Gyurkity Péter

Bemutatta mobilszolgáltatását a Google

A Google saját platformja akár hívás közben is vált a mobilhálózat és a WiFi hotspotok között.

Nem is olyan régen bukkant fel a pletyka, miszerint a Google saját mobilszolgáltatás elindítását tervezi, mégpedig virtuális formában, vagyis más, már meglévő piaci szereplők hálózatára építve azt. Legutóbb arról olvashattunk, hogy ingyenes roaminggal egészítenék ki az ajánlatot, most azonban sor került a hivatalos bejelentésre is, amely elsősorban a különböző hálózatok közötti észrevétlen váltással hívja fel magára a figyelmet.

A Project Fi hivatalos internetes oldalán tájékozódhatunk a részletekről, amelyek között kedvező feltételeket találunk. A Google ugyanis a tengerentúlon két nagy szolgáltatóval állapodott meg a platform támogatásáról, ennek megfelelően a szükséges technológiát a Sprint és a T-Mobile amerikai részlege biztosítja majd. Mi több, a két mobilhálózatot mintegy 1 millió, a Google szerint gyors és megbízható elérést biztosító WiFi hotspottal egészítik ki, a szolgáltatást igénybe vevő felhasználók pedig szabadon, automatikus módon váltogathatnak majd ezek között aszerint, hogy éppen melyik biztosít számukra jobb térerőt - a váltás akár hívás közben, a felhasználó számára észrevétlenül is megtörténhet.


A Google állítólag ígéretet tett a Sprint illetékeseinek, hogy egy bizonyos korlát alatt marad majd a forgalom, míg a T-Mobile esetében a szolgáltató nem minden opciója lesz elérhető, így például lemaradt a listáról a HD Voice és a WiFi Calling is. A cég azonban havi 20 dolláros díj mellett korlátlan beszélgetést és üzenetküldést kínál az USA-n belül, ezt 120 további ország esetében olcsó nemzetközi hívások, valamint WiFi tethering egészíti ki, az adatforgalomért pedig gigabyte-onként 10 dollárt kell majd fizetniük azoknak, akik igénybe veszik a szolgáltatást. A telefonszámokat a Google saját felhőjében tárolják, ezeket tehát bármilyen, a Hangouts funkciót támogató készülékről elérhetjük, ám a Project Fi előfizetőinek egyelőre kizárólag a Nexus 6 kék változatát kínálják, amely 32 GB-os és 64 GB-os változatban elérhető, 649 és 699 dolláros áron - akik már rendelkeznek ilyen okostelefonnal, azok egy speciális SIM-kártya révén vehetik igénybe a platformot.

A felhasználók egyelőre meghívásos alapon csatlakozhatnak, arról nincs szó, hogy ezt mikor oldanák fel, illetve mikor bővítenék ki a szolgáltatást egyéb országra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!