Berta Sándor

Saját autópiaci platformjában hisz a Toyota

Érdekes döntést hozott a japán konszern: sem az Android Auto, sem az Apple CarPlay mellett nem teszik le a garast.

A vállalat úgy döntött, hogy a jövőben továbbra is a saját járműfedélzeti rendszerét részesíti előnyben és belátható időn belül nem is akar ezen a döntésén változtatni. Mindez különösen azért érdekes, mert korábban a Toyota az első autógyártók között volt, amelyek csatlakoztak a CarPlay kezdeményezéshez, sőt, a társaság egy olyan partnernek mutatkozott, amely elkötelezte magát amellett, hogy számos modelljénél bevezesse a technikát. Ugyanakkor később ismertté vált, hogy a Toyota azon gyártók egyike, amelyek mind a két megoldást támogatják.

John Hanson, a Toyota menedzsere megerősítette, hogy gyakran egyeztetnek mind a Google, mind az Apple képviselőivel, de jelenleg nincsenek terveik arra vonatkozóan, hogy az Amerikai Egyesült Államokban valamelyik platformot is alkalmazzák. A Ford és a Fiat Chrysler viszont úgy döntött, hogy mindkét rendszert támogatja. A Chrysler egyik szóvivője ezt azzal indokolta, hogy biztosak abban, hogy a megoldások jó lehetőségeket jelentenek majd az ügyfeleiknek.

A Ford Sync nevű rendszerét korábban számos bírálat érte. 2016 végéig minden járművet az USA-ban egy teljesen átalakított Sync-verzióval látnak el, amely mind a két platformot integrálni fogja. Don Butler, a gyártó hálózatba kötött járművekért és szolgáltatásokért felelős vezetője leszögezte, hogy nem akarják, hogy az embereknek a mobiltelefonjuk alapján kelljen autót is választaniuk. Szerinte alapkérdés, hogy az okostelefonokat és az ökorendszereket ésszerűen lehessen használni. A zárt rendszerekkel az a probléma, hogy előre kell jelezni, merre halad majd a fejlesztés vagy eleve jövőbiztossá kell őket tenni, ami gyakorlatilag lehetetlen, ezért jobb egy átfogó és nyitott platformot létrehozni az innovációk támogatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T2k #7
    Ja persze, lépést kellene tartaniuk, pl. úgy hogy a fosdízelekhez ajándékba adnának néhány kemoterápiás kezelésre szóló kupont is.
  • Sith #6
    Lassan lehet hogy tartani kéne a lépést de a toyota valamit jól csinál...
    http://www.statista.com/statistics/271608/global-vehicle-sales-of-automobile-manufacturers/
  • [UNQL]Echo #5
    Eros dizel es benzines turbok?Ameddig a gari tart aztan (vagy meg elotte) vezermulanc megnyulas,turbo halal,kettostomegu lendkerek csere,reszecskeszuro dugulas stb.Sok sikert ezekhez.Javaslom olvass utana pl a Nepiteleten vagy Totalcar online podcast musoraban mekkora szopo van a csucsdizelekel es a kis benzines turbokkal.Arrol nem is beszelve, hogy pl a Mazda mit alkotott a Skyactiv technologiaval turbo es minden egyeb nelkul.
  • Tetsuo #4
    A riválisok innovációit a Toyota alapozta meg. Az Audi pl. utána kullog a motorfejlesztésben.
  • Ender Wiggin #3
    ez jó, de lassan tartani kéne a lépést a riválisokkal, akik erős dízel és kis benzines turbókkal jönnek, míg a Totyota szarakodik az unalmas, régi, konzervatív és összehasonlítva már gyenge szívó benzineseivel meg a fosdízeleivel, melyek szintén messze maradnak a konkurenciától.
  • NEXUS6 #2
    +1
  • CairoJack #1
    Nagyon-nagyon-nagyon helyes. Jó döntés, nagyon remélem, hogy bejön nekik anyagilag is. Én egyáltalán nem szeretném, ha ezek az adattolvaj, vicc cégek még az autókba is beletrollkodjanak a percenként szétfagyó, és az óvodások által is felhekkelhető sz@*jaikkal. Inkább legyen egy független, zárt rendszer, ami biztonságos, stabil, és ha kell, minden mobil rendszerrel együtt tud működni.
    Baromira nem szívesen vennék olyan autót, amint iBirka vagy Lagdroid OS felel bármiért is.
    Hajrá, Toyota, a többiek meg remélem róluk vesznek példát, főleg a német luxusszekerek.