Gyurkity Péter

Itt az új LG K8 és K10

A két új változat a tavalyi modellekre épít, némileg frissebb hardverrel.

Az LG néhány nappal az MWC előtt mutatta be hivatalosan a címben szereplő két új okostelefont, amelyeket ezúttal is a vékonyabb pénztárcával rendelkező felhasználóknak szánnak. A pontos specifikációt (néhány kisebb kérdőjellel) már közzétették, már csak a megjelenés dátuma és az ár kérdéses.

A most közzétett sajtóközleményből kiderül, hogy maradnak az eddigi dizájnnál, vagyis a fém kerethez üveg előlap és műanyag hátlap csatlakozik. A K8 (2018) egy 1,3 GHz-en futó négymagos chipet kap (amely ennek alapján a Snapdragon 425 vagy a MediaTek MT6737 lesz), ezt egy kereken 5 hüvelykes, a 720p felbontást támogató kijelző, 2 GB memória, egy 16 GB-os, kibővíthető tároló, egy 8 és egy 5 megapixeles kamera, valamint egy 2500 mAh-s, cserélhető akkumulátor egészítené ki. A telefon fekete, kék, valamint arany színben lesz kapható.

A K10 (2018) ehhez képest egy 1,5 GHz-es nyolcmagos chipet kapott, a kijelző mérete itt 5,3 hüvelykre nő, a támogatott felbontás változatlan, míg a memória és a belső tároló esetében választhatunk, hiszen előbbi 2 vagy 3 GB lesz, utóbbi pedig 16 vagy 32 GB-os kapacitást kínál majd. A hátoldali kamera 13 vagy 8 megapixeles, míg az előlapi példány 8 vagy 5 megapixeles lenne. Érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a szerényebb jellemzők minden esetben a K10 és a K10α típust jelölik, míg az erősebb hardvert meghagyják a K10+ modellnek, vagyis ez a telefon valójában 3 változatban jelenik meg a piacon – mindhárom típus 3000 mAh-s, nem cserélhető akkumulátort kap.

Ahogy említettük, a hivatalos megjelenési dátum és az ár még nem ismert, ezt azonban már az MWC alatt bejelenthetik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!