Gyurkity Péter

Mobilszolgáltatást indíthat a Google

A Google hamarosan mobilszolgáltatóvá válhat, hogy itt is alaposan lenyomja az árakat.

Érdekes pletyka merült fel a napokban a Google terveit illetően, amely azonban nem most bukkant fel először. A bennfentes értesülésre hivatkozó hír szerint a cég mobilszolgáltatóvá válna, amelyet ugyan már korábban is terveztek, ám csak mostanra látják elérkezettnek az időt a lépés megtételéhez.

Az állítólag a projekten dolgozó két munkatárs elmondásai alapján a kezdeményezés a Nova kódnévre hallgat. Ennek keretein belül a Google – az első körben egyelőre az Egyesült Államokban – virtuális mobilszolgáltatóvá (MVNO, mobile virtual network operator) válna, vagyis meglévő mobilcégek hálózataira építve saját szolgáltatást indítana útnak. A cél nem más, mint a megszokott árak jelentős mértékben történő leszorítása, az ágazatot uraló konglomerátumok fokozottabb versenyre kényszerítése, különösen a tengerentúlon, ahol a mobilszolgáltatással kapcsolatos árakon (történelmi és piaci okokból kifolyólag, elsősorban a vezetékes technológia korai és széleskörű elterjedése miatt) bőven van még mit faragni.

Úgy tűnik, hogy ezen első körben az amerikai Sprint és T-Mobile hálózata merült fel lehetséges „gazdatestként”, erre akaszkodva indítaná el saját platformját a Google. A projekttel kapcsolatban még számos kérdőjel akad, ám az biztosnak látszik, hogy azt a vállalat régi motorosa, Nick Fox vezeti, az indulásra pedig még az év vége előtt sort keríthetnek. Érdemes emellett megjegyezni, hogy hasonló pletykák már az első androidos okostelefon, a G1 2008-as megjelenése kapcsán felbukkantak, ám akkor még túl merésznek találhatták a lépést, míg az Android piaci előnye ma kellő támpontot biztosíthat a sikeres rajthoz.

A Google saját szélessávú internetszolgáltatást is működtet egyes amerikai nagyvárosokban, ám ott saját gerinchálózatot építettek ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dchard #1
    Azért mielőtt bilibe lóg az ujjunk érdemes kicsit megnézni a múltat és a jelent:

    A google korábban is próbált már mobil szolgáltatást indítani. Pár éve az Egyesült Államokban pályázott a 700MHz-es frekvencia sávban rádió spektrumra, sikertelenül. De még ha sikerült is volna, bőven nem jutott volna annyi frekvenciához, ami az ingyenes vagy freemium modelljéhez szükséges lenne, nemes egyszerűséggel azért, mert ennyi rádiós erőforrás a világon nincs.

    A google fiber is igen szerény penetrációval rendelkezik és a nagy arányú ütemváltásra sincs semmi jel. Miért nincs? Mert kezdenek rájönni, hogy bizony az effektív infrastruktúra fejlesztéssel járó, nagy élőmunka igénnyel rendelkező projekteken nem tudnak annyit optimalizálni, mint amennyivel olcsóbban kéne adniuk a szolgáltatást ahhoz, hogy versenyképesek legyenek.

    És ami a leginkább kapcsolódik a cikkhez: az MVNO modellről kiderült, hogy egészen egyszerűen nem működik, mert azok a területek ahol némi spórolás érhető el (például az ügyfélszolgálat "megspórolása", vagy a nagy volumenű értékesítés) bőven nem akkora megtakarítás, mint egy országos mobil hálózat kiépítése, és üzemeltetése (villany, freki díj, mérnök óra stb.), ergó a vélt árcsökkenésnek egyszerűen nincs meg a gazdasági alapja. A google egyetlen módon tudna olcsóbb lenni MVNO-ként: ha a mostani bevételeiből kompenzálná az előfizető költségeit, tehát benyelne legalább 20-30%-ot a valódi piaci árból (mert hogy miért kapná meg olcsóbban) , hogy cserébe az ő szolgáltatásait használják az általa nyújtott kapcsolaton. Kevés esélyt látok erre...


    Utoljára szerkesztette: dchard, 2015.01.24. 19:35:09