Berta Sándor

Kinek van szüksége a 8K felbontásra?

A technológiai fejlődés jól érzékelhető, a hasznossága azonban minimum kérdéses.

Az idei berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítás (IFA) egyik slágertémáját jelentették a 8K televíziók. Gyakorlatilag minden tévégyártó legalább egy nagy felbontású modellt kiállított a standján. Ugyanakkor - jogosan - felmerült a felhasználók egy részében az a kérdés, hogy valóban szükség van-e ezekre a készülékekre. A Sony 8K modelljei 85 és 98 hüvelykesek, a kisebbik eszköz bevezető ára 16 000 euró, míg a nagyobbik 80 000 euróért vásárolható meg. A Samsung 85 hüvelykes 8K tévéje potom 60 000 euróért rendelhető meg, míg az 55 hüvelykes változat kevesebb mint 2500, a 75 hüvelykes pedig 5000 euróért. Az ár azonban csak az egyik probléma.


Szintén gondot jelent, hogy hová tegyen valaki a lakásában egy akár 2,5 méteres televíziót. Aki nagy felületen tekintené meg a filmeket vagy a sorozatokat az előbb vásárol magának egy projektort, mert ahhoz kevés helyre van szükség, tetszőleges képméreten teszi lehetővé a tartalmak megnézését és kikapcsolt állapotban szinte fel sem tűnik. Utóbbi egy 55-80 hüvelykes szürke vagy fekete képernyőről közel sem mondható el.

További probléma az ár-érték arány. Ugyan a 8K felbontás kiváló képminőséget kínál, de a legtöbb felhasználónak egyszerűen túl drágán. Ráadásul alig van elérhető tartalom és annál rosszabb nincs, mint egy gyengébb képminőségű felvételt megtekinteni egy 8K felbontású tévén. A televízióadók napjainkban leginkább Full HD felbontásban kínálják a tartalmaikat, és a streamingszolgáltatóknál is ritka a 4K-ban készített mű.


Az sem mindegy, hogy valaki milyen távolságból nézné a kiválasztott filmet vagy sorozatot és mikortól válik felismerhető egy bizonyos pixelsűrűség. Ráadásul feltehető a kérdés, hogy bizonyos távolságból feltűnik-e egyáltalán a különbség a 4K és a 8K tartalmak között. Egy 70 hüvelykes 8K televíziónak 0,2 mm-es képpontjai vannak, egy hasonló képátlójú 4K készüléknek 0,4 mm-esek. 2 méteres távolságból az eltérés elenyésző lehet. Egy Full HD felbontású 70 hüvelykes tévének 0,8 mm-es pixeljei vannak. A 4K és a Full HD televízió közötti különbség tehát előbb észlelhető.

Végül van még egy terület: bár a gyártók minden elérhető technológiát igyekeznek integrálni a 8K modelljeikbe, azok előnyeit az átlag felhasználók egyszerűen nem képesek kihasználni. Legalább is most még és főleg ilyen áron nem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #84
    Ennyi jutott el a szürkeállományodig a lent leírt elemzéshalmazból.




    Hát, erősen túláraztam hogy 100 alatti lehet az IQ-d.
    Illetve túl megengedő voltam.
    Végül is 65 is 100 alatt van ...
  • Macropus Rufus #83
    "Javasolnám neked egy szemész felkeresését, mert amit leírsz (kontraszthiányos látás) erősen emlékeztet a szürke hályog kezdeti stádiumára."
    egyenlőre ott tartunk, hogy te 200%-os nagyítással sem látod a különbséget a pont és a vessző közt.
  • mrzed001 #82
    "Olyan zöld mező nem létezik mint amit ezek megmutatnak, és a pipacs ami rajta van az soha nem volt olyan tűzpiros mint ezeken a felvételeken."
    Dehogynem, naponta hajtok el mellette.
    Javasolnám neked egy szemész felkeresését, mert amit leírsz (kontraszthiányos látás) erősen emlékeztet a szürke hályog kezdeti stádiumára.


    "Többnyire az ilyen jellegű személyeskedések akkor jönnek amikor nincs racionális érv a másik fél állításának a ténybeli cáfolásához."
    Nos, látod én előbb leírtam a tényeket, hogy mely általános iskolai tananyag amit fel kellene idézni tudnod, le is vezettem ... és csak utána céloztam rá, hogy érettségi tétel amit szintén tudnod kellene. Tények, tények, tények ...


    "Evidens, hogy mivel kb. 10x olyan messzebbről nézem mint te ezért nekem nincs is szükségem 82 fokos betekintési szögre,"
    Az a gáz, hogy még mindig nem érted a BETEKINTÉSI SZÖG fogalmát se.
    DE, szükséged van a 80+ fokos betekintési szögre. Sőt, 40 fok alatt olyan, mintha kulcslyukon át kukucskálnál.
    Ott aztán már tényleg tök mindegy, hogy SD vagy UHD ...


    "ez már mindegy. Állítottad, hogy nem létezik. Én meg cáfoltam. Ennyi."
    És ha utána is néznél észrevennéd, hogy tényleg NEM LÉTEZIK.
    Ugyanis a HDR10 szabvány megköveteli a 10 bites színmélységet a kijelzőnél.

    https://www.displayspecifications.com/en/model/4000198e
    https://www.displayspecifications.com/en/model/e5351417

    Nézd, ezeknél : Panel bit depth: 8 bit
    Azaz kamu (bocs butított)hdr. A HDR illúzióját adja, de nem valós HDR10.



    "Ha valaki meg megmutatja neked, hogy van, akkor tudomásul kell venni, hogy most tévedtél."
    Még mindig nem mutattál HDR(10) FHD TV-t. Tudod, valós 10 bit színmélységgel ...



    "Ez már abból is látszik, hogy azt a szitut kezeled amikor tévedsz"
    Gondolom nem láttad még más posztjaimat, mert ha tévedek azt bizony belátom. (ok, ritka eset, de akkor igen)
    Csakhogy itt ismét nem tévedtem.
    Ellenben te állandó tévelyedésben vagy, linkekkel bizonyítom igazam (nem csak a levegőbe beszélek mint te), és 1x sem voltál képes belátni butaságodat. Na ez mindent el is mond ... rólad.


    "Tömörítés: az, hogy tömörítési ráta mond neked valamit?"
    Úgy tűnik a leírtak alapján, hogy jóval többet is, mint neked.

    "Persze, hogy külön codec van a netes tartalmakra és a nem netesre."
    Már hogy a fuxba lenne külön codec ?!?!???
    Ugyanaz a HEVC/H.265 van használva a Netflix által is, mint amit az UHD BluRay lemez használ.
    Ezt a marhaságot már megint honnan coptad ?
    https://techcrunch.com/2014/04/08/netflix-is-now-streaming-in-4k/
    Végül is csak 2014-es hír, 5 év alatt csak el kellett volna jutnia hozzád is.


    "Egy normál bl lemez esetében 80-82Mb/s kell, hogy meg legyen a a folyamatos kép átvitel. 4k esetében ez min. 110-120Mb/s.
    Ezért tömörítik. És persze veszteség mentesen meg minden, akár csak a bl lemezen, de azért még is fényévekkel jobb egy bl lemez képe mint egy netes stream képe. "
    Mivaaaaaaaaaan ?????
    Na álljon meg a gyászmenet. Mi ez a sok sületlenség már megint ? Mi az hogy veszteségmentesen ?!?? Videót ?!??? Noooormális ?

    A film stream az:
    DVD 3-10 Mbps
    BluRay 24-36 Mbps https://hu.wikipedia.org/wiki/Blu-ray_disc
    UHD BluRay 40-120 Mbps
    Részletesebben itt: https://www.videohelp.com/hd

    Úgy mellesleg, nem sok >80Mbps UHD tartalommal találkoztam eddig.
    Igen, volt egypár ami pár pillanatra akár át is lépte a 100 Mbps-t, de átlagban mélyen alatta maradt.

    Ami a BluRay olvasót illeti, a 4x-es is már 144 Mbps-el olvas. A 6x-os pedig 216 Mbps.
    Lásd ismét : https://en.wikipedia.org/wiki/Blu-ray#Drive_speeds

    Az pedig, hogy még mindig nem tudod mi a különbség az MPEG1, 2, és 4 között ... hát ilyen alap tudás hiányában inkább nem állnék le vitázni Mari nénénél komolyabb ismeretekkel rendelkező egyénnel ... de még a falusi kiskockával se, mert csúnyán beégsz.

    Szóval ja, továbbra sem mutattál semmit amitől 100 fölé tippelhetném az IQ-dat.
    Sőt, inkább zuhan ...
  • Macropus Rufus #81
    "És itt a gond, hogy még mindig nem érted. Azok VALÓSÁGHŰBBEK mind az eddigiek, de az analóg valóság közelébe MÉG MINDIG nem képesek eljutni."
    szóval te így látod a világot: https://pub-static.haozhaopian.net/static/web/site/features/hdr/images/web_fotor_features_hdr_018c37b8d7e689505fc7f3d5655ee9c9de.jpg

    a világunknak köze nincs az ilyen színekhez. Amikor ránézek egy ilyen tévére nem az ugrik be, hogy milyen qurva élethűen adja meg a színeket, szinte már-már valóságos. Olyan zöld mező nem létezik mint amit ezek megmutatnak, és a pipacs ami rajta van az soha nem volt olyan tűzpiros mint ezeken a felvételeken. (gondolom felétek is olyan a naplemente mint a fenti képen ) A hdr egy effekt. Nem a valóság.

    "Különösen a tangens amit itt kifejezetten tudnál is használni (ha ismernéd)"
    "De ez tényleg általános iskolai tananyag ... és érettségi tétel, szóval talán tudnod illene (ha leérettségiztél)."
    ne személyeskedjél, én sem tettem. Többnyire az ilyen jellegű személyeskedések akkor jönnek amikor nincs racionális érv a másik fél állításának a ténybeli cáfolásához. Ekkor jön az, hogy bezzeg ha jártál volna általánosba... Te meg szép vagy b@szod. De ettől még nem lesz elfogadhatóbb az érvelésed.
    Szóval a betekintési szög. És most hova sz@rjak, de tényleg. Evidens, hogy mivel kb. 10x olyan messzebbről nézem mint te ezért nekem nincs is szükségem 82 fokos betekintési szögre, de azért itt megjegyzem: 132cm 80cm-ről nézni... ember szinte az egész látómeződet kitölti kép... vigyázz a szemedre.

    "Gratulálok! Találtál egy olyan hülyét (sony) aki 2018-ban képes volt HDR-es FullHD TV-t piacra dobni.
    Ja úgy mellesleg a közel-keletnek, kis példányszámban. "
    ez már mindegy. Állítottad, hogy nem létezik. Én meg cáfoltam. Ennyi. Am. engem arra tanítottak, hogy földön fekvő emberben nem rúgunk, de olyan jól személyeskedsz, gondoltam miért ne.

    FullHD HDR Samsung tévék (tudom, ők is f@szok. )
    https://www.arukereso.hu/led-tv-lcd-tv-plazma-tv-c3164/samsung/ue32n5302-p457493562/#termek-leiras
    https://www.arukereso.hu/led-tv-lcd-tv-plazma-tv-c3164/samsung/ue32n5372-p463417581/#termek-leiras

    LG FullHD HDR:
    https://www.lg.com/pa_en/tvs/lg-43LK5700PDC

    Szóval amiért Te nem tudsz valamiről, nem azt jelenti, hogy nincs. Ha valaki meg megmutatja neked, hogy van, akkor tudomásul kell venni, hogy most tévedtél. És úgy tűnik, hogy minden tévé gyártónak van HDR képes tévéje FullHD felbontásban... Jó reggelt.

    "" Aztán írod, hogy ostoba vagyok... "
    Tekintve a fent leírtakat ... hát max 100-ra tippelném az IQ-dat (jóindulattal)"
    :) igazán vicces vagy. Lényeg, hogy te zseni vagy. Ez már abból is látszik, hogy azt a szitut kezeled amikor tévedsz (fhd hdr tévék) -> így kb. a buta emberek reagálnak arra ha tévednek.

    Tömörítés: az, hogy tömörítési ráta mond neked valamit? Persze, hogy külön codec van a netes tartalmakra és a nem netesre. Egy normál bl lemez esetében 80-82Mb/s kell, hogy meg legyen a a folyamatos kép átvitel. 4k esetében ez min. 110-120Mb/s.
    Ezért tömörítik. És persze veszteség mentesen meg minden, akár csak a bl lemezen, de azért még is fényévekkel jobb egy bl lemez képe mint egy netes stream képe.
  • mrzed001 #80
    "de ez nem azt jelenti, hogy akkor azok olyan kibaszott valósághű színek lennének"
    És itt a gond, hogy még mindig nem érted. Azok VALÓSÁGHŰBBEK mind az eddigiek, de az analóg valóság közelébe MÉG MINDIG nem képesek eljutni.
    Magyarán: KEVÉSBÉ SZ.R !


    200" és 7,5 m ... szemben 55" és 0,8m .... hát javaslom a szögfüggvények (általános iskola 6. osztály) megtanulását. Különösen a tangens amit itt kifejezetten tudnál is használni (ha ismernéd)
    És akkor bizony egyszerűen ki tudnád számolni, hogy betekintési szöged 36 fok.
    Nekem pedig a betekintési szögem 82 fok.
    Lazán több, mint 2x annyi.
    De ez tényleg általános iskolai tananyag ... és érettségi tétel, szóval talán tudnod illene (ha leérettségiztél).


    " Nem csak 4k hdr megjelenítő létezik."
    Gratulálok! Találtál egy olyan hülyét (sony) aki 2018-ban képes volt HDR-es FullHD TV-t piacra dobni.
    Ja úgy mellesleg a közel-keletnek, kis példányszámban.
    Most nem is tudom, hogy ez őket minősíti (ekkora hülyét), vagy téged (hogy még hivatkozni is mersz rá).


    "Az ST 4k-ban nem foglalt volna több helyet mint egy DVD film, ami ugye nem 4GB... Azok a másolt szarok. Egy DVD9-re gondoltam amin ugye 7-8GB egy film."
    Istenem, ne mond hogy most meg az MPEG szabványt (és MPEG-1 később MPEG-2 más néven H.262 codec) kell elmagyaráznom neked (amivel a DVD-n van tömörítve a videó anyag), meg az UHD-hez készült HEVC szabványt (és H.265 codec) ... amelyeket szintén az MPEG (cég) fejlesztett ki
    Ennyire azért ne már, ez már tényleg az ovi.

    " Aztán írod, hogy ostoba vagyok... "
    Tekintve a fent leírtakat ... hát max 100-ra tippelném az IQ-dat (jóindulattal)
  • Macropus Rufus #79
    "AztaK-va, ekkora agyatlan ostobaságot aztán már tényleg rég nem hallottam."
    Sztem sokkal nagyobb marhaság az, hogy szerinted az emberek hdr képben látnak. Az, hogy látja nem azonos azzal, hogy ez a default beállítás a látásnál. A HDR egy fotózási technika volt, amit implementáltak a tévékbe, de ez nem azt jelenti, hogy akkor azok olyan kibaszott valósághű színek lennének. Élénkek, intenzívek szépek. De nem valóságosak.

    "Amúgy egyértelmű, hogy életedbe nem láttál még se HDR se Dolby Vision tartalmat ..."
    na ebbe bele futottál... mert láttam, sőt volt is ilyenem. Nem is jött be. De akkor én is tudok ilyen alázásokat mondani: látszik, hogy piciben gondolkodsz. Filmet 55"-os tévén nem néz ember. Én 200"-on nézem 7.5m-ről(segítek 5m képátló) ui. a filmek nem sz@ros tévé méretére vannak komponálva, hanem nagy vászonra, tehát még ez is kicsi. Szóval az 55"-os kis tévéden pont úgy elvesznek a részletek mint egy fhd tévén. Ekkora méretben viszont már van értelme a 4k-nak. 55"-nak meg max annyi, hogy te megteheted, hogy 55"-os 4k megjelenítőd van. Ennyi.

    "2, én még sehol se láttam FHD Dolby vision vagy HDR tartalmat. Miért? Mert a 4K szabvány része. Persze gondolom le lehet kódolni a 4K-s HDR tartalmat FHD HDR tartalomnak is, csak minek, hisz úgyis csak 4K HDR megjelenítő van ?!??"
    Hát mondjuk ez így nem igaz. Nem csak 4k hdr megjelenítő létezik. De én azt hittem te képben vagy a tmában, ha már úgy próbálsz engem helyre tenni.
    Sony W800F: https://www.sony.co.in/electronics/televisions/w800f-series

    "Egy DVD szebb képet ad mint netflixes 4K? (úgy nézem Stranger Things-et momentán).
    Hát, lehet, hogy a FHD kijelződön, reggel álmos fejjel, csipás szemmel össze tudod keverni a kettőt. "
    látom képben vagy a képpont szám-tömörítési ráta-kép minőség szentháromszögével. Amiért valaminek 4k a képpontszáma, az még nem jelenti azt, hogy a minősége is meg van neki. Az ST 4k-ban nem foglalt volna több helyet mint egy DVD film, ami ugye nem 4GB... Azok a másolt szarok. Egy DVD9-re gondoltam amin ugye 7-8GB egy film. Anno nekem is volt ilyen stream videó leszedve. Az a Titanic volt 3D-ben FHD-ban és 6.5GB-ot foglalt. Szép volt nem vitatom, csak aztán beszereztem BL lemezen és hát fényévekkel szebb kép, és kb. 10x nagyobb méret fogadott. Érdekes mind a kettő FHD volt de az egyik több mint 61GB. Ja igen és meg van 4k 3D-ben is: 112GB.... Nem hiszem, hogy pl. a Netflix 112Gb-ot fog átküldeni neked. És ha nem ennyi, akkor némileg jobban össze nyomják ami viszont minőség romlással fog járni.


    "Szóval ismét ekkora ostobaságot leírni ?!??"
    hmm... akkor nézzük csak: úgy tűnik első blikkre, hogy képben vagy, aztán kiderül, hogy még azt sem vágod, hogy a hdr nem a 4k tévék sajátja. Ez kb. a belépő szint lenne és elbuktál. Aztán egy stream szolgáltató 4k filmjét hozod példának holott az meg sem közelíti egy 4k bl lemezen lévő film minőségét. Aztán meglátásod szerint az emberek hdr-ben látnak. Aztán írod, hogy ostoba vagyok...
  • mrzed001 #78
    "A te 4K képed részletességét ha élvezni akarod akkor 90-100" alá nem viszed a tévédet. "
    Ja, ha 4 méterről akarom nézni. Ugye nem kell a tangenst magyaráznom, hogy ki tudj számolni egy betekintési szöget ?!??


    "A hdr paraszt vakítás nem érdekel, ui. az életben sem hdr-ben látod a világot."
    AztaK-va, ekkora agyatlan ostobaságot aztán már tényleg rég nem hallottam.
    Ezek szerint azt se tudod mi az a HDR meg látás ... de akkor legalább lenne annyi eszed, hogy beírod google-ba, hogy ne beszélj egetverő ostobaságokat.
    Tessék, olvasgass: https://www.panasonic.com/hu/consumer/sikkepernys-tv-learn/4k-tv/hdr-premium.html
    Amúgy egyértelmű, hogy életedbe nem láttál még se HDR se Dolby Vision tartalmat ...

    Még a látás limittől igen messze (alatta van) a HDR és DV is, nemhogy a valós képtől.



    "A Dolby Vision pont arra épít, hogy az fhd képeket is meg lehet okosítani úgy, hogy nem veszed észre a különbséget fhd és 4k között, azonos méret esetében, hogy értsd: a Dolby Vision technológiát használó 55"-os fhd tévé és a te 55" 4k tévé közt nem lesz látható különbség. "
    Ekkora szamárságot leírni már megint ...
    1, HDR (HDR10) és Dolby Vision-t IS használ a TV-m, és így nézek filmeket, sorozatokat
    2, én még sehol se láttam FHD Dolby vision vagy HDR tartalmat. Miért? Mert a 4K szabvány része. Persze gondolom le lehet kódolni a 4K-s HDR tartalmat FHD HDR tartalomnak is, csak minek, hisz úgyis csak 4K HDR megjelenítő van ?!??
    3, tehát NINCS (!!!) FHD Dolby Vision-ös TV, ilyen öszvért senki se gyárt
    4, már megint nem látod a 4K és FHD között a különbséget ...


    "Am. egy netflix film se sokkal jobb mint egy sd. Csupán a szaros tömörítésük miatt. Képpontra fhd/4k de a minőségük sokkal-sokkal rosszabb. Sok esetben egy nyers dvd szebb képet ad mint a netflixes 4k"
    AztaK-va 2 !
    Egy DVD szebb képet ad mint netflixes 4K? (úgy nézem Stranger Things-et momentán).
    Hát, lehet, hogy a FHD kijelződön, reggel álmos fejjel, csipás szemmel össze tudod keverni a kettőt.
    De ezzel szerintem egyedül vagy.
    Mindenki más NEM.
    Tudod, elég sokat copunk vele, hogy Babylon 5-ből csak DVD kiadás van. És valami élvezhetetlen sz-r 4K TV-n sajna.
    Szóval ismét ekkora ostobaságot leírni ?!??

  • Macropus Rufus #77
    "Ezt ugye viccnek szántad, mert ez még egy trolltól is durva lenne ?!??"
    pedig de. Ezért van az, hogy pl. egy tablet hiába qhd, a kép részletességét nem tudod élvezni mert pici a kép és ehhez baromi nagy ppi társul ez miatt. A te 4K képed részletességét ha élvezni akarod akkor 90-100" alá nem viszed a tévédet. Ennyi. Ha ennél kisebb a megjelenítő nő a ppi szám és egy idő után ugyan 4k a monitorod de a fhd azért ad szebb képet mert az ő méretében jobban kijön a részletesség míg pl. az azonos méretű 4k esetében nem. A hdr paraszt vakítás nem érdekel, ui. az életben sem hdr-ben látod a világot.

    "FHD részletesebb képet ad ... eszem megáll ...."
    értelmezd amit írtam: azt írtam, hogy nem adja ki azt amit a 4k tud, mert kicsi a méret. Ezért az az érdekes helyzet fog előállni, hogy pl.30-40" esetében a 4k nem lesz annyival élesebb, sőt lehet, hogy egyáltalán nem lesz jobb. A Dolby Vision pont arra épít, hogy az fhd képeket is meg lehet okosítani úgy, hogy nem veszed észre a különbséget fhd és 4k között, azonos méret esetében, hogy értsd: a Dolby Vision technológiát használó 55"-os fhd tévé és a te 55" 4k tévé közt nem lesz látható különbség.

    "Ami a betekintési szöget illeti, nos te se menj IMAX-ba, mert a végén elhányod magad (mint sokan).
    Tényleg sz-r, amikor a látótered >40fokos részét egy videó tölti ki ...
    Csak azt nem értem, hogy az ilyen emberek hogy bírnak vezetni ?!?? Vagy csak csőlátással ?"
    nem említettem betekintési szögeket. Am. nem járok moziba, mert van saját. 4k 3d. Szóval nem nagyon érint a mozi meg.
    Ami a betekintést illeti, nem én hoztam elő de azért válaszolok: sok esetben vr-ban nézem a filmeket, ami azt jelenti, hogy a vr világ miatt eleve a látómezőm nagy részét a kép tölti ki.

    "Ki a f-om néz még SD filmet TV-n ???? "
    rengetegen vannak. Hidd el. Am. egy netflix film se sokkal jobb mint egy sd. Csupán a szaros tömörítésük miatt. Képpontra fhd/4k de a minőségük sokkal-sokkal rosszabb. Sok esetben egy nyers dvd szebb képet ad mint a netflixes 4k... Arról meg nem is beszélve, hogy az esetek 99%-ban az fhd nem fhd a 4k nem 4k. Mert csak a horizontális felbontását szokás megjelölni. Az, hogy a film pl. 21:9-es már magába foglalja, hogy a függőleges felbontása olyan 800 lehet. Talán picivel több. Ez meg olyan kurva messze van az fhd-tól mit ide Jeruzsálem.
  • mrzed001 #76
    "Csak amikor kirenderelek nekik 30/60/120/240fps-el videót nem veszik észre a különbséget."
    30 és 60 fps között pedig ordít a különbség. 30 és 120 között pedig a vak is látja.
    Valamikor 10 éve jött be a Scarlet sorozattal a TruMotion. Demó mód, képernyő fele origi, másik feljavított (ami sokkal szarabb, mint ha origi forrás lenne 120).
    A lap alján futó szöveget egyik oldalt alig tudod elolvasni, a másol oldalt gond nélkül.
    Már akkor megvett ...



    "tetszenek az ilyen viták, amikor mind a két fél meg van győződve az igazáról és közben egyiknek sincs igaza. "
    De nem baj, jön a harmadik, és hát neki tutira igaza van

    Ami a betekintési szöget illeti, nos te se menj IMAX-ba, mert a végén elhányod magad (mint sokan).
    Tényleg sz-r, amikor a látótered >40fokos részét egy videó tölti ki ...
    Csak azt nem értem, hogy az ilyen emberek hogy bírnak vezetni ?!?? Vagy csak csőlátással ?


    "Am. 4k 55" vitz. Nem adja vissza azt a részletességet amit a 4k nyújtana. Elmondható, hogy a 28" fhd részletesebb képet eredményezhet mint az 55" 4k. "
    Ezt ugye viccnek szántad, mert ez még egy trolltól is durva lenne ?!??
    Felbontás, pixelszám, HDR ... na ne kelljen már lemenni az ovis szintig.
    FHD részletesebb képet ad ... eszem megáll ....



    "egy sd film esetében"
    Ki a f-om néz még SD filmet TV-n ????
  • Macropus Rufus #75
    "Én 4x annyi pixelt (Fullhd ->4K) , de csak 2X akkora méretben (24" -> 55") nézem 20-30 centivel messzebbről."
    tetszenek az ilyen viták, amikor mind a két fél meg van győződve az igazáról és közben egyiknek sincs igaza.
    Egy 50-55"-os megjelenítő ajánlott nézési távolsága 190-210cm között van. A 28"-és meg kb. fele ennyi. Tehát ebből következik, hogy a 70cm-es távolság nem elég a 28"-os monitornak, neki olyan 90-100cm-nél kellene lennie valahol. Namost ha valaki ehhez képest a majd 2x akkora megjelenítőt 20-30cm-el néz távolabb akkor még majd egy méterrel közelebb van az ideálishoz képest. Szóval mind a ketten közelebb nézitek mint az ajánlott lenne, de ha már: molnibalage közelebb van az ideális távolsághoz. Am. 4k 55" vitz. Nem adja vissza azt a részletességet amit a 4k nyújtana. Elmondható, hogy a 28" fhd részletesebb képet eredményezhet mint az 55" 4k. Csupán a ppi-nek köszönhetően. Az 55" esetében ez a szám eléggé nagy, a pixelek nagyon sűrűn vannak a kép mérete ugye meg nem elég nagy (4k tartalmaknak a 90-100" feletti megjelenítők az ideálisak...), hogy a részleteket jól meg is tudja jeleníteni. Természetesen 1m-ről részletesebb a kép mint egy fhd, de annyival nem amennyivel drágább a megjelenítő. Eléggé körbejártam a tmát, amikor a házi mozimat építettem. A 200"-os kép esetében már a fhd is felejtős és a 4k esetében is már a felső határt feszegetem (5m-es képátló, azért nem piskóta :).
    És akkor még nem mentem bele abba, hogy a film minőségétől is függ az, hogy hol van az ideális távolság. Pl. egy sd film esetében 50"-nál nem elég az a 210cm, ott már 3m-ről kell min. nézni a filmet, ellenkező esetben eléggé gagyi minőségben láthatjuk a cuccost (itt is igaz a mondás: a távolság megszépíti a dolgokat)