Gyurkity Péter

Alakul a Sony Xperia 4

A zászlóshajó szerényebb változataként futhat be az új típus.

A Sony Mobile kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy az MWC alatt egyszerre 4 eltérő változatot mutattak be, amelyek a csúcskategóriától a belépő szintig lefedik a szegmenst. Itt azonban maradtak még kisebb rések az egyes modellek között, amit (legalábbis részben) a most kiszivárogtatott Xperia 4 tömhet majd be.

Japán forrás szellőztette meg az új érkező részleteit, amelyből szinte minden kérdésre választ kapunk. Kiderült például, hogy az Xperia 4 nagyjából a most bemutatott Xperia 1, valamint az Xperia 10 és 10 Plus párosa között helyezkedik majd el, mégpedig 5,7 hüvelykes kijelzővel, a Snapdragon 710 chippel, 4 GB memóriával, valamint egy alapesetben 64 GB-os belső tárolóval, bár e két utóbbi jellemző nyilván több változatban is elérhető lesz majd, ahogy azt megszokhattuk. Sajnos, az akkumulátor mérete picit csökkenhet, itt ugyanis egy 2800 mAh-s példány alkalmazása merült fel a legvalószínűbb változatként, míg maga a telefon az XZ2 Compact típusnál vékonyabb, ám az Xperia 10 típushoz képest vastagabb lesz.

A kijelző esetében ugyanazon 21:9-es képarány, valamint a 2520 x 1080 pixel felbontás jelenik meg, az viszont még nem teljesen világos, hogy milyen kameramodulokra támaszkodhatunk majd. A Sony állítólag valamikor a nyár folyamán mutatja majd be a készüléket, a hivatalos megjelenésre is a nyári hónapok alatt kerül majd sor, mégpedig 4 eltérő színben (ezüst, fekete, vörös, illetve lila). A hivatalos árról még nincs pontos információnk, ez azonban várhatóan szintén az említett 3 típus között helyezkedik majd el, vagyis ez valahol 350 dollár felett lehet majd, hiszen az Xperia 10 a maga Snapdragon 630-as chipjével jelenleg ennyibe kerül.

Az Xperia 4 által alkalmazott Snapdragon 710 egyébként meglehetősen népszerű a különböző gyártók körében, ez ugyanis a Nokia 8.1 és a Galaxy A9 idei változatának burkolata alatt is helyet kapott – a Google pedig legalább egy Pixel 3 Lite variáns esetében alkalmazná ezt a chipet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!