Szekeres Viktor

Lesz Shop-stop 3

Egy agyeldobós horror kellett a Shop-stop harmadik részéhez.

Bár jelenleg Kevin Smith a Great North-trilógiájának folytatásán dolgozik, Hollywood Babble-On podcast adásában elmondta, hogy nemsokára visszatér korábbi sikereinek színhelyére és karaktereihez, ugyanis a Shop-stop 3 (Clerks III) elkészítése elől minden anyagi jellegű akadály elhárult. Ebben egyébként az említett trilógiának is szerepe van, hiszen Smith legújabb filmjét, a Tusk című horrort nemrég mutatták be Amerikában, s jövőre érkezik ennek spinoffja, a Yoga Hosers.

"Mindenképpen a Tusk volt a híd a Shop-stop 3-hoz, a Tusknak köszönhetően lett teljes a film költségvetése." - mondta a rendező, majd azt is elárult, hogy valamivel több, mint egy éve nagyon próbálkozott azzal, hogy kultklasszikusának 20. évfordulójára elkészítse a harmadik epizódot, azonban ezt egyszerűen nem tudta semmiből sem finanszírozni. Egyelőre persze nem tudni, hogy mikor készülhet el a film, a történetről és a szereposztásról sincs hír, de azt elég nagy bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy Jeff Anderson és Brian O'Halloran vissza fog térni Randal és Dante Hicks szerepében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #6
    Végre wazzer! Azért nem nyugger koromban akarom látni a 3. részt Kevin bácsi...!
  • NEXUS6 #5
    Édesfaszom! Mi tartott ilyen sokáig!
    :D
  • avman #4
    "Great North-trilógiájának folytatásán dolgozik"
    ez azt jelentené, hogy elkészült a 3 rész, és folytatódik...
    segítek: a True North trilógia második részén dolgozik

    Utoljára szerkesztette: avman, 2014.09.30. 16:55:39
  • Dewri #3
    Annyi csak, hogy Kevin Smith. Ennek megfelelően nyilván nem a szokványos horror lesz, tehát biztosan érdemes megnézni majd.:)
  • Nebojsa1982 #2
    Várós. De ez a rozmáros horror a tréler alapján nem győzött meg. Valaki, akinek felkeltette az érdeklődését?
  • Wittgen #1
    Ideje volt, az első két rész űberfasza (pedig se akció, se cgi, se marvel logo).