A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
BJanko57 #102825 A másfél hónapos finn karrier után fél év kihagyással a 11. helyen lévő Újpest keresett meg, hátha velük tudok mit kezdeni.
A maradék két barátságos meccs nem úgy sikerült, ahogy mindenki szerette volna (Steaua ellen 1:2, Cracovia ellen 0:3), és a felállással is szórakoztam, de aztán jött az itteni segítség (köszönöm még egyszer) és a 442-ből a végére egy 424-es formáció lett, a középpálya bal oldalán Support, a balon Attack szerepkörrel, a végén a 6. helyig sikerült jutni, jobb is lehetett volna, ha nincs annyi döntetlen (6GY 6D 2V)
A Debrecen elleni kupaelődöntre forrott ki igazán ez a fajta felállás, ott sima 3:0-val fejeztük be a mérközést, igaz, a visszavágón kikaptunk 1:0-ra. Előtte a Gyirmóttal bohóckodtunk össze egy kínkeserves 3:2-t, majd a döntőben a Videotonnal ütköztünk, Lencse 40 méteres bombájával (akit végül meg is vettem a Puskástól) illetve Perovic 118. percben lőtt győztes góljával (akit pedig a télen kölcsönadtam a Békéscsabának, csak vissza kellett hívnom, mert a másik csatárom, Nierga, nem igazán vált be.) Távozó volt még Balázs Benjámin, és Windecker, előbbi a Cracoviához, utóbbi a Debrecenhez került.
Érkezők: Barna Sz. Debrecenből, balhátvéd, alapember lett, nyáron jön még Kovács Dániel a Honvédtől, és Péter Antal a Pakstól.
Összességében a kezdeti körülményekhez képest nincs okom panaszra, egyedül csak a sok-sok döntetlen, de mindenképp kárpótolhat a Magyar Kupa-győzelem.