SG.hu·

Jön a hat éven aluli és a pornó/horror tévés korhatár-kategória

Végre nem kell folyton korhatár-karikákat bámulnunk, de a pornó és a horror megkapta saját besorolását a médiatörvényben: tiltott lett a két műfaj.

Örülsz az új médiatörvénynek?

Hétfőn nyújtották be az új médiatörvényt, s a tervek szerint karácsony előtt már el is fogadja a parlament, ami azt fogja jelenteni, hogy a régi, sokat szidott, kompromisszumokkal teli törvényt felválthatja egy új, ami..., nos, az biztos, hogy olyan sok kompromisszumot nem fog tartalmazni. A 140 oldalas csomagot módon önálló indítványként nyújtották be Dr. Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői, így mivel nem kormány-előterjesztésnek számít, nem kötelező róla társadalmi vitát tartani, a KDNP frakciójának kérésére pedig a parlament sürgősséggel fogja tárgyalni. (Magát a dokumentumot innen lehet letölteni PDF-formátumban.)


Lássuk az új médiatörvény-tervezet preambulumát - körmondatrajongók előnyben: Az Országgyűlés a közösség és az egyén érdekeinek felismeréséből, a társadalom integritásának előmozdítása, a demokratikus berendezkedés megfelelő működésének és a nemzeti, valamint kulturális identitás megerősítésének céljából, az Alkotmány és az alkotmányos elvek, valamint a nemzetközi jogi és európai uniós normák tiszteletben tartásával, a technológiai fejlődés által előidézett körülmények figyelembe vételével, megóvva a véleménynyilvánítás és a szólás, valamint a sajtó szabadságát, felismerve a médiaszolgáltatások kiemelkedő kulturális, társadalmi és gazdasági jelentőségét és a médiapiaci verseny biztosításának fontosságát, megalkotja a médiáról és a tömegkommunikációról szóló alábbi törvényt:)

A sajtóban persze már rengeteg hírt lehetett olvasni a médiatörvény tervezetéről, s a 140 oldal rengeteg olyan információt is tartalmaz, melyek az átlagembert egyáltalán nem érintik. Azonban akadnak a szövegben érdekes taktusok, többek között a reklámozóknak teendő nagy engedményekkel kapcsolatos, valamint azon részek, melyek a nagy csatornák terjeszkedését akadályoznák meg. S persze a sokak által folyton emlegetett korhatár-jelzések kérdéséről sem szabad elfeledkeznünk.

Úgy tűnik, hogy egyes lobbisták hatékonyan ténykedtek az elmúlt hetekben, hiszen az eredetileg kiszivárgott koncepcióhoz képest több helyen is enyhített a tervezett szigoron a törvény. Például így csak annyi lesz kőbe vésve, hogy a tévécsatornák és rádióadók közül a 35%-os közönségarányt elérők, vagy a két piacon egyszerre 40%-os magukénak tudó társaságok nem indíthatnak a jövőben új szolgáltatást, nem terjeszkedhetnek. Szó volt arról korábban, hogy ezen csatornának, adóknak a közönségarányát is csökkenteniük kell, azaz olyan műsorokat adni, sugározni, melyeket nem fognak sokan nézni vagy hallgatni, azonban mindez a médiahatóság közreműködésével fog zajlani. A korlátozások pedig az eredetileg tervezettekkel ellentétben a 15-35%-os tortaszelettel rendelkezőket egyáltalán nem fogják érinteni, mindössze néhány pluszkötelezettséget ró rájuk.


Nem csak a tévécsatornák, hanem az online videótárak is kötelesek lesznek jelezni az adott műsor ajánlott korhatárát. A tévéműsorok és rádióadások ún. lineáris médiaszolgáltatásnak minősülnek, s az ebbe kategóriába tartozó produkcióknál továbbra is kötelező lesz a tartalmak korhatár-besorolásának állandó jelzése bizonyos feltételek mellett - természetesen a rádióműsoroknál ezt bajos lenne megvalósítani, így erre ott nem lesz szükség. A videómegosztó oldalak, digitális videótékák esetében pedig elegendő lesz a műsorszám kezdetén közölni a korhatárral kapcsolatos ajánlást.

A karikák rajongói örülhetnek, hiszen ezentúl már nem csak a 12-es, a 16-os és a 18-as karikáknak szurkolhatunk, hanem külön kategóriát kapnak az olyan tévéműsorok, melyeket 6 éven aluliaknak nem ajánlanak a csatornák, valamint a pornó és horror kategóriába tartozó alkotások is megkapják a maguk billogját. Ha a műsorszolgáltató nem biztos magában, akkor kérelmet nyújthat be, és egy igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében, a műsorszám átadásától számított tizenöt napon belül a Médiatanács a műsorszám kategóriába sorolásáról hatósági határozatot hoz.

A gyermekek és a kiskorúak védelme érdekében a lineáris médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató - a hírműsorszám, a politikai tájékoztató műsorszám, a sportműsorszám, a műsorelőzetes, valamint a reklám, a politikai reklám, a televíziós vásárlás, a társadalmi célú reklám és a közérdekű közlemény kivételével - valamennyi, általa közzétenni kívánt műsorszámot a közzétételt megelőzően a (2)-(7) bekezdés szerinti kategóriák valamelyikébe sorolja.
(2) Azt a műsorszámot, amely korhatárra tekintet nélkül megtekinthető vagy meghallgatható, az I. kategóriába kell sorolni.
(3) Azt a műsorszámot, amely hat éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a II. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: hat éven aluliak számára nem ajánlott.
(4) Azt a műsorszámot, amely tizenkét éven aluli néz őben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a III. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.
(5) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetlen módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a IV. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.
(6) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.
(7) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, a VI. kategóriába kell sorolni.



A fenti korhatár-jelzések némelyikével kapcsolatban a törvény időponti kikötést tartalmaz, ami szerint a IV-es kategóriába tartozó műsorszámot csak 21 és 05 óra, az V-ös kategóriába tartozót pedig csak 22 és 05 óra között lehet közzé tenni. A VI. kategóriába tartozó műsorszámok nem tehetőek közzé. (Az egyik hazai kereskedelmi csatorna épp most kezdte el adni Fűrész-sorozat, ki tudja, hogy ez összefüggésben van-e a szigorodó törvénnyel.)

Az időpontokkal párhuzamosan a törvény kitér arra, hogy a lineáris audiovizuális médiaszolgáltatásban a műsorszám minősítésének megfelelő jelzés folyamatos megjelenítése mellőzhető, ha a II-III. kategóriába sorolt műsorszám közzétételére 21 óra és 05 óra között, a IV. kategóriába sorolt műsorszám közzétételére 22 óra és 05 óra között, vagy az V. kategóriába sorolt műsorszám közzétételére 23 óra és 05 óra között kerül sor. Ebben az esetben a minősítésre vonatkozó jelzést a műsorszám kezdetekor, és reklámokkal történ ő megszakítását követően, a műsorszám folytatásakor kell megjeleníteni .

A karikák mellett a törvény továbbra is bele kíván szólni a közszolgálati és kereskedelmi adók műsorába olyan szempontból, hogy új műsorkvótákat határozk meg. Ezek szerint a közszolgálati médiában az éves műsoridő felét, míg a kereskedelmiben a harmadát kell magyar produkciókkal kitölteni. A reklámokkal kapcsolatos változások közül a nézőket leginkább a túl hangos hirdetések használatának korlátozása érintheti, valamint az, hogy végre lehetőség lesz nem reklámcélú termékelhelyezésekre a műsorokban, s nem kell mindig kitakarni az átlagembereken lévő márkajeleket, és a Barátok közt karakterei is felfedezhetik, hogy nem csak SÖR márkanevű sört lehet fogyasztani.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© robogo812011. 05. 22.. 21:38||#81
Múltkor,vasárnap reggel bekapcsoltam a tv-t,hogy valami menjen,épp a spongybob ment 6 karikával,ha nem látom el sem hiszem.
Gyorsan is kapcsoltam tovább a egy tudományos csatornára.
© Vogel2010. 12. 17.. 20:04||#80
+1
© Kindred Blades2010. 12. 15.. 02:51||#79
Pontosan.
Részemrõl a Való Világ, a Big Brother, az X-faktor, a Megasztár, a Csillag Születik, a TVShop, a divatmûsorok, s mindazon filmek, sorozatok, melyek ártalmatlannak tûnnek, de pénzéhes ribancokat és striciket nevelnek, akiknek nem számít más, csak a saját lukaik, mehetnek a levesbe.
És kövezzetek meg, nevezzetek konzervatívnak, de ezek a lehetõ legfinomabban szólva is kibaszottul károsabbak, mint egy Lovecraft ihlette horrorfilm.
© merai2010. 12. 13.. 17:17||#78
"fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlõdésének kedvezõtlen befolyásolására"
ki dönti el ,hogy mi kedvezõtlen ?
© Béka Benõ2010. 12. 07.. 19:02||#77
Kiszel Tünde,Benkõ,Gyõzike ! Ezekre a patkányok fejére kéne korhatárkarikát rakni mikor megjelennek a képernyõn !<#duma>
Benkõnek a farkára !<#taps>
© birdo2010. 12. 06.. 22:47||#76
Nem is értem ezt a karikás mizériát... vasárnap délelöt a Spektrumon is van 12-es karikás film..... azzal mi lesz ??
Lekódoljam...vagy lekódolják ??
© Merces2010. 12. 03.. 20:40||#75
..erre a nénire meg rakhattak volna valami karikát mert bûn ronda.......
© Merces2010. 12. 03.. 20:39||#74
..na azért nem ennyire egyszerû , lásd táplállkozási zavarok , szenvedélybetegségek..........
© Rotyoka2010. 12. 03.. 18:49||#73
És akkor mivan? Megállsz a fejlõdésbe?...
© Posza12010. 12. 01.. 21:43||#72
Évekkel ezelõtt, mikor a haver „elõfizetett” az egyik szolgáltatónál a mûholdas csomagra, mutatta nekem: - Most nézd meg, a lengyel HBO-n nincs semilyen karika, a magyaron(épp az a film ment) meg ott a 16-os. Aki ezért felelõs, azt össze kéne kötni a hasonszõrû elveket támogató barátjával, és átdobni õket a villanydróton... Milyen igaza volt! A másik meg, hogy pl. a híradókon nincs karika, pedig nemegyszer VALÓS gyilkosságot vagy terrorista cselekmény végeredményét mutatják be.