MTI

Szívesen vásárolna önvezető autót a magyarok többsége

A magyarok több mint fele számít arra, hogy az önvezető autók széles körben elérhetők lesznek; a megkérdezettek 72 százaléka szívesen vásárolna mesterséges intelligencia által vezetett járművet a jövőben - derül ki az IBM megbízásából végzett kutatásból.

A kutatás Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban vizsgálta, mit gondolnak az emberek a mesterséges intelligenciáról. Kiderült, hogy a legtöbben pozitívan állnak az MI-t felvonultató újításokhoz, a legnyitottabbak a magyarok és az oroszok voltak. A felmérés szerint az oroszok és a magyarok 63, a csehek 56, míg a lengyelek 53 százaléka megbízik az MI-ben. A magyarok, a lengyelek és az oroszok szerint a mesterséges intelligencia elsősorban az elektronikában lesz hasznos, míg a csehek úgy vélik, hogy főként az egészségügyben.

A felmérés szerint a magyar férfiak 79 százaléka vásárolna önvezető autót, de az arány a nőknél is megközelíti a kétharmadot. Tízből nyolc magyar válaszadó szívesen bízná mesterséges intelligenciára a legjobb útvonal kiválasztását, a megkérdezettek több mint fele pedig a közlekedési szabálysértések elbírálásába is bevonná a technológiát. A kutatás során a magyarok közel fele mondta azt, hogy befeküdne olyan műtétre, amelyet robot vezet: a férfiaknál 54 százalék, a nőknél 36 százalék ez az arány. A hadviselésben viszont csak 6 százalék látná szívesen a technológiát.

Háromból két magyar szerint az intelligens robotok jó társak lehetnek a magányos idős embereknek. A legkevésbé az 55-65 éves megkérdezettek lelkesednek ezért, de még ennek a korosztálynak is több mint a fele jó ötletnek tartaná mindezt. A magyarok többsége szerint a mesterséges intelligencia hatékonyabbá teszi a munkát, megkímél a rutinfeladatoktól, növeli a szolgáltatások színvonalát, mérsékeli a közlekedési dugókat, valamint megkönnyíti az utazást és a házimunkát. Súlyos fenyegetésnek a kutatásban résztvevők alig 23 százaléka nevezte egyértelműen az MI-t.

Az IBM megbízásából az NMS Market Research piackutató cég 2035 fős, 18 és 65 év közötti mintán végezte el a kutatást az említett négy országban idén szeptember 19. és október 1. között. A minta végzettség és lakóhely szerint reprezentatív a felnőtt lakosságra nézve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #6
    Az önvezető autókkal az a poén, hogy nem megvenné az ember, hanem "kölcsönözné".
    Azaz kvázi önvezető taxi.
    Már se lenne a belváros tele teljesen feleslegesen parkoló autókkal.
    Ahogy letette az utast, már mehet is a következő fuvarért.


    Amúgy nem vicc, hogy tényleg sokkal fejlettebb Bp és Mo sok téren, mint pl Ausztria és Bécs.
    Az ottani autópálya matrica rendszer egy RÉMÁLOM. Még mindig papíralapú.
    Ja igen, vehetsz online is ... de csak egy hónapra előre (vicc az egész)

    A másik a parkolódíj. Itt fogod, Simple app, szépen GPS alapján megállapítja hol vagy, mennyibe fog kerülni, fizetsz, elindítja parkolást, leállítja ... minden mobilról pillanatok alatt.
    Ott pl Bécsben butikokban kapható gyermeteg papírfecnizés van (még béna sz-r parkoló automata sincs), meg pre-paid online rendszer ami szintén a túlbonyolított agyhalál kategóriája.

    Szóval igen, lenne hova fejlődnie nyugati szomszédunknak csak hogy elérje a mi "alacsony" színvonalunk, vagy hogy legalább alulról súrolja.
  • kvp #5
    Mar ma is jopar onvezeto auto van a pesti utcakon, ugyanis sok ceg itt fejleszt. Ami elmegy a magyar utakon annak nem kihivas nyugat Europa.

    Meglepoen jok ezek a fejlesztesek es az egyik demon meg a levillogos jobbra leallosavon elozos bmw-st is jol kezeli az egyik szoftver. Mindezt specialis infrastruktura nelkul. Meg csak be sem mutat neki, bar ha engedelyeznek akkor automatikusan feljelentette volna az emberi sofort (csatolt videoval).

    ps: Sok nyugati varosnal fejlettebb Budapest, csak nem vesszuk eszre.
  • Ender Wiggin #4
    á, ezekben az országokban 100 év múlva sem lesz infrastruktúra az önvezetéshez, ellenben lovaskocsik, traktorok, kombájnok, motorokon száguldozó, kreszt hírbóől sem ismerő szervdonorok, részeg biciklisek, kátyúk, felfestetlen utak minden mennyiségben.
  • barret #3
    Ez jó lesz,végre minden közlekedési kihágásért az autó lesz a felelős! Vagy mégsem? :D
    Büntethetik egymást a robotok! Mi meg nézzük otthonról.
    Utoljára szerkesztette: barret, 2018.12.12. 11:38:07
  • NEXUS6 #2
    Az MI semmit, majd az autószerelőknek lesz 2X annyi melójuk! XD
  • NEOreg3 #1
    megnézném mit kezdenek az önvezető autók a szar kátyús magyar utakkal