Szekeres Viktor

A Valami Amerika 3 az év egyik legsikeresebb filmje lesz

Tovább robog a VA3.

Itthon nem lehet megállítani a Valami Amerika 3-at. A film sikere hatalmas, még akkor is, ha sem a kritikai, sem a nézői fogadtatása nem volt elsöprően pozitív, hiszen ilyenkor az effélével kevesebbet törődnek az érdeklődők, a többség nem azt látja, ami vár rá, hanem az ismerős címet, ami hatására remegő kézzel nyúl a pénztárcája iránt, hogy minél hamarabb kifizethesse a hátra-középre jegye árát. (El lehet képzelni, hogy mekkora érdeklődés lenne mondjuk a Kontroll 2 iránt idehaza!)

Hétvégén a film még mindig 115 vásznon volt látható (általában a nagy premierek 60-70-et kapnak), és 27 607 néző révén szakított is újabb 42 millió forint bevételt, amivel már 479 millió forintnál tart. Ez a teljesítmény a hétvégi toplistán a negyedik helyre volt elegendő, de abból kiindulva, hogy a bemutató után 5 héttel már 331 ezer nézőnél tart a magyar film, biztosra vehetjük, hogy rajta lesz az év végi nézettségi toplistákon, ugyanis ilyen magasságokba csak nagyon kevés film tud felkúszni manapság. Legutóbb a Jumanji - Vár a dzsungelnek sikerült, melyet már csak pár ezer eladott jegy választ el a 400 ezer nézőtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hawkie22 #1
    Egy Kontroll 2-t megnéznék, az biztos. :D