Gyurkity Péter

Futurisztikus orosz csapatszállítót fejlesztettek ki 

A futurisztikus kinézethez hagyományos belső társul, alkalmazása már nincs messze.

Felbukkant egy érdekes koncepció a területtel foglalkozó szaklapokban, amelyet az orosz hadsereg állítólag belátható időn belül alkalmazni szeretne. A terepjáró és a páncélozott csapatszállító közé besorolható jármű hasznos eszköznek bizonyulhat, ám még nem minden részlete ismert.


A hatalmas ablakfelületek kétségessé teszik harci helyzetben való használhatóságát

A ZIL szakemberei a forrás szerint az amerikai Humvee külsejére alapoztak, itt némi hasonlóság fel is fedezhető, bár a legtöbb jellemzőben rögtön szembetűnnek a különbségek. A páncélzat például jóval nagyobb szerephez jut, a jármű kialakításával, így például a döntött páncéllemezekkel és a hatalmas ráccsal pedig inkább hasonlít a jóval nehezebb és egyben nagyobb Mine-Resistant Ambush Protected (MRAP) eszközökhöz. Az út menti aknák elleni védelem nyilván itt is kiemelt szempont volt, bár a vezetőfülke kapcsán felmerülnek kételyek ezzel kapcsolatban, de a 10 férőhely kialakítása arra utal, hogy valóban inkább csapatszállítóról, mintsem egyszerűen katonai terepjáróról van szó.


A jármű meghajtásáról a 185 féklóerőt felmutató Cummins inline-4 dízelmotor gondoskodik, ehhez ötsebességes manuális váltó, valamint négykerék-meghajtás társul. A futómű a külsővel ellentétben hagyományos alkatrészekre épül, ám a dizájn az illetékesek szerint modern 3D-tervezéssel készült, kialakításával pedig félelmet hivatott kelteni a potenciális ellenfelekben. A hadsereg állítólag komolyan érdeklődik a projekt iránt, és mivel nekik jelenleg egy 1,5 és 2,5 tonna közötti, négykerék-meghajtású csapatszállítóra van szükségük, könnyen elképzelhető, hogy hamarosan hadrendbe kerül a megoldás.


Természetesen több eltérő változat is készülne a koncepcióból, ebből néhányat talán polgári alkalmazásra is szánnak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #19
    Az 50 éves teherautókon is már úgy védték, hogy a motor menet közben töltötte, és ez annyit jelentett, hogy mondjuk lövés okozta luk esetén is elment, mert többet fújtak bele, mint amennyit veszített a lukakon. Például, ha totál le van eresztve, mert hét lövés is eltalálta, a motor beindítása után a lukas gumik felfújódnak annyira, hogy menni lehessen velük. Mondjuk nem végsebességgel, de 30-40-el simán.
  • Jani Hun #18
    Engem az a fehér tartó madzag érdekel, lehet acél sodrony is de !szerintem nembirná sokáig
  • SirBubu #17
    a fehér üléshuzat szvsz nem épp a legszerencsésebb választás, még a polgári változat esetében sem, nemhogy a katonai verziónál

    fehér huzaton a vér ill. egyéb testnedvek elég vacakul néznek ki, illetve tisztán tartani se egyszerű a polgári vonalon se
  • Molnibalage #16
    Szárazföldi technika terén nem vagyok "szakértő", de valahogy az egész koncepcióját nem értem ennek az izének.
  • SirBubu #15
    szakérteni
  • wraithLord #14
    Feltételezhetően igen, de ha ez a páncélüveg nem olyan, hogy semmivel sem lehet keresztüllőni rajta, akkor én bizony nem ülnék mögé.
    A páncéllemezeknek nem csak az a lényege, hogy felfogja a golyót, hanem hogy nem látod, mi van mögötte. Ha üveg mögött ülnek a katonák, elég csak egy megfelelő kaliberű fegyver és megfelelő lőszer, céltáblát már nem is kell a katonák nyakába akasztani... :D
  • Zsoltee_a_bator #13
    A gumikat konnyu kiloni ezen, vagy vannak vedve valahogy?
  • Molnibalage #12
    Miért?
  • MsUser #11
    Feltételezhetően páncélüvege van, és komolyabb bevetésen +páncél lemezt raknak elé csökkentve az üvegfelületet, sokkal jobb mint egy ponyva platós csapatszállító ZIL!
  • Tetsuo #10
    Mitől a futurisztikus? A formatervezés miatt? LOL Igen, kb. annyi az egész, egy formaterv.