt kapott a halálos balesetet okozó önvezető taxi sofőrje

A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizona államban.

Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás. A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-műsort nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy a balesetet elkerülje.

A vádlott, Rafaela Vasquez azt állította, hogy az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását használta, valamint hogy a kerékpáros, a 49 éves Elaine Herzberg "a semmiből került a jármű elé", ezért nem tudta elkerülni a tragédiát. A közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálata szerint a balesetért a sofőrt terheli az elsődleges felelősség, ugyanakkor a taxis vállalkozásnál történt elégtelen biztonsági intézkedéseket és a járművezetők megfelelő felügyeletének hiányát is megállapították. Ennek ellenére az ügyészek kizárták, hogy a baleset miatt a munkaadó ellen is vádat emeljenek. A védő és ügyészek végül vádalkut kötöttek, amelynek keretében Vasquez elkerülte a súlyosabb büntetést.

Az önvezető taxiban a sofőr szerepe annyi volt, hogy beavatkozzon, ha a jármű számítógépes rendszere felmondaná a szolgálatot. A 2018-as halálos baleset hozzájárult ahhoz, hogy az autóipari és technológiai cégek lefékezzék, valamint újragondolják az önvezető autózás fejlesztését. A közösségitaxi-szolgáltató a baleset után kivonta a forgalomból az önvezető tesztautóit Arizona államban, az akkori kormányzó, Doug Ducey pedig megtiltotta a további kísérleteket vezető nélküli taxikkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    Azért ez az ügy a tökéletes állatorvosi ló volt.
    Az autóban ülő, a jármű felügyeletét végző egyén egy erőszakos bűncselekmény és csalás miatt korábban elítélt, bűntetett előéletű, nemváltó illlető volt, aki egy az autó-úton szabálytalanul kerékpárt áttoló hajléktalan nő elütésében találtatott vétkesnek.
    A kísérleti járművet üzemeltető Über a balesetet megelőzően a biztonságot jelentősen befolyásoló intézkedéseket tett, amelyek a felügyelő személyzetet is érintették. Kettőről egyre csökkentették a számát. A baleset után a cég elleni erőteljes közlekedésbiztonsági vizsgálat során, annak befekezte előtt az sokkal szigorúbb, átgondoltabb rendszabályokat foganastosított. Majd nemsokkal később feladta az önvezető járművek fejlesztését. Így az ellene esetleg felmerülő vád mára gyak okafogyott lenne. Főleg, hogy emlékeim szerint a cég peren kívül megegyezett az áldozat családjával, a polgári peres ügyet illetően.

    Az hogy a cégek mennyire és miben fékeztek le az önvezető járművek fejlesztésében ennek hatására az jó kérdés, de inkább az alaptalanul felpörgetett vásárlói várakozás ösztönzésében vettek jelentősen vissza.