SG.hu

Az Intel végre kiderítette miért fagynak le a 13. és 14. generációs processzorai

A cég dolga nem lesz egyszerű, mert a mikrokód frissítése nem elég a már most is összeomló vagy instabil CPU-k kijavítására.

Az Intel már több hónapja vizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek szerint a 13. és 14. generációs csúcskategóriás asztali CPU-k (elsősorban, de nem kizárólag a Core i9-13900K és 14900K) játék közben összeomlanak. Az Intel részben kezelte a problémát azzal, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy az alaplapgyártók termékeiken tartsák be az Intel által ajánlott alapértelmezett energiaellátási beállításokat, de a vállalat közölte, hogy még mindig dolgozik a probléma kiváltó okának azonosításán.

A vállalat most végre bejelentette, hogy lezárta a vizsgálatot, és hogy a problémát orvosló mikrokód-frissítést „a teljes validálást követően” augusztus közepén fogja elküldeni az alaplapgyártóknak. Az ilyen mikrokód-frissítésekhez általában BIOS-frissítésre van szükség, így az, hogy a javítás pontosan mikor éri el az adott alaplapot, a gyártó cégtől függ. Az Intel szerint a hibás processzorok elemzése „megerősíti, hogy a megemelkedett üzemi feszültség egy mikrokód algoritmusból ered, amely helytelen feszültségkéréseket eredményez a processzornak”. Más szóval a CPU túl sok áramot kap, ami idővel rontja a stabilitást.

A 13. vagy 14. generációs CPU-kat használók, ha nem észlelnek semmilyen problémát, a mikrokód-frissítés meg fogja akadályoznia a processzor elromlását. Ha azonban valaki már észlel stabilitási problémákat akkor "a hiba visszafordíthatatlan romlást okoz az érintett processzoroknál”, és a javítás nem fogja tudni visszafordítani a már bekövetkezett károkat.

Arról nem esett szó, hogy a 12. generációs processzorok - beleértve a Core i9-12900K-t is - ugyanezektől a problémáktól szenvednének. A 12. generációs processzorok az Intel Alder Lake architektúráját használják, míg a csúcskategóriás 13. és 14. generációs lapkák a Raptor Lake nevű módosított architektúrát használják, amely magasabb órajelekkel, valamivel több gyorsítótárral és további E-magokkal rendelkezik. Az Intel cserélni fogja a problémás CPU-kat, és a mikrokód-frissítésnek nem szabad észrevehetően befolyásolnia a CPU teljesítményét.

Az Intel külön is megerősítette azokat a spekulációkat, hogy néhány korai 13. generációs Core processzornál oxidációval kapcsolatos gyártási probléma merült fel, de a problémákat 2023-ban orvosolták, és nem kapcsolódnak a mikrokód-frissítés által javított összeomlásokhoz és instabilitáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #9
    postosan azt irtam,,hogy regen az intel volt jobb de pont olyanokat hasznalsz,en is azt hasznaltam de azota az amd kevesebbet fogyasz,olccsobb,jobb,olcsobb a lap es nem kell surun cserelni a lapot hozza,egy b450 tomsi tomahawk max ba van ryzen 7 5800x3d brutalis jatekban es a lap sokal regebbi
  • wraithLord #8
    Nyilván van aki vett, mert különben már 9 éve nem létezne Intel. Nekem vegyesen van Intel és AMD, mire melyik jobb. A legújabb most egy 12. generációs i7, a második legújabb pedig egy 4. generációs Ryzen 7.
  • nlght #7
    ugye tudod a hogy a vintage a retro előtti, tehát 1970 előtti időszakot/stílust jelöli? akkor pont nem gyártott még az Intel
  • Macropus Rufus #6
    "Ki az az eszleny aki intelt vett az elmult 10 evben?"
    nekem csak Intel CPU-s gépeim vannak. Van két i5-ös, 2 Xeon, 2 Core 2 Duo, 2 Pentium4, 1 486 és 1 386-os gép valamint egy 286-os notebook. Bírom a vintage gépeket :)
    AMD-m soha nem volt. De nekem spec soha semmi bajom nem volt az Intel CPU-al.
  • igazamvanvagyig #5
    Ki az az eszleny aki intelt vett az elmult 10 evben?
    mert anno i5 3570k nekem is volt vitt 1000mhz tuningot fesz emeles nelkul
    de azota csak is amd
  • YaniMan #4
    Az autógyártó cég sokkal közvetlenebbül játszik életekkel, ezért az engedélyének függvénye, hogy aláírja, hogy ha kell, visszahív. Processzorgyárnál nincs ilyen követelmény.
  • nlght #3
    Nem értem.
    Ha az autógyártókat rá tudják kényszeríteni a termék visszahívásra, akkor az Intelt miért nem?
    1 millió autó visszahívása biztos hogy sokkal drágább, mint 1 millió processzor cseréje.
  • Adamyno #2
    Magyarul a szétégett tranzisztorokat nem lehet szoftveresen megjavítani. Mily meglepő :)
  • t_robert #1
    Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy mocskosul túl vannak hajtva a CPU-k a piaci teljesítmény kényszer miatt. Hogy felvegyék a versenyt valahogy az AMD procikkal összteljesítményben. Ha felvesz 330 wattot a cpu 6 Ghzen széthajtva, ha bele is döglik akkor is. nos mint látszik beledöglik inkább.... Volt már ilyen még a korai core 2 újra tervezett pentiumok elött. kezdtek igen csak egészségtelenül reagálni a CPU-k a 3,2-3,4 Ghzen túl hajtva. Túl sok áramot vettek fel az akkori magas órajel mellet, amit már neem igen lehetett kezelni megfelelő hütéssel. A végén át kellett tervezni a teljes pentium magot amik lettek a core 2 procik. Amik már hozták a teljesítményt és nem főttek meg félig közben. Az intel megint eljutott arra szintre, amikor már egyre kevésbbé kezelhetőek a CPU-uk órajele és teljesítény felvétele. Nem véletlen, hogy már számolatlanul dobálja a procikba az E magokat kisebb órajellel és kisebb áramfelvéttellel, hogy valahogy ellensúlyozza a P magok egyre nagyobb teljesitményét és forrosodását.