Gyurkity Péter

Fotók ezrei jelentek meg az Apollo-programról

Eredeti felvételek ezreit tette közzé az egyik illetékes, a NASA-nak erre nem volt pénze.

Egy érdekes archívum bukkant fel a Flickr oldalán, amelyben több ezer, az Apollo-program során készített eredeti felvétel szerepel, természetesen immár digitális formában. A gyűjteményért felelős egyik illetékes döntött úgy, hogy maga lép az ügyben, miután központi forrásból erre nem kaptak pénzt.


A fotóalbum meglehetősen terjedelmes, hiszen itt több mint 13 ezer felvétel található meg a gyűjteményben, amelyek mindegyike az Apollo-program során, 1961 és 1972 között készült. Klipp Teague, a Project Apollo Archive vezetője a BBC-nek adott interjúban elmondta, hogy a szervezet a komoly költségvetési megszorítások miatt ezt nem tudta hivatalos formában, központi módon megoldani, ezért ő maga döntött úgy, hogy nem vár tovább, és az interneten is közzéteszi a fotókat.


Korábban maga Teague is számos alkalommal kapott olyan értelmű kritikát, hogy a felvételeket vágott, szerkesztett formában tették közzé, ezért most kifejezetten arra törekedett, hogy az eredeti, nagy felbontású példányokat tegye elérhetővé, mégpedig felhasználóbarát formában, hogy mindenki számára könnyen elérhető legyen a teljes anyag. Erre a jelek szerint a Flickr portált találta megfelelőnek, itt vehetjük szemügyre a teljes gyűjteményt, amelyen nemcsak a Holdról készült felvételek, de az űrhajósok életét bemutató képeket is megtaláljuk.

Az utolsó sorozat már a program vége felé, a végső 4-5 év során készült fotókat tartalmazza, ezeken a Föld és a Hold mellett a holdsétákat tekinthetjük meg, immár a holdjárók "társaságában". Az űrkutatás iránt érdeklődőknek minden bizonnyal nem jelent csalódást a képek óriási tömege.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #15
    A japán műhold radarmérése az szerined micsoda...?
  • Irasidus #14
    A bizonyíték az a sok ezer adat, tudományos ismeretet, publikáció, amit az Apollo program nélkül nem tudtunk volna meg, nem a képek amin a lábbal tapodják a Holdat. Ha valaki kétségbe vonja a holdraszállást ezekkel a tényekkel kellene kezdeni, ami nem lesz könnyű mivel itt több tízezer különböző terülten dolgozó tudós munkájáról és adatairól van szó.
  • NEXUS6 #13
    És neked van jobb teleszkópod vagy szondád?
    Gondolom nincs, hanem te is azzal dolgozol, amit a NASA infót ad. Szóval?

    Félreértés ne essék, én személy szerint hiszek a holdraszállásban, de mivel látom azt, hogy az összes bizonyítékot egy amcsi kormányzati szerv adja, ezért nagyon jól tudom, hogy a hit csak hit! ;)

    Nem azokat az embereket kérdőjelezem meg, akik ebben a projektben részvettek, hanem a mondjuk úgy "hivatalos verziót".
  • molnibalage83 #12
    Teleszkóppal nem, de a leszállás 50. évfodulóján az akkor ott levő egyik szonda lefotózta az összes leszálló helyet. De a Nexus félének ez sem bizonyíték, nekik semmi sem az, ami belerondít világképükbe...

    Az sem lenne, ha visszahoznám az egy landert és megtapogathatná és a sugárterhelése is egyezne azzal, amit egy Holdon levő tárgynál lehetne mérni, mert arra is azt mondanák, hogy hamisítvány. Mellesleg a Surveyor 3 egy részét visszahozta az Apollo 12...


    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.10.12. 08:43:06
  • cylonflatus #11
    Mi nem bizonyított? Jobb teleszkópokkal, vagy szondákról látni a felszínen az ottmaradt leszálló platformokat, a buggy keréknyomait, otthagyott műszereket, de még azt is, ahol nagyobb területen összemászkálták a felszínt. A népszerű árnyékos, nem látszódó csillagos stb elméletek meg már abban a pillanatban megdőltek, ahogy előjöttek velük. Ez a nemvoltunkaholdon hoax gyengébb, mint, hogy az angol királynő egy emberevő gyíklény.
  • molnibalage83 #10
    Azért mert minek menne oda bárki? Akkor volt egy szent cél, amire számolatlanul lehetett szórni a a pénz...

    Arról is volt szó, hogy a japán szonda radar mérését az Apollo fótokkal verifikálták, hogy mennyire pontos...

    Továbbra is csak trollkodsz...
  • NEXUS6 #9
    Szupcsi!
    De akkor miért haladunk szinte visszafelé a repülés/űrrepülés terén?

    A hoaxerek ellen egy abszolút eszköz lenne csak, ha 1969. óta folyamatosan tudnánk menni a Holdra, bárki letörhetne egy darabot az ott maradt eszközökből (képletesen).

    Pár fénykép sajna semmit nem bizonyít. Bármikor küld nekem is a parkolótársaság egyet, hogy 2015 aug 17-én az V. kerben parkoltam és jól fizessem be a bírságot, pedig évek óta nem jártam arra kocsival. A bíróság meg még igazat is ad nekik.
    Szal én még nem mondanám, hogy vége a háborúnak, minden bizonyított.
  • Sequoyah #8
    !
  • gforce9 #7
    ?
  • ostoros #6
    Azaz hatvanas...