SG.hu

Nem tart az ARM-laptopok jelentette konkurenciától az Intel

A decemberben megjelenő Meteor Lake laptop chipeknek már az új, csúcskategóriás ARM processzorokkal kell majd versenyezniük.

Több chipgyártó cég - mint a Qualcomm, az Nvidia és az AMD - is azt tervezi, hogy újabb kísérletet tesz a fogyasztói PC-piac meghódítására ARM-alapokon. A 2024 közepén induló támadás élén a Qualcomm áll a Snapdragon X Elite nevű új CPU-architektúrával, az Nvidia és az AMD pedig 2025-re tervezi saját, Windows PC-kbe szánt ARM chipjeinek megjelenését. Ha ezek a vállalatok sikert érnek el, az leginkább az Intel kárára történne. Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatója azonban egyelőre nem látszik aggódni emiatt, ahogyan azt a vállalat legutóbbi eredménybeszámolóján elmondta: "Az ARM-es Windows-kliens alternatívák általában eléggé jelentéktelen szerephez jutottak a PC-üzletágban. Mi minden versenytársat komolyan veszünk. De azt hiszem, a történelem a legjobb útmutatónk, és összességében nem látjuk ezeket potenciálisan olyan jelentősnek. A lendületünk erős, jó ütemtervünk van." - mondta Gelsinger.

Az Intel vezérnek jórészt igaza van, hiszen ARM-lapkával szerelt PC-k már több mint egy évtizede kaphatók, és egyikük sem tudott jelentős szeletet kihasítani a laptoppiacból annak ellenére, hogy az ARM sikeres volt a táblagépek és okostelefonok terén. Ideális esetben az ARM-alapú PC-k az Intel és az AMD x86-os lapkáival megegyező teljesítményt ígérnek, de drámaian jobb energiahatékonysággal, ami hosszabb akkumulátor-üzemidőt és ventilátor nélküli PC-k megalkotását teszi lehetővé. A valóságban azonban a Windows PC-khez készült ARM lapkák nem teljesítették ezt az elvárást. A Qualcomm legújabb, PC-kbe szánt Snapdragon chipje, a 8cx Gen 3 két Windows-eszközben is megjelenik.

Van azonban egy kirívó kivétel: az Apple Silicon. Ezek az erős és hatékony chipek tették lehetővé az Apple számára, hogy dobja az Intelt, mint beszállítót. Az utolsó Intel Maceket idén cserélték le, de a legnépszerűbbek már 2020-ban és 2021-ben kifutottak. Az Apple piaci részesedése a személyi számítógépek piacából viszonylag kicsi, de igen nyereséges, és innen az Intel már kiszorult. Az Apple Silicon átállásának sikere ugyanúgy a szoftverhez, mint a hardverhez köthető. Az Intel Macekre írt szoftverek túlnyomó többsége teljesen változatlanul fut az Apple Silicon Maceken, ami a Windows 11 esetében kevésbé lesz igaz. Az Apple eredménye azonban okot ad arra, hogy más chipgyártók is elhiggyék, hogy ők is sikeresek lehetnek.

Gelsinger részéről kármentés, hogy az ARM PC-k térnyerését potenciálisan pozitív dologként próbálja beállítani, mondván, hogy az Intel is le tudja ezeket gyártani ezeket a chipeket a versenytársai számára. "Amikor más alternatív architektúrákra gondolunk, például az ARM-re, azt mondjuk, hogy hűha, micsoda nagyszerű lehetőség a chipgyártói üzletágunk számára" - mondta Gelsinger.

Az Intel gyártórészlegének felfejlesztése volt Gelsinger átfogó projektje, mióta 2021-ben átvette a vezérigazgatói posztot. Jelenleg a TSMC monopóliummal rendelkezik az élvonalbeli chipgyártás terén, a Qualcomm, az Nvidia, az AMD, az Apple és (sokatmondó módon) maga az Intel is velük állítatja elő csúcskategóriás termékeit. Ha az Intel azt akarja, hogy a chipgyártásból származó bevételei képesek legyenek pótolni a processzorok eladásából származó pénzt, akkor fel kell zárkóznia a TSMC gyártási képességeihez, és meg kell győznie egy csomó más vállalatot arról, hogy az Intel évtizedes gyártási problémái már a múlté.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Nem kell mindent lobby-ra fogni. Qualcomm többet letett volna az asztalra már vindózos ARM laptoppal lenne tele az árukereső. Mivel ez nem jött össze, ezért egyre inkább Apple dominálja a prémium laptop eladásokat.

    Azt feltételezni, hogy Intel 0 ARM tervezési tapasztalattal majd hirtelen -abszolút időben- betör a piacra teljesen nevetséges.
  • YaniMan #2
    Szerintem itt tényleg a szoftverkompatibilitás lesz a gond, azzal a gyártó nem tud érdemben mit kezdeni. Ellenkező oldalon meg tényleg eléggé ott van a fogyasztás, de megintcsak szerintem az nem lesz elég.
  • wraithLord #1
    Nem tart, mert egyrészt még attól is romlik a cég tőzsdei értéke, ha valaki elfingja magát, nemhogy attól, ha kiderül, hogy a CEO aggódik...
    Pedig valószínűleg "veszélyt" jelent az ARM az x86-ra, csak gondolom elég nagy lobbi van az x86 mögött, és belátható időn belül és/vagy amíg az Intel elő nem áll a saját ARM SoC-jével nem kell tőle számottevően tartaniuk.

    "Az Apple eredménye azonban okot ad arra, hogy más chipgyártók is elhiggyék, hogy ők is sikeresek lehetnek."
    Azért az Apple esete eléggé speciális, mert nekik gyakorlatilag megvan a saját kis világuk (hw, sw, ökoszisztéma stb. téren), és mindent leszarnak... kivéve, amikor pl. az EU rájuk akaszkodik.