Berta Sándor

Örökre velünk maradnak a virtuális kiállítások

A 3D-technika és az avatárok segíthetnek a rendezvényszervezőknek, a cégeknek és a felhasználóknak.

A koronavírus-járvány miatt világszerte eddig 2539 nagy rendezvényt mondtak le. A különböző szervezők, cégek és vállalatok jelenleg is keresik azokat az alternatív módszereket, amelyek segítségével világszerte ismertté tehetik az innovációikat. Ez nem pusztán a hivatalos termékbejelentések miatt fontos, hanem számos társaság számára a túlélést is jelentheti a következő hónapokban.

Thomas Dehm, a Siemens szakértője nemrég részt vett egy virtuális tesztkiállításon - 3D-avatárként. A szakember elmondta, hogy keresztül tudott futni a csarnokokon, más látogatókkal - vagyis avatárokkal - tudott beszélgetni, előadásokat hallgatott meg és kérdéseket tehetett fel. Emellett a konszern virtuális kiállítási standján elforgatható 3D-modellek segítségével mutatta be a termékeket. Ami különösen örömteli volt a számára, hogy spontán módon az összes megoldásukat intraneten tudta prezentálni. Ezzel szemben egy valódi rendezvényen gyakran műszaki szempontból korlátozott az, hogy mit tud bemutatni.

Egy virtuális helyiségben üzleteket köthetett, de igény esetén akár el is vonulhatott a partnereivel tárgyalni. A bizalmas beszélgetésekre ennek ellenére inkább későbbi videochatekben került sor. Dehm hozzátette, hogy az avatárját, annak kinézetét és öltözetét személyre szabhatta. Virtuális képviselője képes volt érzelmek kimutatására, tudott mosolyogni, szomorúan nézni vagy éppen integetni, sőt, még egy munka utáni partit is rendeztek. A tapasztalatai összességében kedvezőek, a virtuális kiállítás teljesen olyan volt, mint egy valódi rendezvény, csak annyi volt a különbség, hogy este nem fájtak a lábai.


A virtuális kiállítást a Gläss Software & Automation szervezte. Frank Gläss ügyvezető közölte, hogy egy éve érhető el a koncepciójuk, de eddig nem történt meg az áttörés. Ez változott meg egy pillanat alatt a koronavírus-járvány megjelenésével. Május 20-án elindítanak egy valódi digitális kiállítást az ipari automatizálás témakörében, ahol 40 kiállító lesz jelen és amelyre 900 látogatót várnak.

A kiállítók egy része nem lelkesedik a virtuális rendezvények ötletéért, mert attól tartanak, hogy így nem tehetnek szert új ügyfelekre. A másik probléma, hogy ezeket az eseményeket általában nem klasszikus rendezőcégek szervezik, hanem szoftver- vagy online marketingvállalkozások. Szintén gondot jelent sokak számára, hogy szeretik a személyes kapcsolatteremtést és nem csak virtuálisan akarnak beszélgetni az üzleti partnereikkel. Mindezek ellenére az előnyök adottak: nem kell utazni, a résztvevők száma korlátlan lehet és a költségek is csekélyek. Viszont kiemelten figyelni kell a megfelelő platformok kialakítására és a biztonságra, hiszen a kiállítók a legújabb innovációikat töltik fel a rendszerekbe.


Nem biztos, hogy a valódi kiállítások szolgai digitalizálása a leghatékonyabb módszer

Kína a virtuális kiállítások területén is igyekszik az elsők között lenni. A kantoni kiállítást - a 127 éves története során először - június közepén a világhálón rendezik majd meg. A teljes technikát -az élő streamektől kezdve a felhőszolgáltatásokig - a Tencent fogja biztosítani. A cél egy virtuális személyes tárgyalási környezet megteremtése és ezt segíthetik elő a több tucat nyelven zajló tolmácsolások. Gao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője azt nyilatkozta, hogy több tízezer vásárlót és kiállítót várnak, akik hatékony interakciót és kommunikációt folytathatnak majd a 10 napig tartó rendezvény során.

A jövőt illetően megoszlottak a vélemények. Frank Gläss optimista, szerinte tíz év múlva a digitális kiállítások magától értetődők lesznek. Michael Geisser, a Meetyoo értékesítési vezetője viszont úgy vélte, hogy a hibrid kiállításoké a jövő, mert azokban ötvöződhetnek az analóg és a virtuális világ előnyei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!