Gyurkity Péter

Képeken a Razer második telefonja

A készülék teljes külseje szemügyre vehető a képeken, már csak a hardver kérdéses.

Alig két héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy már érkezőben van a Razer sorrendben második okostelefonja, amely az első, a közönséget némileg meglepő változatot követi. A cég eddig nem váltott ki komolyabb negatív kritikát, minden esélyük megvan tehát a kellemes fogadtatásra.

A képeket Evan Blass, a jól ismert internetes kiszivárogtató osztotta meg a nagyközönséggel saját Twitter-lapján, ebből pedig szinte minden kiderül, legalábbis ami a külsőt illeti. Jól látszik, hogy megmaradnak a némileg nagyobb előlapi káva mellett, vagyis nem követik a friss divatot, miközben a hagyományos 16:9-es képerány mellett is kitartanak, vagyis itt nem várhatunk 18:9-es kivitelt. A hátoldali iker-kamerát eközben középen, a cég logója felett helyeznék el, míg az LED flash a két szenzor között kapott helyet. Maga a logó mintha világítana, ezt talán a Chroma RGB szoftverrel érték el, itt pedig nem látható az ujjlenyomat-olvasó, vagyis ez utóbbi vagy a készülék szélén, vagy a kijelzőbe építve dolgozik majd.


Ami a telefon főbb körvonalait illeti, itt nem látunk forradalmi változást az előző generációhoz képest, a kijelző pedig minden bizonnyal a tavaly is látott (és viszonylag jól fogadott) 120 Hz-es példány lesz. A teljesítményről a Snapdragon 845 chip gondoskodna, ezzel valóban csúcskategóriás sebességet kapunk majd, míg a memória és a belső tároló pontos méretét még nem ismerjük. Tekintettel arra, hogy a tavalyi példány 8 GB memóriára, egy alapesetben 64 GB-os belső tárolóra, valamint egy nagyobb, ezúttal kereken 4000 mAh-s akkumulátorra támaszkodott, az idei változat valószínűleg hasonló számokat mutat majd fel, de az is lehet, hogy ezeket igyekeznek meghaladni.

A hivatalos bemutató október 10-én esedékes, addig már nincs sok idő hátra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vaktyuk12 #1
    Az eddigi legjobb mobilom ami eddig volt a Razer elso mobilja. Ha lesz ra lehetoseg veszem a masikat is. De majd csak, ha kihal ez a mostani a kezembol. :)