Gyurkity Péter

Kettős fekete lyukat találtak 

Mégpedig a legközelebbi kvazárban, ami arra utal, hogy számos ilyen rendszer létezhet.

A napokban Stephen Hawking legújabb kijelentése váltott ki hírözönt és nagy visszhangot a fekete lyukak témájában, ám ezzel egy időben egy érdekes felfedezésről is beszámoltak, amely arra utal, hogy a hozzánk legközelebb lévő kvazárban egy kettős fekete lyuk található.

Egy amerikai és kínai csillagászból álló páros a hónap közepén tette közzé tanulmányát az interneten, amely a kettős fekete lyuk jelenlétére vonatkozik, és bár erre egyelőre kizárólag a Hubble által visszaküldött adatok, valamint a számítógépes szimuláció utal, arra következtetnek, hogy számos ilyen objektum lehet még a Világegyetemben, amelyek szintén felfedezésre várnak. Munkájuk révén immár rendelkezésre állnak az ehhez szükséges alapok, így felgyorsulhat a hasonló jelenségek megfigyelése és rögzítése.

A szóban forgó csillagszerű rádióforrás tőlünk mintegy 600 millió fényévre, a Markarian 231 galaxisban helyezkedik el, kategóriájában pedig az elsőnek számít, hiszen korábban nem figyeltek meg hasonló objektumot. A Hubble adatai alapján az eredetileg megtalált fekete lyukat körülvevő gázgyűrűben egy újabb lyuk található, amely a modell szerint párost alkot társával, ezek pedig egymás körül keringenek. A nagyobbik példány 150 milliószor, a kisebbik pedig "mindössze" 4 milliószor nagyobb a Nap tömegénél, a rendszer kialakulása pedig valószínűleg akkor következett be, amikor két galaxis egymásba olvadt - ez egyébként jót tett az Mrk 231 aktivitásának, hiszen ez százszor gyorsabb ütemben termeli az új csillagokat, mint saját Tejútrendszerünk.

Néhány százezer éven belül a két fekete lyuk szintén egyesülni fog, addig azonban bőven lesz időnk felfedezni hasonló társaikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #2
    Köszönjük az értékes hozzászólást. Természetesen mindig van választásod, ha nem tetszik a földi élet.
  • Lapajka #1
    Sajnos nincs elég közel... pedig világunk elérte azt a pontot, amikor legjobb lenne, ha beszívna minket egy combos fekete lyuk.....