Berta Sándor

Robotbuszokat tesztelnek Frankfurt am Main repülőterén

A közlekedés többi résztvevőjével való együttműködés mellett a lehetséges kockázatokra is kiváncsiak.

Egy svájci kisváros és Berlin kórházkomplexuma után most Frankfurt am Main repülterének üzemeltetője, a Fraport AG kacérkodik robotbuszok bevezetésével a gurulóutakon zajló közlekedés kiszolgálására. A teszteket a R+V Versicherung AG végzi, a két jármű ennek a biztosítónak a tulajdonában van. A repülőtér hármas kapujánál naponta 2600 különböző személy- és teherautó, illetve busz vagy egyéb jármű halad át, emellett nagy a gyalogosforgalom is. Mindez ideális tesztkörnyezetet jelent a robotbuszoknak, amelyek így valóságos körülmények között állhatják meg a helyüket.

A cég a projekttel szeretne még azelőtt tapasztalatokat szerezni az autonóm járművekben rejlő lehetőségekkel és kockázatokkal kapcsolatban, hogy az új technika a hozzá tartozó bonyolult szoftverrel és a számos szenzorrendszerrel, valamint kamerával szabványként megjelenne az utakon. A repülőtéri teszt az első lépcsőfok, az utolsót pedig a közutakon végzendő próbák jelentik majd. Anke Giesen, a Fraport AG műveleti vezetője hozzátette, hogy ők azt remélik a technológiától, hogy a segítségével jobban és rugalmasabban megtervezhetők lesznek a különböző folyamatok.


A szakemberek többek között olyan kérdésekre keresik a válaszokat, hogy a technika és az autonóm autók szoftverei képesek-e huzamosabb ideig zökkenőmentesen együttműködni, tudnak-e önállóan közlekedő és hagyományos gépkocsik probléma nélkül és biztonságosan ugyanazon az úton haladni, továbbá mennyire fogadja el ezeket a járműveket a közlekedés többi résztvevője és az infrastruktúra tekintetében milyen támogatásra van szükségük az autonóm autóknak az optimális működéshez. Szintén megválaszolandó kérdés, hogy milyen interaktív lehetőségek adódnak a cégek és az önállóan közlekedő gépkocsikat alkalmazó felhasználók számára, illetve milyen befolyással van az automatizált közlekedés a károk nagyságára és a káresemények előfordulásának gyakoriságára.

Norbert Rollinger, a cég vezetője szerint az önállóan közlekedő autók az egyik leglátványosabb innovációkat jelentik a mobilitás történetében. Az úttörő technológia segítségével néhány éven belül egy új korszak kezdődik a gépkocsi-biztosítások területén és vezető szerepet akarnak vállalni ebben a folyamatban. A projektet az R+V "Connected Car" Innovációs Laboratóriuma valósítja meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!