SG.hu·

BSA: munkahelyeket teremt a kalózkodás visszaszorítása

A szoftvercégek által pénzelt lobbiszervezet közleménye szerint az illegális szoftverhasználat csökkentésének előnye új munkahelyekben, jobb gazdasági teljesítményben és erősebb IT szektorban mérhető.

A BSA által ma kiadott tanulmány szerint a BSA tagcégek által fejlesztett, gyártott és forgalmazott szoftvereket sújtó illegális szoftverhasználat 10 százalékpontos csökkentése a következő négy év során Magyarországon egy erősebb helyi számítástechnikai szektort és mintegy 1100 új, jól fizető munkahelyet hozhat létre, továbbá 47 milliárd forinttal (274 millió dollárral) járulhatna hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez.

Az érdekvédelmi cég megbízásából az International Data Corporation (IDC) által készített tanulmány megállapítja, hogy Magyarországon a számítástechnikai szektor már ma is jelentős tényező a minőségi munkahelyek számát, az adófizetést és a bruttó nemzeti termékhez (GDP) történő hozzájárulást illetően. Becslések szerint 2007-ben a magyarországi GDP 2,3%-a származott a számítástechnikai szektorból, az ezen a területen tevékenykedő 6.200 cég több mint 45.000, többnyire magasan képzett munkavállalónak biztosított megélhetést. A szektor által 2007-ben befizetett adók és járulékok összege 277 milliárd forintra (mintegy 1,6 milliárd dollárra) tehető.


A magyarországi 42 százalékos szoftver illegalitási arány - csak a BSA tagok által gyártott, a személyi számítógépeken használt szoftverekre vetített - 10 százalékpontos csökkenése 4 év alatt multiplikátor hatással járna, és jelentősen növelné a pozitív gazdasági kihatásokat. A 10 százalékpontos csökkenés eredményeként 1 094 új munkahely jönne létre, 47 milliárd forinttal növekedne a számítástechnikai szektor - és ezzel az egész gazdaság - teljesítménye, továbbá 11 milliárd forint (63 millió dollár) adóbevétel növekedés valósulna meg 4 év alatt.

"Mindenki profitál abból, ha egy ország lépéseket tesz az illegális szoftverhasználat visszaszorítására." - mondta Sarlós Gábor, a BSA magyarországi szóvivője. "Több és jobb munkahelyet, erősebb és biztosabb üzleti környezetet és a gazdaság teljesítményéhez történő még nagyobb mértékű hozzájárulást jelent a már eleve erős IT szektor részéről; így az illegális szoftverhasználat visszaszorítása kézzelfogható előnyökkel jár a kormányok és a helyi gazdaság számára egyaránt. A mostani kutatást a BSA tagvállalatai által fejlesztett, gyártott és forgalmazott PC szoftverekre végezte az IDC. Tekintettel arra, hogy ezek a szoftverek becsléseink szerint a teljes szoftveripar teljesítményének mintegy 40%-át képviselik, így könnyű belátni, hogy ha minden egyes szoftvergyártó termékeire vetítve megvalósulna a 10 százalékpontos javulás, az még jóval pozitívabb hatásokkal járna a gazdaságra nézve. "

A mostani kutatás szerint a legális dobozos szoftverekre költött minden egyes forinton túl a szoftverek telepítése, a munkatársak képzése, valamint a járulékos szolgáltatások biztosítása további 1,25 forint forgalmat generál. Ezen előnyök legnagyobb része az adott országban működő, helyi szoftverforgalmazó és szolgáltató cégeknél jelentkezik - s ez azt jelenti, hogy az illegális szoftverhasználat visszaszorításából fakadó gazdasági előnyök túlnyomó része az országon belül maradnak.

A BSA ezért közleményében többek között arra bátorítja azokat a kormányokat, hogy rendeljenek jelentős kormányzati forrásokat a problémához, beleértve a szellemi tulajdon védelmét ellátó nemzeti szervezetek létrehozását, a nemzetközi együttműködést, valamint képzés révén biztosítsák a tisztviselők felkészültségét, és járjanak elöl saját példával azzal, hogy az állami szektorban kizárólag legális szoftverek használatát engedélyezik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lipovics2008. 01. 23.. 17:18||#5
© Polemius2008. 01. 23.. 11:52||#4
"A mostani kutatás szerint a legális dobozos szoftverekre költött minden egyes forinton túl a szoftverek telepítése, a munkatársak képzése, valamint a járulékos szolgáltatások biztosítása további 1,25 forint forgalmat generál."

Vagyis az általuk képviselt cégek termékei igencsak drágák.
Ezek szerint a cégek jobban járnak, ha áttérnek opensource dolgokra, mert akkor sem kell többet tölteni képzésre, supportra (merthogy opensource megoldásokhoz is lehet supportot vennni, ami legalább ér is valamit), a software meg ugye ingyen van.
Viszont onnnatól nem cseszeget(het)i a BSA és tsai a céget fenyegetõ levelekkel.
Illetve zaklathatja, csak teljes nyugalommal ki lehet õket röhögni és elküldeni kapálni. Meg zaklatásért feljelenteni, mert most már olyat is lehet.
© bakagaijin2008. 01. 23.. 09:50||#3
A BSA alkalmazottakkal egyetemben, hiszen nincs másolás csak ülünk a zöld réten és mosolygunk...

Nekem az az 1100 fõ erõsen túlzásnak tûnik, mivel Mo-n leginkább olyan szoftvereket fejlesztenek, ami nem kerül ki a nagy nyílt piacra (tehát arra amin a BSA is ügyködik.) Vagy úgy jött ki, hogy mondjuk 200 fõ fejlesztõ és 900 manager+sales?
© Csaba422008. 01. 22.. 21:42||#2
És mi lesz a szoftvermásoló kisiparosokkaL? Munka nélkül maradnak!!! 😊
© Riddick2008. 01. 22.. 14:33||#1
Röhejesek. Akkor csökkenek a kalóz szoftwarek arányai,ha olcsóbban adják õket! Hozzá igazítva az aktuális ország bérezéséhez! Mert a mostani helyzet olyan,hogy mintha a japán ingatlanpiaci árakhoz mérten árulnának lakásokat a magyar fizetéseket nem figyelembe véve. Csak,mivel a programokat lehet másolni,így megszívják!