Berta Sándor

A Qualcomm is érdeklődik a Blackberry iránt

Újabb vállalat jelentkezett be a kanadai gyártóért. A Qualcomm esélyeit növelheti, hogy Mike Lazaridis és Doug Fregin társalapítókkal együtt szállnak harcba a többségi tulajdonrészért.

A chipgyártót elsősorban a Blackberry tulajdonában lévő találmányok érdekelhetik, a tranzakcióval nagyban erősítheti szabadalmi portfólióját. Komoly ellenfél lehet viszont a Cerberus cég, amely már korábban is előszeretettel fektetett be nehéz helyzetben lévő társaságokba. A Cerberus óvta meg egy 2004-es üzletkötéssel a csődtől többek között az Air Canada légitársaságot is. Az üzenetküldő platformot is magába foglaló, szolgáltatásokra szakosodott részleg értékét egyébként 3 és 4,5 milliárd dollár közé teszik, a szabadalmak 2-3 milliárd dollárt tesznek ki, a készpénz és a befektetések pedig további 3,1 milliárdot jelentenek. A Blackberry megmentésére, illetve eladására az elmúlt hetekben és hónapokban számos kísérlet mondott csődöt, ráadásul fennakadások voltak az új modellek bevezetésénél is. A helyzetet menedzsment-problémák súlyosbították.

Szeptember végén még úgy tűnt, hogy a tőzsdén lévő Blackberry-részvényeket a szintén kanadai Fairfax Financial Holdings Limited által vezetett konzorcium szerezné meg, amely követően kivezetné a vállalatot a tőzsdéről. A lépés logikusnak tűnt, hiszen a Fairfax vezetője Prem Watsa, a Blackberry korábbi igazgatója, aki még ma 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. Már akkor felmerültek lehetséges jelöltek, többek között a Google, a Cisco, az Intel, az LG, a Samsung és az SAP, majd a Lenovo is.

Nos, az aggodalmak beigazolódtak, ugyanis időközben kiderült, hogy a Fairfax finanszírozási problémával küzd és így a biztosnak tűnő tranzakció meghiúsulhat, emiatt hirtelen megnőtt az érdeklődés a cég iránt. Az új jelöltek között pedig most már felbukkant a Qualcomm és a Cerberus is.

A legfrissebb információ alapján távozik posztjáról Thorsten Heins vezérigazgató és több magas rangú menedzser is, s a Blackberry feladta az új tulajdonos keresését. Ehelyett a cég egy befektetői csoportnak eladott részvényekért cserébe egymilliárd dollárt akar szerezni, hogy így biztosítsa a túlélését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!