24
  • Daryl Hall
    #24
    Több tévedés is van a cikkben. A SEGA elsősorban a PlayStation 2-nek köszönhette bukását. Nem a Nintendónak, ugyanis az N64-et eladásokban 3 az 1 arányban körözte le. Tehát N suxx. A Ps1 se jelentett már akkoriban a Dreamcastnak konkurenciát, Microsoft meg még sehol nem volt. Tehát egyértelműen a PlayStation 2 okozta a Dreamcast bukását, elvégre a SEGA csak a szoftver, hardver eladásokból élt, akár csak az N. A Sony meg ugye global. :-)
    Azt meg se merem említeni, hogy akkoriban a magyar médiának is köszönhetett egy kicsit a Dreamcast (jobban mondva hozzá segítették a bukáshoz), ugyanis a gennyláda gyerekeknek való fos 576, akkor kezdte el reklámozni/teszteket írni a Dreamcastról amikor, már úgy is mindegy volt a gépnek 2001, a SEGA addig ra már a raktáron lévő készleteit adta el, hát nem köcsögség. De hát ilyen Martin féle lefizethető, korrupt Sonys barmoktól mit várunk. Akkor kellett volna reklámozni a gépet, amikor még lett volna miért 1999/2000 a Dreamcast fénykora. Nem pedig 2001 (bár a világ legjobb játéka 2001-ben jött ki, de ez most mellékes). A gép akkori ára pedig igen is megfizethető volt, még itthon is (ez benne a pláne). Szóval ami ügyes kis lefizethető magyar „újságíróink” és „szemétlapgyárosaink” is rátettek egy lapáttal, de sebaj. A legnagyobb emberség pedig mind a Shenmue II, REZ, Virtua Tennis II mind megjelentek EU-ban (a sors fintora hogy ezeket, a játékokat hivatalosan Dreamcaston, Amerikába soha nem jelentek meg)+megcsinálta a Dreamkey 3.0 hogy az összes Európai tudjon netezni DC-vel. Kérdem én melyik cég, csinálna ilyet a rajongóival?? Nintendo? Soha, már az N64, GC tulajokat is leköpte és megy a casual rétegek felé (mert ott a pénz, a rajongók le vannak szarva) már rég nem az az N ami, de ilyen Csocso féle barmok istenítik, pedig a cég mindig is szart Európára és mindig is fog, de hát magyar ember csak a szart tudja isteníteni.:-)
    Na mindegy a Soul Calibur óta tudjuk The Legendary Never Die. Dreamcast. Soha nem felejtünk el. Még egy ilyen konzol nem lesz, a Microsoft X-box-a pedig messze áll tőled.
    Hát ennyi lenne amit a cikkhez hozzá szerettem volna fűzni és láss csodát a cikk végén mi volt leírva „A Sega természetesen továbbra is támogatni fogja a mintegy 5.87 millió eladott Dreamcast tulajdonosait új játékokkal, tehát akinek ilyen konzolja van, az sem marad játék nélkül a jövőben.” Minket Európaiakat egészen 2002-ig az utolsó Dreamcastos játék (NBA 2k2) megjelenéséig támogattak, az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Ja és ez úton szeretném megköszönni az SG-nek hogy ők igen is, támogatták a gépet+ írtak egy egész kis korrekt bemutatót a Dreamcastról, azért meglátszik, hogy vannak még értelmes magyar siteok.
    Személyes véleményem, hogy ha a SEGA anno 1994/1995 körül egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetett volna az akkori szuperkonzolja SATURN reklámozásába. Valamint könnyen programozható gépet hozott volna létre akkor lehet, hogy most nem itt tartanánk. De sajnos hogy „mi lett volna” ezt már sohasem tudhatjuk meg.
  • adam first
    #23
    Jaj ez nagyon nagy, jót nevettem rajtad így 6év távlatából, a Ps1 mint nehezen programozható gép, a Ps2 meghal az X-box miatt, és az a szar Nintendo is mi. Ezt imádom a konzolbizniszben semmi sem biztos(bárki tönrke mehet évek alatt), és lám utolsókból első lett újra a Nintendo.
    De a lényeg R.I.P SEGA, technikailag megelőzte a korát 1998 128 Bit,erre csak is a SEGA volt képes senki más.
  • kowajano
    #15
    csak a szar konozolokkal most nem irogatnátok ide
    a dreamcast besült a többi is erre a sorsra fog jutni aki meg csak játszani akar annak meg minek a PC
  • Gabo
    #3
    R.I.P. DC!
  • ixyon
    #2
    naja.

    a microsux is beláthatná, hogy semmi keresnivlója az op.rendszerek piacán, és gyárthatna autókat...(bár én akkor csak icikliznék:)
  • nyunyu
    #1
    Igy jartak...

    Legkozelebb a Sony kerul csodbe a gagyi PS2-jevel :-)