Gyurkity Péter

Bemutatkozott a második Razer telefon

A cél a játékosok kiszolgálása, ennek megfelelő hardverrel és kialakítással.

Tavaly a Razer némileg meglepte a piacot, amikor egy, kifejezetten a játékosoknak szánt okostelefont mutattak be. Most elkészült a második változat, amely javítani igyekszik a korábbi hibákat, ám több téren is kitart az eredeti koncepció mellett. Lássuk, mit kínálnak a fanatikusoknak 2018 végén.

A hivatalos bejelentés szerint a Razer Phone 2 megtartja a hagyományos, 16:9-es képarányt, amire nyilván főként a játékok jobb támogatása miatt van szükség. Továbbra sem látunk itt előlapi bevágást, a notch tehát nem jelenik meg a kijelzőn, a fém hátlapot viszont egy üvegből készült változat váltja le, ami egyben a vezetéknélküli töltés támogatását is lehetővé teszi. A Chroma-effekt a hátoldali márkanévre is vonatkozik, itt több színbeállítás közül választhatunk, de a Chroma-logo a támogatott alkalmazások értesítőire is felhívja majd figyelmünket, akár eltérő színekkel jelezve az egyes appokat. Az IP67-minősítés mellett egy 120 Hz-es, 5,7 hüvelykes IGZO-kijelző, az 1440 x 2560 pixel felbontás, a Gorilla Glass 5 felület, 50 százalékkal emelt maximum fényerő, erősebb sztereó hangszórók, valamint a Snapdragon 845 chip található itt meg, ahogy az várható volt.

A cég szerint az erősebb hűtés és az újabb chip révén 30 százalékkal ugrik meg a teljesítmény a tavalyi szinthez képest, itt azonban a megjelenés pillanatában továbbra is az Android 8.1 Oreo teljesít majd szolgálatot, a frissítésre csak picit később kerítenek majd sort. A hátoldalon 12 megapixeles iker-kamerát helyeztek el, ez a Sony IMX-szenzorokra épül, miközben a kezelőfelületet a kényelmes egykezes vezérlés érdekében újratervezték. Az akkumulátor egy kereken 4000 mAh-s példány, ez nyilván nem lehet kellően nagy, a vezetékes töltés gyorsaságáról azonban a QuickCharge 4+ gondoskodik – a cég nagyjából 10 órát ígér 90 Hz-es képfrissítés mellett.

A telefon előrendelése szerdán indult el, az ár 799 dollár. Az európai megjelenést megoldják, a leggyorsabb úton azonban a cég saját online felületén keresztül juthatunk majd egy-egy példányhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!