Lehet-e tudatos a mesterséges intelligencia?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

RJoco
#2
Még mindig nem intelligencia. De már legalább többszőr lett LLM-nek nevezve, ami illik is rá.

Az ember alapvetően szereti kivetíteni érzelmeit másra. És az mindegy, hogy egy másik ember vagy egy tárgy. Vajon hányan siratták és szurkoltak Johnny 5-nek a filmek végén? És akkor nem csak, hogy nem emberről van szó, de még egy kitalált történetről is.

Az LLM-eket az emberek anyagain fejlesztették. Ebből adódik, hogy gond nélkül tud úgy "viselkedni", mintha érzelmekkel bíró emberi lény lenne. És akit nem érdekel, nem foglalkozik azzal, hogy nem emberi lény, az emberként fog rá tekinteni.

Ami azt illeti, néha tényleg nehéz megállni, hogy meg ne köszönjem neki egyes segítségeit. Bár sokkal gyorsabban le is hordom, ha valamit eltol vagy értetlen. Időnként visszaköszön a társadalmi butaság is, ami mutatja, hogy nem gondolkodik. A minap még abba is belefutottam, hogy nekem jobb memóriám van, mint egy llm-nek, mert "nem emlékezett" dolgokra. Csak mikor rászoltam, hogy nézzen utána, akkor ismerte el és vette észre, hogy az adott dolog már meg lett beszélve. Szóval elég korlátolt, bár ez jelenleg betudható a technológiai korlátozásnak a szervereken. Legalábbis így gondolom. Nem néztem utána.
Emellett állandóan figyelmeztetnem kell, hogy nem érdekel, hogy utána tud nézni itt meg ott a probléma megoldása miatt. Adott a probléma, nézzen utána automatikusan, ne kelljen állandóan erre kérnem. El is szokta "tárolni" eme kérdésem, aztán mégis elfelejti.
Ez olyan, mint valaki gyorsan beírja fórumra, hogy, majd meló után utánanéz az adott dolognak. Minek írja be?! Hazamegy, utánanéz és közli az eredményt. Nem egy rohadt fészbúkon van vagy valami azonnali csevegőben!
Viszont, ha azt nézem, hogy az emberek így viselkednek, akkor nem csoda, hogy az llm is így viselkedik. Nem ő tehet róla, hogy szemetet adagoltak be neki.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#1
Egy géptől való érzelmi függéshez szerintem még csak nem is kell annak "tudatossága" (csak tudnánk, mi az), és erről valamiért nem szokott szó esni, esetleg én tévedek.

Ha egy akármilyen egyszerű szerkezet ügyesen szimulál érzelmeket, akkor mindegy, hogy történik-e valami benne, amire rámondhatjuk, hogy ez számára öröm vagy tessék, ez lehet neki a fájdalom, képtelenek vagyunk azokat nem tekinteni érzelmeknek, nem úgy viszonyulni hozzá. Kisebb vagy nagyobb mértékben, de befolyásolni fog bennünket, az ember formájúak meg még annál is könnyebben, bár az emberiség elég változó képet mutat az empátia terén, erről is lehetne beszélni.