Gyurkity Péter

Sikeresen landolt a SpaceX rakétája 

A SpaceX újabb kísérlete végre sikerrel járt, a fellövés mellett összejött a rakéta visszatérése is.

Az elmúlt egy-másfél évben Elon Musk cége több kísérletet hajtott végre a Falcon 9 rakéta visszahozására, ezek azonban vagy kudarccal, vagy félsikerrel végződtek. A júniusi baleset óta kényszerszünetet tartó platform most minden fontosabb feladatot teljesített, így jöhet a következő lépés.

Az eredetileg vasárnapra tervezett rajtot 24 órával eltolták, hogy még jobb esélyekkel vágjanak neki annak, így a fellövésre végül hétfőn került sor. A SpaceX oldalán a teljes webcast megtalálható, ezen a fontos esemény minden részletét újból megtekinthetjük, a háttérrel kapcsolatos információk Musk blogbejegyzésében szerepelnek, a legfontosabb tudnivaló azonban az, hogy a sikeres rajtot követően a Falcon 9 eljuttatta a kijelölt helyre a rakományt (amely ezúttal 11 műholdból állt), ezt követően pedig, alig 10 perccel később, a 47,5 méter magas első lépcső gond nélkül landolt a kilövőállástól mintegy 10 km-re délre lévő helyszínen.


A SpaceX számára a korábbi malőrök, valamint a baleset után rendkívül fontos kérdés volt a siker elérése, hiszen az immár katonai célú rakományokra is engedélyt kapó cég több zsíros szerződést is szeretne megkaparintani, és természetesen végrehajtani az abban foglaltakat. Ugyanilyen jó hír, hogy a 800 km-es magasságban kibocsátott műholdak is megkezdték munkájukat, a küldetés során tehát semmilyen fennakadást nem tapasztaltak - ezzel az ORBCOMM 17 műholdból álló rendszere is teljessé vált, vagyis megindulhat a különböző számítógépes rendszerek közötti (M2M) üzenetküldést biztosító szolgáltatás beüzemelése.


A cég az eddig megkötött megállapodások részeként több mint 60 küldetésre számíthat, ezek értéke a 8 milliárd dollárt is meghaladja - a költségek lefaragásában a többször felhasználható rakéta fontos szerepet játszik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saxus #8
    Jelenleg nem tervezik, mert szimplán nem éri meg.
  • kvp #7
    Energiahatekonysag szempontjabol sajnos a jelenlegi hagyomanyos kemiai rendszerekkel ez az egyik legjobb forma, mivel a legkisebb legellenallast biztositja a kiloves soran.

    Egyebkent meg hasznalhato lenne meg egy lifting body format hasznalo urrepulo, a ket oldalan termikus/plazma ram/scram/rocket hajtomuvekkel. Nagyjabol mint egy nagy madar a szarnyai kb. kozepen 1-1 csovel. A termikus/plazma hajtomu gyakorlatilag egy vegyes uzemu, a kulso legkort es az urben belso plazmaforrast hasznalo vasimr. Ez raadasul viszonylag konnyen megvalosithato, bar mukodo fuzios hajtomu hijan csak fisszios alapura tudnank jelenleg megepiteni.

    ps: A belinkelt kepek hianyosnak tunnek a leirashoz kepest, raadasul ha mar mai technika belelatasa a sumer-akkad eredetu kerubok leirasaba, akkor a jarmu inkabb tunik egy rozsdamentes acelbol keszult 4 motoros, rotorlapatos vtol jarmunek omnidirekcionalis kerekekkel es egy kozponti egyuleses buborek vezetofulkevel, amit egy klasszikus ezustszinu pilotaruhas ember vezetett. Viszont a leiras alapjan ez legfeljebb egy legkori jarmunek tunik. (a karolyi fele es a korai latin forditasok alapjan)

    Azt viszont erdemes megemliteni, hogy a negyfeju, negyszarnyu alakokat hasznaltak mar joval korabban is, meghozza edenytartokent a tuz fole tett fem fozoedeny megtartasara, mint diszes allvanyt es akar innen is szarmazhatott a latomas. Utobbihoz meg akad is regeszeti lelet, meg a zsidosag urkeshbol torteno kidobasa elotti idokbol. (ez helyileg jelenleg sziria/kurdisztan teruleten van, es a helyiek egy eszak kaukazusi nepcsoporthoz tartoztak, ami az indoeuropai nyelvekhez kepest egy mara kihalt, ragozast hasznalo nyelvet beszelt es az ararat hegy korulrol szarmaztak, ok voltak az abrahami idokben a zsidosag legkozelebbi rokonai, gyakorlatilag egy valamilyen oknal fogva kikozositett csaladjukbol lettek a zsidok)
  • fityisztma #6
    A többször felhasználható űrjámű terve már több ezer éve le lett írva, egy mai NASA mérnök ezalapján meg is rajzolta, (bár a kerekeinek a méretét nem találta el), nem értem, mit vacakolnak a ceruzaformájú űjárművekkel?
    http://www.abovetopsecret.com/forum/thread964042/pg1
  • Blacktom #5
    2. fokozat valószínűleg sosem lesz megmentve

    When does SpaceX plan on reusing the second stage? What are the plans with that in general?

    SpaceX does not currently plan to reuse the second stage on the Falcon family, although they still plan to for BFR. The main issue is that the payload penalty is much higher (every kilogram of recovery equipment on the second stage is a kilogram out of payload), and that the second stage needs to come back from orbit rather than a suborbital path. Furthermore, the Merlin 1D-Vac engine can't be used to propulsively land due to its weak vacuum bell, so it would need SuperDracos or another form of propulsion - yet more of a payload penalty.
  • gaszton421 #4
    Igen, pontosan így fognak rakétás fékezéssel leszállni a személyszállító Dragon2 űrhajók is, és tervezik a 2, fokozat hasoló visszanyerését de szerintem azt bem fogják elkapkodni. Egyrészt orbitális pályáról visszahozni lényegesen nagyobb falat mint az elsőt, hőpajzsot kell hozzá fejleszteni a sokkal nagyobb sebesség miatt és nem biztos hogy a plusz költség megtérül annak fényében hogy a nagyobb tömeg miatt csökken a rakéta hordozóképessége. az első fokozat visszanyerése akár 90%-al csökkentheti a kilövés költségeit, a Falcon Heavynél az első fokozatot alkotó mindhárom rakétablokk visszanyerése több mint 95%-os megtakarítást eredményezhet.
  • Cefet #3
    Gratula Elon Musknak, és csapatának. Remélem az elektromos járgányokkal is hasonlóan szép eredményeket érnek el (az eddigiek mellett)! :)
  • Vampy #2
    Szep volt!

    Ezt elvileg a 2. fokozattal is meg akarjak csinalni, nem? illetve az urkapszula is igy er majd foldet?
  • NEXUS6 #1
    Gratula!

    Boldog Karácsonyt!