Gyurkity Péter

Bemutatkozott az LG V30

A gyártó visszafogta magát, a kísérletezgetés helyett a külalakra koncentrálnak.

A V-sorozat sorrendben harmadik tagjáról, pontosabban annak várható érkezéséről már több alkalommal írtunk, az LG azonban a berlini IFA nulladik napján – ahogy arra számítani lehetett – végre hivatalosan is lerántotta a leplet a készülékről. Megtört a trend, a másodlagos kijelzőt már hiába keressük a telefonon.


A V30 a FullVision kijelzőt kínálja a felhasználóknak, amely nem hajlított kivitelben, az 1440p felbontással, 564 ppi-vel, valamint a 18:9-es képaránnyal áll rendelkezésünkre – IPS helyett ezúttal OLED változatban. A burkolat megkapta az IP68 minősítést, ezzel a nedvesség és a por ellen is megfelelő védelmet nyújt, míg a kijelző (a másodlagos példány helyett) az always-on üzemmóddal, valamint az oldalról történő simítással elővarázsolható „lebegő sávval” igyekszik további opciókat kínálni, picit a Samsung Edge Screen mintájára. A teljesítményről a Snapdragon 835 chip gondoskodik, ehhez 4 GB RAM, egy 64 vagy 128 GB-os, tovább bővíthető belső tároló, valamint egy 3300 mAh-s akkumulátor és gyorstöltési lehetőség csatlakozik.

A hátoldalon egy iker-kamera kapott helyet, amely egy 16 és egy 13 megapixeles példányból tevődik össze – ezt pedig további szoftveres funkciók egészítik ki, a Graphy például egy, profi fotósok alkotásaiból összeállított lista, amelynek révén gyorsan egyedivé tehetjük saját képeinket, aszerint, hogy éppen mely stílusra vágyunk. Az Advanced Hi-Fi Quad DAC révén a digitális szűrők alkalmazása és az egyedire szabható hangzás sem jelentenek gondot, a B&O Play által biztosított fülhallgatók pedig ezúttal sem maradnak el.


Sajnos a megjelenési dátumról és a hivatalos árról nem beszéltek a bemutatón, ez azonban várhatóan szeptember végén, esetleg október elején következik majd be, az ár pedig a külső források szerint 830 dollár körül alakul majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TSImike #3
    FullHD kijelzővel szerintem elég is lenne, akkor talán közelebb kerülnénk ahhoz a 200 dollárhoz. Bár lehet hogy így is közel vagyunk csak meg kell fizetni a "prémiumságot".
  • AgentKis #2
    5 colosan 200 dollár körül kellene is.
  • Mentol #1
    Jó kütyü lett, csak kár, hogy oldalra kerültek a gombok.