Gyurkity Péter

20 ezer évente kizöldül a Szahara

Egy új kutatás szerint a periodikus változás több százezer év óta jelen van.

A Szahara-sivatag bolygónk egyik legszárazabb, legforróbb, és egyben legbarátságtalanabb régiója, amely azonban a múltban nem mindig nézett ki úgy, mint ma. Ez magától értetődik, hiszen az időskálán visszalopakodva a Föld minden pontján radikális változásokra bukkanunk, azonban a Szahara esetében ez a jelek szerint periodikus jellegű, hiszen minden 20 ezer évben nedvesebb, kellemesebb klíma uralkodik ezen a területen.

A kutatók által most közzétett tanulmányban arra mutatnak rá, hogy a Nyugat-Afrika melletti óceáni üledék különböző rétegeinek vizsgálata révén ki tudták mutatni, hogy az egykor a Szahara területén tomboló homokviharok (és a nyugodtabb periódusokban szállongó por) jó része ma az óceán fenekén nyugszik, ebből több százmillió tonna található itt. Az említett rétegek nagyon szépen megmutatják nekünk, hogy az adott korokban milyen időjárási jellemzők voltak a régióban, egészen 240 ezer évvel visszamenve az időben. Az eredmények szerint minden 20 ezer évben változott a klíma, ennek következtében pedig a száraz és kihalt Szahara újra és újra zöldellő területté alakult át.

A periodikus váltakozás elsődleges oka a Föld tengelyének módosulása, amelynek eredményeként a napsugárzás intenzitása is változik. Az intenzitás fokozása elsősorban nyáron volt kiemelkedő, ez vezetett a régió kiszáradásához, majd pedig mérséklődés kezdődött el, amely viszont monszunhoz hasonló körülményeket teremtett, sokkal nedvesebb és zöldebb környezetben öltve formát. Az alkotók hozzátették ehhez, hogy az eredmények egyben az emberi történelem jobb felvázolásában is segíthetnek, hiszen a nedvesebb időszakok teremtettek jobb körülményeket ahhoz, hogy az akkori emberek elhagyják Afrika területét, egyéb kontinensekre vándorolva át, kihasználva a barátságosabb környezet által kínált erőforrásokat és élelmet.

A kutatás folytatódik, hiszen az Atlanti-óceán mélyén lévő üledékes rétegek több millió éves időszakra nyúlnak vissza – minden egyes réteg tartalmazhat afrikai pormintákat, valamint állat- és növénymaradványokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    :)
    ie 7000-3000 között volt legutóbb zöld, szal már csak 10 000 év.
    De igazság szerint most is szorul vissza a sivatag, ha a globális felmelegedés a légkörzést olyan irányban módosítja, akár viszonylag rövid idő alatt újra elő jöhet.
  • morguldae #1
    "20 ezer évente kizöldül a Szahara" - Na, akkor most már értem miért laknak még mindig ott az arabok. Ezt várják!