Gyurkity Péter

Már készül az Apple M2-chipje

Néhány hónapra vagyunk csak a debütálástól, ez szoros menetrendet sejtet.

Az Apple kifejezetten érdekes fejlesztése kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy a chipet az új iPad is megkapta, jól látszik tehát a cég törekvése, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyezzenek a házon belül elkészült megoldásra. Most ázsiai források arról írnak, hogy készülőben van az utód, amelynek sorozatgyártása is elindult.

A Nikkei cikkében arról olvashatunk, hogy bár a M1 mindössze 5 hónappal ezelőtt bukkant fel (mégpedig egyes Mac-konfigurációkban), a közvetlen utódként beharangozott M2 sorozatgyártása már szintén megkezdődött, ami arra utal, hogy a hivatalos megjelenés sem lehet messze. A pontos technikai részleteket persze még nem ismerjük, viszont az elhangzik, hogy a TSMC 5 nanométeres N5P-gyártástechnológiájára építenek, maga a sorozatgyártás pedig legalább 3 hónapig zajlik majd, mielőtt a piaci megjelenésre sort keríthetnek. Mivel úgynevezett system-on-chip megoldásról van szó, a CPU, a GPU, valamint az AI-funkciók is ugyanazon lapkán kapnak majd helyet, ahogy azt ezen a területen megszokhattuk.

A lépés mindenképpen jól jelzi a cég törekvését, amelynek központi részét képezi a saját fejlesztésű, az ARM-architektúrára épülő chipekre való átállás. Ezzel kapcsolatban rögtön megjegyzik, hogy számos termékük, többek között a 21,5 és a 27 hüvelykes kijelzővel ellátott iMac, az iMac Pro, valamint a Mac Pro is még mindig az Intel chipjeire alapoz, valószínűleg ezek lesznek majd a fontos váltás következő lépcsőfokai. Az iPad-táblák bevonása arra utal, hogy a hordozható termékek szegmensében is fokozatosan végrehajtják majd a házon belüli tervet, bár ezzel kapcsolatban korábban maga a cég beszélt arról, hogy a folyamat lezárása még nagyjából két évet vehet majd igénybe.

Ahogy említettük, alig néhány hónap múlva jöhet a piaci megjelenés, erre a forrás szerint júliusban kerül majd sor, vagyis a második félévben bemutatkozó további Mac-termékek és egyéb Apple-eszközök már erre építhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #19
    Nekem nyóc...
  • Liquido #18
    Szerintem szövegértelmezési problémáid vannak, de ezen én nem tudok segíteni. :)
  • VolJin #17
    Ez sehogy nem kapcsolódik ahhoz, amit írtam, ami viszont kapcsolódott ahhoz, amit te írtál.
  • Liquido #16
    És ez miben válasz a felvetésemre? A pillanatragasztó sem ragasztónak indult, de rájöttek milyen fasza, azóta ellepte a világot. Maradjunk annyiban hogy a asztali PC-k legnagyobb előnye a modularitás és az ár, és a fene nagy integrálás ami x86 notebook piacon is jelen van már tisztán a profitról szól. A modularitásnak persze megvan az ára, emiatt szidják a Windows-t a j(l)úzerek, és tapsikolnak a OSx-nek milyen fasza. Mondjuk ha a Windows-t is csak mondjuk 10 féle gépre kéne optimalizálni, simán ugyanolyan stabil (vagy stabilabb) lenne, de ezt a laikusok úgy sem értik meg.
  • grobs #15
    "a CISC processzorok valójában más utasításokat hajtanak végre, mint amit kapnak, a programok utasításait lefordítják a saját kódjukra, és azt hajtják végre, ezt a fordítást végzi a mikrokód"

    Az intel csak 1995 óta használ mikrokódot. A CISC processzorok eredetileg nem fordítottak semmit sehová. Egyszerűen csak változó hosszúságú pipline-okból álltak.


    "Érdekes lett volna, ha az Amiga nem 68K-s processzorokat használ, hanem ARM-et."

    Nem lett volna érdekes, inkább körberöhögték volna őket. Még a 2000-es évek elején is több generációs lemaradásban volt az ARM. Az egyetlen előnyük még pár évvel ezelőtt is csak az volt, hogy keveset fogyasztottak. Az apple soc-ok kivételével fasorban sincs ARM implementáció egy x86 vashoz képest. Meg lehet nézni egy ARM surface-t. Gyakorlatilag a használhatóság-használhatatlanság közti pengeélen táncol. Egy 10+ éves core2duo jobb (stabilabb) windows élményt ad.
    A 68k meg a kor legjobb procija volt amit a commodore használhatott.

    Az IBM anno azért választotta az intel-t a motorola-val szemben, mert csak 100-200 ezer gépet akartak abból a sorozatból eladni, és nem akarták a motorola-t erősíteni. Az intel kis cég volt, de ezt a volument tudta teljesíteni, ráadásul olcsóbbak is voltak.


    "a RISC-forradalom, amit az informatikusok gondoltak, 30 évet csúszott."

    Nem gondolt 30 éve senki RISC forradalomra. A 90'-es évek közepéig a low-cost PC-ken kívül mindenhol RISC procik futottak. Az amiga is sokáig tartotta magát, és csak a commodore üzletpolitikája ölte meg. Mire az amiga meghalt addigra meg jöttek a power Mac-ek.
    90'-es évek közepétől sem RISC vs CISC volt a verseny, mert 1995 óta a jobb intel procik már RISC-ek, hanem Intel vs mindenki. Csak eleinte még az intel-nek szurkolt a legtöbb ember, mert a régi nagyok iszonyatosan drágák voltak egy intel config-hoz képest. Mindenki azt akarta, hogy olcsóbb gépek legyenek. Az internet terjedése miatt ez pár évvel később már népigény lett.
    Aztán a 2000-es évek elején az intel az adatközpontokban is domináns lett, az apple pedig az 1997-es csődközeli helyzetből (MS hitel mentette meg őket) próbált talpra állni, úgyhogy a "hajrá" intel-ből pár év alatt "rohadjon meg" intel lett.
    De ez nagyon messze (vagy inkább közel) van a 30 évtől.

    Az ARM "forradalmat" se az ARM miatt várja aki várja hanem azért, hogy hagyjuk már el az x86-ot, és azt a marhaságot, hogy minden fejlesztő eszköz erre a platformra megy.
    Utoljára szerkesztette: grobs, 2021.04.30. 09:03:49
  • VolJin #14
    Egy másik ARM cikkben írtam:

    "Az ARM az Acorn britt számítógépgyártó fejlesztése volt úgy 30 éve. A MOS 6502 (C-64, SEGA, Nintendo, arcade gépek processzora) után a Z80, x86, MC680x0, tehát a CISC processzorait nem találta megfelelőnek, a RISC architektúra felé fordult, ahol nincs mikrokód (a CISC processzorok valójában más utasításokat hajtanak végre, mint amit kapnak, a programok utasításait lefordítják a saját kódjukra, és azt hajtják végre, ezt a fordítást végzi a mikrokód). Ezért egy RISC processzor egyszerűbb, de több belső regisztert tartalmaz. Az első ARM fele, harmadannyi tranzisztort tartalmazott, mint a CISC processzorok, A mai programok nem gépikódban futnak, hanem magasszintú programnyelvben, így a probléma, hogy nehezebben programozható egy RISC, nem hátrány, a CISC előnye pedig elvész. Ezt 30 éve mindenki látta, de nehéz volt a váltás. A Motorola, az Apple és az IBM közösen kidolgozta a PowerPC, az Acorn az ARM architektúrát. Az Acorn processzorai a hordozható eszközökben, ipari áramkörükben, hadiiparban lettek felhasználva, az Acorn már nem gyártja a számítógépeit. Érdekes lett volna, ha az Amiga nem 68K-s processzorokat használ, hanem ARM-et. Talán életben marad. Az x86 ma is tartja magát az AMD az x64-el korszerűsítette, ma az Intel is x64-et gyárt. A PowerPC elhalt, ma az Intel és az ARM uralja a piacot. Ha az ARM változtatna a politikáján, egy új platform leváltaná, mert az tartja a csúcson, hogy szabadon licenszelhető. Az Apple most vált ARM-re, a RISC-forradalom, amit az informatikusok gondoltak, 30 évet csúszott. A CISC csak a kompatibilitás miatt maradt piacvezető a számítógépekben. Az ARM egy ideig az Intel birtokában volt, nagy baklövés volt lepasszolni."

    A lényeg, hogy az x64(86) architekturálisan egy tévedés, de életben tartotta a kompatibilitás igénye.

    Ehhez a géphez lett kifejlesztve az ARM processzor harminc éve:

  • Liquido #13
    Belenéztem abba a videóba, de nem igazán értem mire fel mondod hogy gyorsabb mint a legerősebb Intel. Konkrétan játékok alatt szánalmas volt nézni, a szintetikus tesztek meg szart sem érnek egy emulált proci mérésére. De te tudod....
  • grobs #12
    Ez WinOnArm nem x86.
  • M2 #11
    Mielőtt ilyen valótlanságokat leírsz, minimum egy wiki-oldalt átnézhetnél a témában.

    https://en.wikipedia.org/wiki/ARM_architecture#Licensing

    "Architectural licence
    Companies can also obtain an ARM architectural licence for designing their own CPU cores using the ARM instruction sets."
    ...
    "Companies that have designed cores that implement an ARM architecture include Apple..."

    Tehát maradjunk inkább abban, hogy az Apple maga tervezi az ARM magokat. Nem tököt vakarni vettek fel sok tucat mérnököt erre, többek közt az ARM-tól is.
  • Liquido #10
    Az egész csak a profitról szól. Mindent is integrálnak, ha elromlik dobd ki és vegyél újat, mert javíthatatlan, vagy az alaplap cseréje annyiba kerül mint egy új eszköz. Én maradok a jó öreg bevált x86 asztali fronton. Sokszor temették már, mégis növekedni tudott a piaca. A profiknak ez kell, a többieknek jó lesz az agyonintegrált tömegtermék.