Gyurkity Péter

Az iPhone 8 volt a legnépszerűbb májusban

Az Apple készüléke ugrott az első helyre, megelőzve a Samsung telefonját.

A Counterpoint Research hónapról-hónapra elkészíti a legnépszerűbb okostelefonok globális rangsorát, ezt most május kapcsán is megtették. Ebből kiderül, hogy némi meglepetésre az Apple tavalyi megoldása végzett az első helyen, amit elsősorban a marketingkampánnyal magyaráznak.

A lista ilyen jellegű módosulása azért okozott meglepetést, mert az iPhone 8 áprilisban csak az ötödik helyre volt jó. Akkor a Samsung Galaxy S9 Plus volt a legnépszerűbb, most viszont a dél-koreai gyártó megoldása a második helyre csúszott vissza, a globális szinten mért 2,4 százalékkal, amit csak picit előzött meg a rivális készüléke. A harmadik helyre az iPhone X futott be a maga 2,3 százalékával, míg a negyedik az egyre erősödő Xiaomi típusa, a Redmi 5A lett – ez utóbbi gyártó a kilencedik helyen is szerepel, mégpedig a Redmi 5 Plus révén, amely egyes piacokon a Redmi Note 5 néven is szerepel. Az első öt listáját az iPhone 8 Plus zárja, ezt pedig a Galaxy S9 követi a hatodik helyen, jól látható tehát a két listavezető szorosabb versenye.

A hetedik helyre a mostanában ugyanígy egyre jobban teljesítő Huawei futott be, amely természetesen a P20, pontosabban a P20 Lite révén érdemelte (harcolta) ezt ki. Őket a szintén kínai Vivo követi az X21 okostelefonnal, kilencedik a Xiaomi már említett megoldása, míg a listát az Oppo A83 zárja, amelyet Európában kevésbé ismerünk. A oiackutató cég magyarázata szerint az Apple többek között annak köszönheti első helyét, hogy kontinensünkön erős marketingkampányba kezdtek, ez pedig az eladásokon is meglátszott, bár ez persze még nem garancia arra, hogy a nyári hónapokban is megtartják majd a vezető helyet.

Az ősz elején jönnek az új fejlesztések, itt mindegyik vezető gyártó bemutatja majd idei megoldásait, amelyek révén elsősorban a csúcskategóriában igyekeznek majd ismét jobb pozíciókat elérni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!