Gyurkity Péter

A piac 3 százalékát uralja a Tesla

Az új eladások tekintetében 3 százalék alatt van a cég, amennyiben a teljes piacot vesszük.

A napokban számoltunk be arról, hogy apad a cég előnye az elektromos autók szegmensében, a kínai BYD ugyanis gyors ütemben jön fel, őket pedig nem érintette komolyan az ottani lezárások újabb sorozata. Most a teljes autópiac tekintetében vehetjük szemügyre a Tesla jelenlegi pozícióját, így pedig már egészen más számokat kapunk.

Több autós portál közölte a friss adatokat az elmúlt héten, elsősorban a friss, második negyedéves jelentésekre hivatkozva. Ezekből azt tudjuk meg, hogy Kína számít a legnagyobb piacnak, a globális eladások csaknem egyharmadát ugyanis már ott bonyolították le, míg az amerikai óriás már csak a második helyen tanyázik, a dobogó harmadik fokát pedig az Európai Unió kaparintotta meg, bár ez utóbbi nem tekinthető egyetlen országnak. Számunkra ennél jóval fontosabb részlet, hogy a Tesla eladásai az észak-amerikai régióban 3 százalékot tettek ki, míg Európában és Kínában még 2 százalék alatt maradt a cég.


Elon Musk maga szintén beszélt a napokban az új eredményekről, amelyek nagyjából egybeesnek a vállalat hosszú távú terveivel, hiszen ők már jóval korábban arról beszéltek, hogy évente 50 százalékkal szeretnék növelni a leszállításokat. A kaliforniai és kínai üzem új rekordokat ért el, a texasi és berlini telephely szépen pörgeti fel a gyártást, így az év második felében ismét kiugró növekedést érhetnek el. Eközben azonban egy érdekes trend bontakozik ki a tengerentúlon, egyre többen adják ugyanis el frissen beszerzett autóikat, mégpedig azzal a céllal, hogy közvetlen módon profitáljanak ebből.

Az erős kínálat és a hiány (amely mostanában kezdett el csak enyhülni) lehetővé teszi ezt, a fent beágyazott videóban például azt látjuk, hogy az illető először még bukott a manőveren, majd pedig két alkalommal több ezer dollár nyereségre tett szert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!