Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Sony Xperia XZ3

A cég a nagyobb kijelző mellett döntött, követve a divatot.

A Sony Mobile nem teljesít nagyon jól az utóbbi időben, nyilván ezen is szeretnének változtatni a félévente piacra dobott újabb zászlóshajókkal. Az Xperia XZ3 most nagyobb kivitelben, vékonyabb előlapi kávával, valamint erősebb alumínium kerettel jelenik meg, hogy a váltásra csábítson minket.

Nemrég még arról írtunk, hogy 4 kamerával jön az új csúcskategóriás modell, a Sony pedig most, közvetlenül az IFA előtt, lerántotta a leplet a telefonról. A hivatalos bejelentés szerint a kereken 6 hüvelykes OLED-panel a 18:9-es képaránnyal és a QHD+ felbontással futott be, nagyrészt arra a technológiára építve, amit a Bravia tévéknél már láthattunk (ez többek között a jobb minőségű HDR támogatását jelenti). Az üveg burkolat mellett lekerekített sarkok, valamint 4 eltérő szín jelenik itt meg, a hardver terén pedig a Snapdragon 845 chip, a 4 GB memória, a 64 GB-os tároló, valamint a 3300 mAh-s akkumulátor és a Qi vezetéknélküli töltés érdemel említést – elmaradt tehát a 6 GB-ra történő ugrás, amit néhányan már korábban jeleztek.


A hátoldalon egyetlen szenzor, mégpedig az XZ2 esetében megismert 19 megapixeles kamera bukkan fel (4K HDR-videók rögzítésével és a 960 fps-t jelentő slow-motion opcióval), az előlapon ehhez egy 13 megapixeles példány csatlakozik, míg a jobb hangzást a nagyobb S-Force Front Surround hangszórók hivatottak biztosítani. A szoftveres téren az Android 9.0 Pie áll majd rendelkezésünkre, ez kiegészült a cég saját fejlesztésű Side Sense funkciójával, amely megkönnyíti az egykezes vezérlést, hiszen a telefon szélein dupla érintéssel elővarázsolható a gyakran használt alkalmazások listája.

Az előrendelés szeptember 24-től él majd, a magasabb árat ingyen Xperia Ear Duo fülhallgatókkal igyekeznek kompenzálni, ez azonban nyilván a régiótól és a konkrét ajánlattól is függ majd. Ami a kereskedelmi árat illeti, ez 900 dollártól indul, ami nyilván nem a legkedvezőbb szint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #4
    "a hardver terén pedig a Snapdragon 845 chip, a 4 GB memória, a 64 GB-os tároló, valamint a 3300 mAh-s akkumulátor és a Qi vezetéknélküli töltés érdemel említést "
    ....
    "Ami a kereskedelmi árat illeti, ez 900 dollártól indul, ami nyilván nem a legkedvezőbb szint."

    Ez valami vicc? Ekozben a valo vilagban:

    "Bemutatkozott a Xiaomi PocoPhone F1
    ...
    Ehhez a Snapdragon 845 chip, 6 vagy 8 GB memória, egy alapesetben 64, 128, illetve 256 GB-os tároló, egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor, USB Type-C, Bluetooth 5.0, NFC, WiFi, sztereó hangszórók, FM rádió, valamint 180 grammos súly társul, míg a Qualcomm Quick Charge 3.0 révén a gyorstöltés is megoldott, miközben a hűtésen is igyekeznek javítani, mégpedig a LiquidCool technológia révén.
    ....
    tt ugyanis a 399 és 439 eurós ár szerepel. A franciaországi megjelenést szintén megerősítették, ez augusztus 27-én esedékes. "
  • balat86 #3
    Eddig sem tudtam mi értelme a hajlított sarkoknak a kijelzőn, de ha minden telefon így jön ki azt hiszem veszek magamnak egy Nokia 3310-est. Ez a telefon szinte ugyanaz mint az XZ2, minimális változtatásokkal, rendesen túlárazva. Sony-m volt sokáig, most is az van, de úgy vélem itt már csak egy tucattelefont tudnak gyartani úgy hogy közben a kis, feltörekvő gyártókat másolják. Talán visszatérek Nokiára.
    Kár érte.
  • bunny #2
    Roppant gyenge Galaxy klón. Úgy látom a sony-nak reszeltek, képtelenek értelmes készülékkel előállni. Csúcstelefon egy kamerával, hol élnek ezek?
  • bmw #1
    Ez nulla.....