Szekeres Viktor

Jóféle plakátokat kapott Christopher Nolan scifije

Vajon Christopher Nolan új filmjét mindenki az első napokon akarja majd megnézni? Íme négy plakát.

November hetedikén kiderül, hogy egy rendező neve mennyire lesz képes eladni egy filmet, aminek nem feltétlenül olyan erős a koncepciója, mint pár éve az Eredeté volt. Nyilván egy nagyszabású scifi olyan színészekkel, mint Matthew McConaughey és Anne Hathaway érdekelné valamilyen szinten a közönséget, a műfaj rajongóit pedig mindenképp. A kérdés csak az, hogy vajon annyira fogja-e érdekelni az embereket, mint egy új Tom Cruise-scifi (a Feledés Amerikában 37, A holnap határa 29 millió dollárral nyitott), vagy annyira, mint mondjuk annak idején az Eredet (63 millió dolláros nyitóhétvége.)? Az minden bizonnyal kizárt, hogy a film az utolsó két Batman-film 160 milliós startját megközelítse.

Klikk ide! Klikk ide!

"Az emberiség a Földön született", ez olvasható a Csillagok között (Interstellar) egyik újonnan érkezett plakátján, majd pedig egy ravasz utalással a filmre ekképp folytatódik: "De (ki)halnia már nem feltétlenül itt kell". A két, Oscaros főszereplő mellett még Jessica Chastain, Ellen Burstyn, John Lithgow, Michael Caine, Casey Affleck, Wes Bentley, Bill Irwin, Mackenzie Foy, Topher Grace és David Gyasi kap komolyan szerepet a scifiben, mely egy űrexpedícióról szól, aminek a tagjai behatolnak egy újonnan felfedezett féreglyukba.

Klikk ide! Klikk ide!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #10
    Lemaradtam. Űrsétára miben járnak? Ahhoz képest ez még nem is vastag, kb. mint egy síoverall. De védőruhák is vannak ilyenek a Földön, nem extrém vastagság ez.
  • gothmog #8
    Na, mennyi az esély, hogy Nolan normális befejezést csinál a sztorinak?

    A csillagközi utazáshoz elég az erőforrás (tán még az áttelepüléshez is), de a kajáért háborúzni kell. Ahha. Világos.
  • Banderas1990 #7
    Erre én is kíváncsi lennék. Egyébként nem hiszem, hogy az egész emberiséget áttelepítenék, inkább annyit, ami elég egy új társadalom létrehozásához egy idegen bolygón.
  • Zenszkij #6
    ritka nagy hozzáértő kontár vagy te
  • NEXUS6 #5
    Kíváncsi vagyok, hogy mi a franc az a krízis, ami miatt új bolygót kell keresni!?

    Mondjuk totális eljegesedés, vagy mi? Több milliárd embert viszont akkor sem lehet kitelepíteni. Kisebb energiát követel valami zárt, földalatti ökoszisztéma megteremtése a Földön.
  • Ender Wiggin #4
    A pufi ruha kb. az egyetlen, amint science ebben a szarban, a többi csak fiction...
  • NEXUS6 #3
    Persze a cangásoknak, de az űrben még 1-2 évtizedig valszeg ilyenekben fognak flangálni és nem cicanaciban! ;)
  • RAZOR27 #2
    Az átlag embert ez nem érdekli. Könnyebb így elfogadni. Mindenkinek pufók ruha jut eszébe az űrhajós szóról. Legalábbis a többségnek biztosan.
    Utoljára szerkesztette: RAZOR27, 2014.09.20. 19:32:04
  • Whysper #1
    Egyszerűen nem értem hogy manapság már készülnek nanoszálas ruhák ... akkro ezekben az űr filmekben mért kell ilyen ódivatú ruhákban rohangálni?