Gyurkity Péter

Tankok elleni drónt mutattak be

A kisebb méretű eszköz a hagyományos tankokat gyűrné le, lebukás nélkül.

Az Egyesült Arab Emirátusokban a napokban zajlott le az IDEX-2019 névre keresztelt fegyverexpó, amelyen számos különböző gyártó mutatta be új fejlesztéseit. Ezek között bukkant fel az MBDA Missile Systems and Milrem Robotics megoldása, amelyet már kifejezetten tankok ellen szánnak, állításuk szerint a világon elsőként.

Napjainkban a drónok terjedése jelenti az újabb szakasz kezdetét (illetve annak zajlását) a harcászat területén, így nem túl meglepő, hogy kifejezetten a tankok ellen bevethető változat is megjelent a kínálatban. A cég hivatalos közleménye szerint az új platform tulajdonképpen két rendszert kombinál, ugyanis itt a Milrem Robotics THeMIS (Tracked Hybrid Modular Infantry System) önálló, helyszíni emberi irányítást nem igénylő szárazföldi egységet ötvözik az MBDA IMPACT (Integrated MMP Precision Attack Combat Turret) platformmal, amely már két, ötödik generációs, szárazföldi célpontok ellen kifejlesztett rakétát, valamint az elsősorban önvédelmi célokra szánt géppuskát kínálja számunkra.


A hivatalos magyarázatban kiemelik, hogy a legmodernebb technológiákat alkalmazzák a rendszeren, amely elsősorban a nagy tűzerőt képviselő tankok ellen küzdhet majd, mégpedig kifejezetten kisebb méretben, nehezen észrevehető jelleggel, a leadott hő és a kibocsátott zaj mérséklésével. A drón dízel-, illetve elektromos meghajtásra támaszkodik, ez utóbbi 30-90 percen keresztül áll rendelkezésre, amennyiben rejtőzni kell az ellenséges egységek elől, az irányítás pedig távolról, az arra kijelölt járműről történik, hogy a személyzet kitettségét minimalizálják. A fő cél ezzel egy időben a saját élőerő kímélése és védelme, lehetőleg önállóan legyűrve a szemben álló fél tankjait, megzavarva ezzel az előre kialakított tervek végrehajtását a másik oldalon.


Az MMP-rendszert jelen pillanatban a francia hadsereg használja, ők a Milan és Javelin rakétákat váltják ezzel le, az immár teljes digitalizációt kínáló platformmal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!