MTI

Az autósok valós idejű közlekedési információkat szeretnének

Az autósok közlekedési információkat, illetve szabad parkolóhelyekről, valamint sebességellenőrző radarokról szóló, elsősorban valós idejű tájékoztatást szeretnének kapni autóik informatikai központi egységétől, a szórakoztató elektronikai funkciók viszont kevésbé érdeklik őket - írja a YouGov piackutató intézet tanulmánya.

A jövő autója az internetre tart és maga is a hálózat részévé fog válni. Az autósokat internetes alkalmazások segítik majd a közlekedésben, a dugók kialakulásának korai felismerésében és elkerülésében. A YouGov piackutató vállalat ezért felmérést végzett gépjármű biztosítási szerződést kötő autósok körében annak megállapítására, milyen területen várnak leginkább segítséget az autósok a hálózati technológiától. A felmérés során 60 biztosító társaság 70 különböző autómárkával rendelkező ezer ügyfelét kérdezték.

A "Das vernetzte Auto" címet viselő felmérés eredménye szerint a válaszolók 80 százaléka üdvözölne a jelenleginél részletesebb közlekedési információkkal szolgáló funkciókat a kocsijában. A kívánságlista második helyén a szabad parkolóhelyeket (71 százalék), a harmadikon pedig a radarcsapdákat (70 százalék) valós időben közvetítő alkalmazások állnak. Az autósoknak mintegy felét (52 százalékát) a helyi időjárási viszonyokat közvetítő, valamint a célállomás turisztikai attrakcióit (46 százalék) bemutató alkalmazások is érdekelnék.

A szórakoztató szolgáltatások viszont viszonylag alacsony érdeklődésre tartanak számot az autósok körében. Aktuális helyi és nemzetközi híreket közvetítő szolgáltatás az autósok 36 százalékát, az utasok mobil készülékeinek az internetre kapcsolását lehetővé tévő hot-spot rendelkezésre állása pedig 32 százalékát érdekelné. Zeneszámok online közvetítése még érdekelné 22 százalékukat, zenei videoklipek és hangos könyvek közvetítése azonban a túlnyomó többségnél már merev elutasításra talált.

A többséget (51 százalék) az autó vásárlásakor hidegen hagyják az elérhető online szolgáltatások és nagyjából minden negyedik közülük szentelne csak figyelmet az online szolgáltatások megtekintésének, ha már vannak. A 2500 eurónál magasabb jövedelemmel rendelkező és évi 20 ezer kilométernél többet autózó, illetve az olyan prémium márkákhoz, mint az Audi, a BMW vagy a Mercedes-Benz szokott vásárlók jellemzően az átlagnál nagyobb figyelmet szentelnek az autóban elérhető online szolgáltatásoknak, de a dolog számukra sem perdöntő tényező.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #6
    csak erre kissé többen állnának rá, mint a klasszefemre és több munkával járna, rgo nagyobb üzlet, másrészről más rádióhálozaton nem biztos, hogy megoldott az adatbázis korrekt kezelése. Mivel elméletileg droidok lesznek az autókban, így akár Waze féle app is lehet, de ne tévesszen meg senkit, az sincs ingyen, hiszen fizeted a havidíjjat, net nélkül nem menne a pillantnyi állapotok lekérése. Majd meglátjuk mi lesz na...
  • Papichulo #5
    Bármiféle adat kapcsolat nélkül, hogyan lehetne információhoz jutni?

    Peldaul valamelyik radiofrekvenciat elkulonitik erre. Vagy akar a radioadok is sugarozhatnanak ilyen jelet.
  • Berber #4
    Az a Waze. Egy éve használom. Ingyen.
    Nem fagy, csak más egyéb app. fagyasztja.
    Roaming? Bármiféle adat kapcsolat nélkül, hogyan lehetne információhoz jutni? Azt találja már fel valaki!
    Utoljára szerkesztette: Berber, 2014.10.14. 06:24:34
  • who am I 7 #3
    ahogy azt móricka elképzeli...folyamatosan frissülő real-time netes adatbázis, roaming nélkül..ingyen és bérmentve :D
  • matatom #2
    Ja, ott a Waze,... kivéve amikor nem hajlandó a hangutasításokat mondani, illetve halálra fagyasztja a telelefont.

    Pontsan az ilyen instabilitási problébmák megakadályozása, illetve a nagyobb kijelző, könyebb kezelhetőség és a speciális funkciók, amiben az autóba épített okosságok jobbak lehetnek. Plusz jó esetben nincs roaming, adat és egyéb járulékos költség.
    Utoljára szerkesztette: matatom, 2014.10.13. 22:51:40
  • Teppik Amon #1
    A dugókra, forgalmi akadályokra, rendőrökre, radarokra ott a Waze. Teljesen jól működik, sokan használják már itthon is.