SG.hu

Az EU-ban pornót néző embereknek igazolniuk kell majd az életkorukat

A Pornhub, az Xvideos és a Stripchat szigorúbb szabályozással néz szembe, mivel a felmérések szerint legalább 45 millió havi felhasználóval rendelkeznek az uniós országokban. A jogszabályok értelmében az ilyen méretű cégeknek extra lépéseket kell tenniük a gyermekek védelme érdekében, meg kell akadályozniuk, hogy a kiskorúak pornográf tartalmakhoz férjenek hozzá.

A világ három legnagyobb pornográf oldalára is vonatkoznak majd azok a szabályozási intézkedések, amelyeket a nagyon nagy online platformok hatalmának keretek közé szorítására talált ki az EU. Az Xvideos, a Pornhub és a Stripchat szolgáltatásokra is vonatkozni fog a Digital Services Act (DSA), így jövő év áprilisától rájuk is vonatkozni fognak azok a szabályok, amelyek a Facebookra, a Wikipediára vagy a TikTokra. A jogszabály által érintett felnőtt honlapok többek között olyan rendszerek alkalmazására kényszerülnek majd, amelyekkel ellenőrizni lehet a felhasználók életkorát. Az egyéb intézkedések között szerepelnek az illegális tartalmak - például a nem közös megegyezésen alapuló videók - eltávolítására vonatkozó kötelezettségek, valamint az, hogy a szabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében külső ellenőrzéseknek kell alávetni magukat.

A három online pornóplatform a világ leglátogatottabb oldalai közé tartozik. Az uniós szabályozók elemzését ismerő személyek szerint csak az Xvideosnak havi 160 millió látogatója van a kontinensen, ami az uniós polgárok körülbelül egyharmadát jelenti. Azok a vállalatok, amelyek nem tartják be az új uniós digitális szabályokat, globális forgalmuk akár 6 százalékának megfelelő bírsággal is számolhatnak. A kanadai székhelyű Pornhub vitatja ezt, szerinte az EU-ban mindössze 33 millió felhasználója van, így nem éri el a DSA küszöbértékét. A Stripchat, valamint a prágai székhelyű Xvideos nem kommentálta a dolgot.


A DSA a nagy digitális platformok számára új normákat állapít meg a gyűlöletbeszéd, a dezinformáció és az online hamisítványok ellenőrzésére. Áprilisban az Európai Bizottság összesen 19 vállalatot jelölt ki a jogszabály alapján különleges kötelezettségekkel. Az uniós szabályozó hatóságok a törvényt a héten alkalmazták először, hivatalos vizsgálatot indult az X ellen az Izrael-Hamász konfliktussal kapcsolatos tartalmak ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységgel kapcsolatban, és felszólították a TikTokot és a YouTube-ot, hogy adjanak tájékoztatást a tartalom ellenőrzésére vonatkozó módszereikről.

A szabályozó hatóságok világszerte küzdenek a felhasználók által generált tartalmakból élő oldalak ellenőrzésével, mert ezek rengeteg káros és illegális anyagot rejtenek. A pornóoldalakat különösen nehéz megfékezni, mivel a legtöbb nagy oldal - mint például a Pornhub és az Xvideos - egy maroknyi titokzatos vállalat tulajdonában van. A Pornhub mögött álló cég idén megváltoztatta nevét MindGeekről Aylo-ra, mivel megvásárolta egy frissen indult vállalkozás, az Ethical Capital Partners, amely igyekezett elhatárolódni a sorozatos botrányoktól. Az egyik ilyen amerikai perben a Pornhubot azzal vádolják, hogy hasznot húzott egy kiskorúakat ábrázoló szexuális jellegű videóból.

Más európai országok is megpróbálták már szabályozni a pornóoldalakat, Franciaország és Németország is lépéseket tett annak érdekében, hogy a felnőtt tartalmakból élő cégek kötelesek legyenek ellenőrizni a felhasználók életkorát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #28
    "A jogszabály által érintett felnőtt honlapok többek között olyan rendszerek alkalmazására kényszerülnek majd, amelyekkel ellenőrizni lehet a felhasználók életkorát."

    Ilyen rendszerek viszont nincsenek.
  • wraithLord #27
    Én inkább annak a híve vagyok, hogy a szülő nevelje a gyereket, ne minden vacak.
    Persze ez "kibertér" szempontjából problémás, hiszen hiába legalább 50 éve van már (itt inkább 20-30) számítógép, mindenki hülye hozzá, és még kb. büszke is rá. Hasonló jelenség, mint hogy azt nem tudni, ki írta az Góg és magóg fia vagyok én-t vagy nem olvasni szépirodalmat, "gáz", viszont matekból, fizikából, kémiából hülyének lenni "trendi".
    Felmerül egy olyan dolog is, hogy csak otthon tudjuk szabályozni és korlátozni, hogy milyen korban mit csinálhat a gyereke a neten. Viszont mindent csak otthon tudtunk szabályozni eddig is, amikor nem otthon van, reménykedünk, hogy a foglalkozás elérte a célját... Ha nem, akkor to be continued...
  • noland #26
    Mondjuk zongorázni lehet a különbséget a két oldal között, ami persze nem azt jelenti, hogy hirtelen mindenki milliomos nem lesz. :D
  • Bruce_Willis #25
    Lehet hogy a digitális állam applikációval akarják majd ellenőrizni.
    Ez nem magyar találmány, hanem eu kezdeményezés.
    A totális megfigyelés irányába tartunk. Azok valósulnak meg, amiket filmeken már láttunk.
    Viszlát pornó. Eddig is nagyon ritkán néztem, ezután pedig tuti nem fogom.
  • Tetsuo #24
    Még pár ezer magyar ember érdekénél is előbbrevaló nekik az egyenlőbbek érdeke.
  • manypet #23
    "Azért a legtöbb nyugati demokráciában minimum kétpólusú a média"
    A nyugati média is egypólusú. Csak eljátsza, hogy két oldalból áll. Például itthon Orbán-Gyurcsány. Holott a kettő egy és ugyanaz. Sokan meg beeszik, mert azt hiszik, van választásuk. Pedig nincs, mert a két oldal valójában egy. Régi trükk, hogy az átlagemberben azt az érzetet keltse, hogy választ. Pedig nem.
  • M2 #22
    A Fidesz teljesen a magyar érdekek mellett áll. Csak kis csoportnyi (pár ezer) magyar érdekét kell érteni alatta.
  • Gabbbbbbbbbbbb #21
    >bárhol is élsz a világban médiakontroll alatt élsz.

    Azért a legtöbb nyugati demokráciában minimum kétpólusú a média, ebből kifolyólag értelmes emberek meg tudják hallgatni, hogy mit mond mindkét oldal és józan ész és logika alapján lehet valamilyen szinten informált véleményt alkotni.
  • manypet #20
    Itt a "mi" alatt nem magunkat magyarokat értettem, hanem az ottani embereket, tagállamokat.
    De igazad van és köszi a pontosítást, valóban félreérthető voltam.
  • Tetsuo #19
    Pont erről beszéltem. Azt hiszed, hogy van választása az embernek, miközben a nagy ellenség bal meg jobb ugyanazt az érdeket képviseli, csak máshogy tömik a zsebeiket és más-más retorikát használnak. Magyarországon az elvesztett 2. világháború óta nincs magyar érdekeltségű kormány. Hiába szavazgathatsz, a magyar érdek az utolsók között van, sőt...

    Nem akarok linkelni agyamentekről videót, de biztosan láttál már olyat, hogy full retardáltakat interjúvolnak a leadott szavazatikról vagy politikai véleményükről. Nos, az ő szavazataik pontosan annyit érnek mint a tiéd vagy mint egy nagyrabecsült főorvosé. A többség a minőséggel szemben. Platón szerint a demokrácia nem más, mint a csőcselék uralma, és mennyire igaza volt!