Gyurkity Péter

Huawei: az USA nélkül is megvagyunk

A céget nem nagyon hatotta meg a szankciók bevezetése. Vezetőjük biztonságos 5G-hálózatot ígért.

Az elmúlt néhány nap folyamán a friss piackutatói eredményekből szépen kirajzolódott, hogy a legnagyobb kínai telefongyártó ellen alkalmazott amerikai szankciók nem befolyásolták jelentős mértékben az eladási adatokat. Ezt most a Huawei maga is megerősítette, legalábbis közvetett módon, hiszen a cég részéről kijelentették, hogy nincs is szükségük a nyugati szuperhatalomra a túléléshez.

A harmadik negyedévre vonatkozó eredményekből, valamint a gyártó saját, nemrég módosított előrejelzéséből jól látszik, hogy a nyugati beszállítókra való támaszkodást ellehetetlenítő rendelkezés mindössze ahhoz volt elég, hogy az eredetileg tervezetthez képest idén nagyjából 10 százalékkal kevesebb készüléket szállítsanak le. Ezt maga a cég is elismerte, hiszen a korábbi, kereken 300 milliós adat helyett ma már inkább egy 270 millió darabos éves eredménnyel kalkulálnak, tehát az elsőnek kijáró helyet idén biztosan nem hódítják el, a kisebb negatív hatást viszont nagyon jól ellensúlyozta, hogy Kínában újult erővel tért vissza a hazafias lendület, ahogy az ottani vásárlók jó része már csak puszta dacból is a gyártó valamelyik megoldása mellett döntött, ezzel is kifejezve ellenérzéseit az amerikai lépésekkel szemben.

Mi több, a cég alapítója és vezérigazgatója a Wall Street Journal-nak adott interjúban egyenesen kijelentette, hogy a túléléshez nincs is igazán szükségük az USA-ra, ők nem is számítanak komolyan arra, hogy a közeljövőben leveszik őket a szankciókat szükségessé tevő listáról – érdekes módon viszont a fogyasztói termékekért felelős üzletág első embere nemrég kijelentette, hogy tulajdonképpen ütőkártyaként használhatják majd őket a két ország között kereskedelmi háborúban, illetve az ezzel kapcsolatos tárgyalásokban.

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója és vezérigazgatója a cég sencseni központjában tartott sajtótájékoztatón felajánlotta egy olyan megállapodás megkötését, amely garantálja, hogy az európai uniós tagállamba kerülő termékek és szolgáltatások nem fognak kiskapukat tartalmazni. A menedzser kizárta annak a lehetőségét, hogy a különböző adatok bármilyen úton is Kínába kerüljenek.

Kiemelte, hogy semmilyen adatokat nem adnak tovább a kínai kormánynak. A termékeiket annyi országnak akarják eladni, amennyinek csak lehetséges és az ellenük hozott amerikai bojkott valójában a tengerentúli vállalkozásokat sújtja. Az utóbbiakkal továbbra is együtt akarnak dolgozni, de ha arról lesz szó, akkor az amerikai segítség nélkül is képesek lesznek tovább növekedni. Nincs szükségük az USA-ra és rendelkeznek az önálló túléléshez szükséges képességgel.

Az alapító szerint egyértelmű nemmel felelnének egy esetleges kémkedéssel kapcsolatos kínai kormányzati felkérésre, ez azonban persze önmagában még nem elég ahhoz, hogy a cég saját 5G-infrastruktúráját kellően biztonságosnak ítéljék a tengerentúlon. Más kérdés, hogy az amerikai oldalon már az is felmerült, hogy a Huawei szellemi tulajdonát licencelve erősítenék meg az ottani kihívókat, ilyen felkérés azonban a cég első embere szerint eddig nem érkezett be hozzájuk.

A Huawei helyett ezekben a napokban a szankciókkal egyébként nem sújtott Sony Mobile küszködik további létével, annak erőltetésével, hiszen itt az utolsó negyedévben már csak alig 600 ezer készüléket szállítottak le. Emiatt a jelek szerint további karcsúsításokra törekednek, így például búcsúzna a Sony Email alkalmazás, emellett nem jelennének meg többé a szoftveres frissítések megjelenéséről szóló hírlevelek (a készülékeken megjelenő értesítések persze ettől még maradnának), a Sony Album esetében pedig az Amazon által biztosított biztonsági mentésektől kellene elbúcsúznunk. A telefonos vonal tehát továbbra is megmarad, ez azonban egyre vékonyabbnak és erőtlenebbnek tűnik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #8
    Tok jó moduláris szünetmentest gyártanak.
  • TBTPumpa #7
    Jön már mindenki, nem csak a Kínaiak. Főleg, hogy Viktor uralkodónk az elmúlt napokban minden külföldinek zöld utat adott. Igazi idilli hely lesz ez néhány év múlva meglátjátok...
  • Gravitoni #6
    "Huawei: az USA nélkül is megvagyunk"

    Ennyit az Usákiaiakról ... pontosabb ennyit Donald Trampliról... jancsibohóc.... phöööö

    Hát ezekhez képest a Putyint én tisztelem...

    A Putyin az nem ez egy ilyen féreg... ő egy komoly harcművész és a tiszteli a nép.. neki nem kell ilyen delegáció meg f*sz*m... megvédi ő magát, nagyfiu, és nem szól be másoknak és nem csinál háborút se ... az ukránok pattogtak a legutóbb is pontosan ott is csak a f****pó fejesek... minden tiszteletem a Putyiné... bár minden országot olyan karizmatikus ember vezetne, mint a Putyin.. ha nagyon akarta volna Ukrajna már a térképen sem szerepelne... mégse fitogtatja az erejét..


    Utoljára szerkesztette: Gravitoni, 2019.11.08. 19:26:11
  • gosub #5
    Facebook, Google Tweeter és társai mellett ennek már nincs túl sok jelentősége.
  • gombabácsi #4
    jaja, jöjjenek az új "cuccok", a szuper hiper újabb csoda telefonok! azt szereti a nép.
    közben jön a backdoor-os modem meg a többi ipari cucc is. de a kis felhasználó a szuperhiper új mobilnak csápol :)
  • kvp #3
    Igen, a Nemet allam kotott eloszor Europabol szerzodest a Huawei-vel. Mondjuk addigra nallunk a Vodafone es a Telenor allami megegyezes nelkul is telerakta az orszagot a Huawei cuccaival.

    De ez soha nem volt kerdeses, az Ericsson, a Simens es a Nokia voltak a Huawei partneresi a tervezesi es szabvanyositasi eljaras soran. Igazabol az az 5G amit a kinaiak gyartanak, az az europai cegek altal lett kitalalva.

    ps: A kiskapukrol annyit, hogy az amerikai eszkozokben az amerikai allam alairo kulcsa van, a kinaiban meg a kinaie. Ez onmagaban csak arra jo, hogy tetszoleges szoftvert futtathasson mindket allam a sajat ellenorzese alatt levo eszkozokon. Es nem hatso kapu, ha hivatalos.
  • gosub #2
    Itt az EU-ban úgy lesz ahogy szokták. Régi ismert lemezt teszik fel. Nyugati barátaink farkast kiáltanak, rettegnek, fenyegetőznek, aki kelet európából tárgyal a Huaweiel arra kígyót, békát mondanak, majd suttyomba jól megkötik a zsíros üzleteiket és hogy errefele csak rajtuk keresztül mehet minden, mert az úgy már európai. Úgy mint az Orosz gáz...
  • TBTPumpa #1
    Oké, de mi van az EU-val? Az USA engem sem érdekel, de az EU-ba azért jöhetnének a Huawei új cuccai...