Gyurkity Péter

Puritán androidos mobiltelefon mutatkozott be

A készülék az új szoftvert kombinálná a hagyományos kivitellel.

A svájci illetőségű Punkt nem először mutat be érdekes megoldást, a sorrendben második készülék azonban már valóban egyedülálló kombinációt jelent, hiszen itt az Android operációs rendszer, a 4G LTE, valamint a hagyományos kivitel és kisebb kijelző egyvelegéről beszélhetünk, amelyet nyilván nem a legdivatosabb okostelefonok rajongóinak szánnak.

A cég MP02 névre keresztelte a készüléket, amely több tekintetben az eredeti, első változatra hajaz, hiszen a külső burkolat, a fizikai billentyűzet, valamint a kisebb méretű kijelző mind megtalálható volt az elődön. Amíg azonban az MP01 mindössze a 2G-elérést támogatta, ezt immár a 4G LTE technológiával egészítik ki, többek között azzal indokolva meg a lépést, hogy a világ egyes részein már kivezetni szándékoznak a második generációs hálózatokat. Ezzel egy időben természetesen a gyorsabb adatátvitel, valamint a hotspot funkció is elérhetővé válik, bár ez valószínűleg ritkán lesz megtalálható a felhasználói igények között.

A telefont ugyanis kifejezetten az alap funkciók betöltésére szánják, vagyis itt a beszélgetéseken (hívásokon) és a szöveges üzeneteken van a hangsúly. Az Android alkalmazása azért hasznos, mert ezáltal lehetővé válik a szálakba fűzött szöveges üzenetek megjelenítése és megfelelő kezelése, miközben a BlackBerry partnersége révén a biztonságot és a személyes adatok védelmét is fokozzák. Emellett egyedire szabható szótár is megjelenik a szoftverben, a még nagyobb kényelem érdekében, ám ezzel egy időben megőrzik a minimalisztikus kinézetet és felhasználói felületet.

Az MP02 a tervek szerint a londoni Design Festival alatt mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, a pontos árat és megjelenési sorrendet szeptember 17-én közlik velünk, amikor az Egyesült Királyságban megindul annak hivatalos értékesítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #8
    Ez jól hangzik! Nem is tudtam róla, köszi.
    Az Andriod efféle lehetőségéről sem tudtam. Köszi, kvp!
    Hogy mik vannak! :-D
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.09.12. 11:45:36
  • kvp #7
    "Lehet nem tűnt fel, de az emberiség nagy része azért elmúlt 20 éves. De igen nagy hányada már 40 is, ők meg lehet nem tudnak Messengert használni és Facebook profiljuk sincs. (nekem sincs, pediig még nem vagyok 40). Anyukám pl egyedül egy sms-t is csak kb 5 perc alatt tud megírni és elküldeni, nincs is okostelefonja."

    Igen, ez tarsadalmi kornyezet kerdese is. Nekem pl. az osszes idos rokonom allandoan a facebook-on log es tudnak messenger-t is hasznalni. Csak azert kellett egy kulon facebook account-ot csinalnom, hogy messenger-en elerhessenek az ismerosok, de a rokonok ne zavarjanak allandoan. Amikor a 70-80 eves rokonok meglatjak, hogy online vagy es unatkoznak azonnal irnak es ha nem valaszolsz idoben, akkor fel is hivnak (messenger-en belul), fuggetlenul attol, hogy munkaido lenne vagy eppen csak elfelejtette az ember ejjelre kikapcsolni a netet a telefonjan. A fiatalok is ezert mennek el a facebook-rol, csak nem masik account-ra hanem masik szolgaltatasra, hogy meg veletlenul se fussanak ossze online a szuleikkel meg az idos rokonokkal.

    Szoval nekem pl. nincs olyan ismerosom aki meg sms-t hasznal kommunikaciora.

    ps: Az iphone-ok gyerekzara megvan a legtobb modernebb android verzio alatt is, ezt szokas beallitani az idosebb embereknek is, kb. egy 4-6 eves gyerek szintjere es akkor nem allitjak el.
  • M2 #6
    Egy külön (jelkóddal védett) menüpontja van az iOS-nek a lekorlátozásokra. Kikapcsolható például az appok törlési vagy telepítési lehetősége, valamint az alkalmazáson belüli vásárlások. De szinte minden kikapcsolható, így biztosítják például, hogy demó készülékeket ne barmoljanak szét az emberek.
  • Tetsuo #5
    Még nem volt iPhone-om, de sok rosszat (is) hallottam róla. Hogyan korlátozod le?

    (Amikor eldöntöttem, hogy átállok Apple környezetre, meghalt Steve Jobbs és azóta a cég termékei egyre alacsonyabb színvonalat képviselnek. :-S )
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.09.11. 23:16:16
  • M2 #4
    Úgy hívják iPhone. Öregeknek extranagy betűméretre állítva, sallangot leszedve, lekorlátozva.
  • Tetsuo #3
    Olyan telefon kellene, amit nagyon egyszerűen lehet kezelni és nem lehet, vagyis nehéz "félrenyomni", véletlenül elállítani, mert le van egyszerűsítve.

    Pl. lenne egy gomb a Messengernek, de az csak annak.
    Nem lenne váratlanul felbukkanó ablak. Az update-eket hetente egyszer intézné, amikor az unoka ott lenne stb.
  • Cobra. #2
    Lehet nem tűnt fel, de az emberiség nagy része azért elmúlt 20 éves. De igen nagy hányada már 40 is, ők meg lehet nem tudnak Messengert használni és Facebook profiljuk sincs. (nekem sincs, pediig még nem vagyok 40). Anyukám pl egyedül egy sms-t is csak kb 5 perc alatt tud megírni és elküldeni, nincs is okostelefonja.
    A telefonrra visszatárve: az Android miatt viszonylag erős hardver kell bele, ezért versenyképtelen lesz az egyszerűbb oprendszeres nyomógombos telefonokkal szemben.
    Szóval végülis igazad van, csak máshogy, mint ahogy érveltél :)
  • kvp #1
    Teljesen hasznalhatatlan. A legtobb ember jelenleg SMS helyett mar valamilyen uzenetkuldot hasznal (pl. facebook messenger). A telefonhivasok jelentos resze is ott megy, azaz IP kapcsolaton at, amihez nem art a mukodo mobil net. Innentol ez a keszulek max. mentot hivni jo vagy divat kiegeszitonek.