Gyurkity Péter

Búcsúzik az LG G-sorozata

A gyártó új márkával zárkózna fel a riválisokhoz.

A dél-koreai LG nem igazán tudta kikezdeni hazai riválisa, valamint az Apple előnyét, ezért a jövőben új márkával, pontosabban a csúcs- és középkategóriás okostelefonok módosított típusjelzéseivel nyernének új lendületet – természetesen friss hardverrel és új funkciókkal.

A külső értesüléseket a cég is megerősítette, bár a jelek szerint azt még házon belül sem döntötték el, hogy a G-sorozatot pontosan mivel váltanák le. Lehetőségként merült itt fel a két számjegyből álló típusjelzés alkalmazása, de azt sem zárják ki, hogy a jövőben egy teljesen új nevet vezetnének be, megszabadulva (nyugdíjazva) a G-jelzést. Ez utóbbit egyébként 2012 óta használják, akkor dobták ugyanis piacra az Optimus G típust, bár erről később lehagyták a Transformers franchise-ra emlékeztető nevet, hogy végül eljussanak a tavaly bemutatott G6-hoz. A váltás nincs már messze, hiszen a cég új megoldásait hamarosan mi is megismerhetjük.

A korábbi értesülésekből tudjuk, hogy az LG (néhány riválisával egyetemben) a februári MWC alatt szándékozik lerántani a leplet az idei fejlesztésekről. Azt még nem tudjuk, hogy pontosan mivel készülnek, de jó esély van arra, hogy a csúcskategóriás változatok már a hamarosan szintén végleges formát elnyerő új névre hallgatnak majd. Addig is várnunk kell a hivatalos megerősítésre, amelyet a céggel kapcsolatos egyéb hírek kísérnek – ezek pedig szintén elárulnak valamit a várható fejleményekről.

Jó példa erre egy másik külsős információ, amely szerint az Apple idén több gyártótól is beszerezne OLED-kijelzőket, ezen partnerek között pedig az LG Display is megjelenhet. Állítólag ők 15-16 millió ilyen panelt szállítanának le riválisuknak, vagyis ezen alkatrészek túlnyomó része még mindig a Samsungtól származna, ám a terület iránt érdeklődő és ott komoly erőfeszítéseket tevő LG is kihívóként bukkanna itt fel.

A cég mobilos részlege egyébként nem áll jól, továbbra is veszteséges, ez pedig ráadásul még erősebben hat a cég mutatóira, mint a tavalyi évben, ami nem sok jót vetít előre az éves eredmény tekintetében. Amennyiben beigazolódnak a borúlátó sejtések, kijelenthetjük, hogy sem a Q6, sem a Q8, sem pedig a nem is olyan rég még az aktuális zászlóshajónak számító G6 nem tudott komoly eredményt elérni. Az okostelefonok helyett a televíziók és a különböző háztartási eszközök révén javulnak majd a gyártó mutatói, ezek köszönhetően akár rekordot is elérhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!