61
A legjobb a troli
-
Cat #61 Üzembe helyezték a Ganz-trolibuszokat Debrecenben
Debrecenben üzembe helyezték a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. által gyártott Solaris T 12-es trolibuszokat szerdán.
Kósa Lajos, a város polgármestere az átadás kapcsán emlékeztetett rá, hogy négy évvel ezelőtt még az vetődött fel, hogy megszüntetik a trolibusz-közlekedést a cívisvárosban olyan állapotban volt a helyi trolibuszpark. Örömét fejezte ki, hogy a fejlesztés mellett döntöttek, s immár két ütemben lecserélhetik a 18-20 éves trolikat.
Nagy Attila, a Debreceni Közlekedési Vállalat (DVK) Rt. vezérigazgatója elmondta: az összesen 1,8 milliárd forintos beruházás 837 millió forintos első ütemében elkészült 10 darab jármű, amelyből öt normál üzemű, további 5 darab pedig alternatív hajtású dízel aggregáttal felszerelt trolibusz, ami azt jelenti, hogy áram nélkül is tud közlekedni. "További 11 járművet 2006. március 31-ig kell leszállítani a Ganz-cégnek" - tette hozzá, s elmondta azt is, hogy az elkövetkező fél év tapasztalatai alapján döntenek arról, hogy csak árammal hajtott, vagy alternatív hajtású kocsik lesznek azok.
Vadnai Zoltán, a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. vezérigazgató-helyettese örömének adott hangot, hogy több külföldi ország és a főváros után Debrecenben is megjelentek a járműveik. Tájékoztatása szerint a Solaris T 12-es trolibusz a legmodernebb, az EU-szabványoknak megfelelő technológiát képviseli.
A három fázisú, úgynevezett aszinkron hajtással működő, alacsonypadlós trolibuszokon megoldott a kerekes székek feljutása is, amelyeket a járművön rögzíteni lehet. Az új trolik 101 utas szállítására képesek. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: gyárukban elkészült a 100. aszinkron hajtású trolibusz, amely 343-as jelzéssel Debrecenben közlekedik. -
#60
Kész a közlekedési honlapom. ITT -
#59
ahh.. fene.. -
#58
Csak próbálok
-
#57
Tudom. azt így kell -
#56
weboldalra hivatkozast nem ugy kellbelinkelni mint egy kepet :) -
#55
én weblapot mondtam, nem képet.
www.haon.hu/tools/forum
Közélet, búcsú a troliktól. -
#54
http://www.dkv.hu/j_ziu9.php -
#53
ja mert azon az eleresi uton nincs is olyan kep :) -
#52
Itt ennek az ellenkezőjéről van szó, hogy már 2 mexűnt.
Olvass vissza, vagy ajánl6ok pár jó oldalt, hogy milyen fideszes összeesküvés van mögötte. -
Ali #51 Elindult az első troli, örül neki minden... ember. -
#50
Hát........, nem
-
#49
Ezt akartam belinkelni egész idáig, de nem ment
-
#48
Itt minden troliról szó van, főleg a debreceniről, ami sajna lehet, megszűnik:-((((
-
#47
huuuu! basszus!! én azt hittem, hogy a BKV_s troliról van itt szó!
-
#46
http://www.dkv.hu/ziutroli.jpg -
#45
nagyon nem megy ez neked -
#44
Akkor újra telerongájuk a topicot:
-
#43
Á, megvagy!
-
#42
ÁÁÁÁÁÁÁ,hagyom a fr*ncba..Majd legközelebb. -
#41
nameg hatha mostmar sikerul.
elobb ird ki egy troli.html file ba a hivatkozat ha az betolti a kepet utana pastold ide a sort. -
#40
Valószínűleg rossz a protokoll. -
#39
-
#38
probalkozz soha ne add fel! -
#37
Bazzeg! -
#36

-
#35
Mit értesz a .... helyén?? -
#34
Gondolj rá, mi volt a ...... helyén! -
#33
Én is.A troli 130-at is bír.De mire értetted a törölni szót?Én a 4A +szüntetéréről beszéltem. -
#32
Én szeretek vezetni.
Mindig kommunikálok a többi autóssal. -
#31
anyuci visz a rehab telepre?:) -
#29
Sejtem, mi lehetett az utolsó szó és azt is, hogy miért lett törölve. -
#28
Kösz.:-)
Ja,1ébként azért van ez a topic,mert a rohodt kósa lajos '98-ban megígért 7 új trolivonalat,most pedig 2 +szünt,és a maradék 2 is bizonytalan.Utálja az áramot,és 1 új villamosvonallal szédíti a többi Db.-i parasztot,és a hülyék nem veszik észre,hogy csak egy új választási húzás,1 újabb átbaszás lenne:-C
No ......!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -
#27
Én még nem tudtam megnézni őket, de amint lesz időm, megteszem. -
#26
Mateos:A troli 130-at is bír,a villamos csak 60-at.
Efreet:Én is Markos vagyok:)
+néztétek a linkelt oldalaimat??
-
#25
Köszesz. -
#24
a villamost valahogy jobban kedvelem -
#23
perszehogy. alapmű. -
#22
Végre egy igazi EMBER aki tudja mi a jó :)))) -
#21
az a villamos... :) legalábbis MarkosNádas-éknál