Gyurkity Péter

Elveszett indiai holdszondára bukkant a NASA

Teleszkópok és radareljárás révén találták meg a hét évvel ezelőtt eltűnt indiai műholdat.

Több, mint hét évvel ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy az első indiai holdszondával megszakadt a kapcsolat, így a tervezettnél egy évvel korábban le kellett zárni a küldetést. Az ország azóta is dolgozik a sorrendben második eszközön, a NASA azonban most rábukkant az eltűnt példányra.

A JPL szakemberei jelentették be, hogy teleszkópok és radar segítségével megtalálták a 2009-ben elveszett Chandrayaan-1 szondát, amely többé-kevésbé olyan pályán tartózkodik, amire előzetesen számítottak. A szonda a Hold sarki régiója felett, mintegy 200 kilométeres magasságban repülget, pályája nagyjából megfelel annak, amit a régi, 2009-ből származó becslések alapján felvázoltak, itt azonban 180 fokkal, vagyis épp egy félkörrel el kellett tolni a helyszínt ahhoz, hogy kimutassák annak jelenlétét. Ehhez a kaliforniai Goldstone Deep Space Communications Complex 70 méteres antennáját használták fel, amely még 2016 júliusában bombázta mikrohullámokkal a Holdat, a radarképeket pedig a nyugat-virginiai Green Bank Telescope, illetve az Arecibo Observatory ennél is nagyobb tányérja segítségével vették szemügyre.

Az indiai holdszonda mellett a NASA LRO is felbukkant a kapott eredményen, ez azonban pusztán a koncepció visszaigazolására szolgált, hiszen itt egy jelenleg is aktív szondáról van szó. Maga a technika eddig többnyire az aszteroidák észlelésére és leírására szolgált, a szondák utáni kutatás azonban hasznos eszköznek bizonyulhat később, ahogy ismét emberek nélkül és űrhajósok részvételével zajló küldetések veszik célba a Holdat. Érdemes itt megemlíteni, hogy a Chandrayaan-1 annak idején egy felszínbe csapódó komponenst is magával vitt, amely 2008 novemberében visszaigazolta a vízjég jelenlétét.

A Chandrayaan-2 a tervek szerint 2018 elején indul majd útnak, immár egy leszállóegységgel és holdjáróval kiegészülve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!