Gyurkity Péter

Két változatban jöhet a Huawei P8

A gyártó két eltérő példányt dobhat piacra, a bemutatkozásra április közepén kerítenének sort.

A hónap elején már több, egymástól eltérő forrásból származó hír is napvilágot látott a kínai gyártó terveiről, ezekben pedig olvashattunk a hamarosan bemutatkozó új okostelefon állítólagos specifikációjáról, valamint a várható kereskedelmi árról is. Most további részletek jelentek meg a világhálón, amiből arra következtethetünk, hogy egyszerre két változat jelenleg meg.

Az alap típusról – ahogy azt említettük – már február elején megjelentek az első beszámolók, ezekben pedig 5,2 hüvelykes, Gorilla Glass 3 felülettel védett és 1080p felbontást támogató kijelzőről írtak, amely 424 ppi pixelsűrűséget kínálna a felhasználóknak. Ehhez a cég saját fejlesztésű, 64 bites, nyolcmagos HiSilicon Kirin 930 chipje társulna, amelyet 3 GB RAM, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, egy hátoldali 13 megapixeles OIS-kamera, valamint az Android 5.0 Lollipop egészítene ki, egy 2600 mAh-s akkumulátor és egy ujjlenyomat-olvasó kíséretében.

A héten azonban felbukkant egy kiegészítés, mégpedig Antonio Monaco szakújságíró jóvoltából, aki saját Twitter-bejegyzésében arról számolt be, hogy egyszerre két telefont mutatnának be, az olcsóbbik példány pedig a „Lite” jelöléssel bukkanhat majd fel. Ez utóbbi a 720 x 1280 pixel felbontást támogatná, mégpedig egy valamivel gyengébb processzor, valamint 2 GB RAM kíséretében, bár a hátoldalon szereplő 13 megapixeles kamera a nagyobb testvérhez hasonlóan itt is helyet kaphat a listán. Az ujjlenyomat-olvasó jó eséllyel lemarad erről a készülékről, ám ez csak április 15-én derül majd ki, amikor is a cég Londonban megtartott eseményén hivatalosan is lerántja a leplet újdonságairól.

Kínai források szerint az alap változat ára 480 dollárnak felelne meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Boszormeny #2
    Sziasztok!
    Fél éve használom a P8 Lite-t :) Teljes mértékben meg vagyok, voltam vele elégedve. Viszont a napokban azt vettem észre, hogy nem csatlakozik a Wi- fi-re.. Látja, érzékeli, de nem csatlakozik rá. Annyit jelez ki, hogy biztonságos, mentve. Korábban működött.. Más készülék is a wifin van, azokon minden OK. Tudnátok nekem segíteni? Mi lehet a gond? Lehet, szervizbe kell vinnem? :'(
  • bakkerman #1
    Gyönyörű teló! Már a P7 is szerintem a mobilpiac legszebbje volt,csak az tántorított el a megvételétől eddig,hogy elég vegyes kritikákat olvasni a telefonról :/