10
  • manypet
    #10
    "annak vezetői megteszik, pusztán azért mert megtehetik"
    Pontosan.
  • NEXUS6
    #9
    Jogos.
    Valóban oda kívánkozik hogy az utóbbi évtizedekben, meg hogy egyelőre.
    Amint a gazdasági megerősödését megfelelő katonai képességekre tudja konvertálni, amivel kapcsolatban jelentős lépéseket is tesz, várható, hogy Kína valamely konfliktusban túllép a politikai/gazdasági szinten és katonai erőt fog alkalmazni.

    Emellett lássuk azt általánosan, hogy a nagyhatalmat az különböztet meg egy ksiebb országtól, hogy nem minden lépése indokolhat pusztán kényszerből, vagy szükségszerűségből, hanem tesz olyan dolgokat, amiről a nagyhatalom, annak vezetői megteszik, pusztán azért mert megtehetik.
    Ez lehet, hogy fájdalmas és morálisan is igazságtalan egy kis ország szemszögéből, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ez mindíg is így volt.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2025.08.18. 11:26:49
  • manypet
    #8
    "Kína, amely ráadásul egy évezredek óta fennálló többnemzetű szárazföldi birodalom, inkább a békés gazdasági terjeszkedés útját választotta"
    Szerintem inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem volt az utóbbi időben annyi ereje a fizikai terjeszkedésre, mint másoknak, így maradt neki ez a megoldás. De ha nézzük Tibetet vagy az ujgurokat, akkor látjuk, hogy valójában keményebben gyarmatosít, mint akár az oroszok, vagy pláne a nyugat.
  • manypet
    #7
    "Mennyire kell ehhez ennyire hülyének lenni?"

    És akkor Bazsi pofázik nekünk jómodorról meg a személyeskedés hanyagolásáról. Lenyűgöző...! :-)


    Utoljára szerkesztette: manypet, 2025.08.18. 09:15:08
  • NEXUS6
    #6
    A történelmi részével részben egyetértek. Oroszország keleti terjeszkedése a kisebb ellenállás irányába tett lépések sorozata volt, ami csak évszázadok után jelentett pozitív hozadékot. Érdekes azonban látni azt, hogy a gyarmatosítás klasszikus módja, a gazdag területek kis katonai erővel történő meghódítása és az ottani erőforrások lerablása, hosszútávon gazdaságilag nem fenntartható, amikor is felmerül ezen területekbe történő komolyabb befektetés szükségessége. Lásd a Brit birodalom szétesését.

    A nyugati történészek/politikusok számára Oroszország, annak léte, fennmaradása és lépései a fentiek miatt is egyszerre atavisztikus és érthetetlen jelenség. A mai Oroszországban élő keleti népek a russzifikáción keresztül csatlakoztak egy fejlettebb civilizációs szinthez, ami egyfajta nemzetközösséggé kovácsolja őket. Ami hasonló a brit/francia/spanyol/portugál nemzetközösségekhez. Ugyanakkor, tekintve, hogy Oroszország egy összefüggő szárazföldi birodalom, azok a logisztikai és gazdasági problémák nem destabilizálják, amely egy több kontinensen átívelő, óceánokkal széttagolt Ny-európai gyarmatbirodalmat fenyegettek. Ez az ami stabilizálja ezt a struktúrát, mint ahogy az is, hogy pusztán a területi nagyságából is fakadóan számtalan olyan nyersanyagra/erőforrásra tett szert, amelynek felfedezése és kitermelése csak a későbbi évszázadokban vált jelentőssé.

    Nem szükségszerű az amit a háborúkkal kapcsolatban írsz, tekintve, hogy Kína, amely ráadásul egy évezredek óta fennálló többnemzetű szárazföldi birodalom, inkább a békés gazdasági terjeszkedés útját választotta. Az orosz jelenlegi terjeszkedés olyan értelemben valóban a Szovjetunió visszaállítását célozza, hogy ahogy arra pár éve (amíg nem hülyült meg) Rácz András is több cikkében utalt, a korábban említett orosz nemzetközösséghez, érdekszférához, az ő szóhasználatukkal élve közel-külföldhöz tartozó, jelentős orosz kisebbséggel rendelkező országok feletti kontroll megszerzésére törekszik. Ez a cél nem tekinthető pusztán Putyin hóbortjának, vagy valamilyen belpolitikai krízis elfedésének, hanem az orosz lakosság többségének világszemléletével egybevág.
    Ebből az összefüggésből fakadóan valóban az amivel sokan riogatnak, akár az ukránok is, Európát, de még Közép-Európát sem fenyegeti további orosz terjeszkedés.
  • NEXUS6
    #5
    Wow! XD
    És te melyik alternatív univerzumban lakozol agyilag, nagytiszteletű amúgy a haditechnikában jártas barátom?
    Költői kérdés volt, nyilván tudjuk a választ. ;)
    Láthatólag te harcászati szinten tudod művelni a hadtudományt, talán a geostratégiai kérdésekben nem kéne nyilatkoznod, főleg ilyen érzelmi átfűtöttséggel.
    Csak tanács volt természetesen.
  • inkvisitor
    #4
    Oroszország pontosan azt csinálja, mint a cári oroszország régebben.
    A belső feszültségeket tökéletesen levezeti egy rövid, gyors, győztes háború, főleg ha területi nyereséggel zárul.
    Viszont egy vesztes háború nagyon veszélyes.
    Az orosz keleti tejeszkedés meg nem volt érdekes senkinek, mert olyan területekre tették rá a kezüket, ami senkinek sem kellett.
    Csak modern, XX századi technológiával lehetett bármi érdekeset kezdeni szibériával.
    Amit Putyin tud, az az , hogy a jelenlegi oroszország egy imperialista birodalom, ami csak addig életképes, amíg tud időről időre terjeszkedni. Ha leáll, akkor ugyanolyan lesz mint Róma.
  • militavia
    #3
    Te melyik alternatív univerzumban élsz? Ki tartott fegyvert putyóka fejéhez, hogy szállja meg a Krímet és aztán indítson nyílt háborút Ukrajna ellen?

    Mennyire kell ehhez ennyire hülyének lenni?
  • NEXUS6
    #2
    Azért az, hogy az oroszokkal idáig jutottunk, pontosabban visszajutottunk a hidegháborúhoz, azért a nyugat az elmúlt 30 éveben elég sok mindent tett. Az hogy egy legyőzött, gazdaságilag összeomlott, a vezetőik részéről teljes őszinteséggel békét kérő, szövetséget ajánló Oroszországgal, most ott tartunk ahol, azért vajon a hidegháborúban "győztes" nyugat vajon mennyire felelős, és ha felelős, mennyit tehetne, a helyzet javítása érdekében?

    Oroszország ha a terjesztkedését gyarmatosításnak fogjuk fel, akkor NY-európai szemmel későn indult. És ez azóta is baxa a nyugati hatalmak csőrét, hogy Szibériára, a középkelet fontos régióira, ez a későn ébredő, csinált nagyhatalom rátette a mocskos kezét és úgy integrálta a területek jelentős részét Oroszországhoz, hogy azok sem Napoleon támadásakor, sem Oroszország 1917-es a forradalom miatti bukásakor, sem a náci Németország támadásakor, sőt a Szovjetunió szétesésekor is csak részben szakadtak el. Ellentétben a Brit, Francia Holland, Spanyol gyarmatbirodalmak szinte totális szétesésével. Ez számukra "erkölcsileg" elfogadhatatlan.

    Vajon ezen a totálisan elbaltázott helyzeten mennyit segítenek az ilyen, direkt az oroszok ellen irányuló fejlesztések és mennyit segíthetnének a kölcsönösen egymás érdekeinek figyelembevételén alapuló, kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatok?

    John Lewis Gaddis: A hidegháború c. könyvének előszava (amiben arról magyarázkodik, hogy az a korszak az új nemzedékhez tartozó diákjainak totálisan érthetetlen, és pont ezért kell megírnia könyvet) gyakorlatilag kukázásra kerülne egy új kiadásnál, a beltartalmat viszont mindenki értené. Ez kinek a felelőssége? Nyilván kizárólag Putyiné, általában az oroszoké nem igaz?
  • manypet
    #1
    "Amikor 2022-ben felrobbantották a Nord Stream 2 gázvezetékeket, az kemény „figyelmeztetés” volt az Európai Unió számára"

    Kár, hogy lóf@szt nem okultak belőle. Sőt, továbbra sem hallottunk egy büdös hangot sem arról, hogy az amcsik miért is hajtottak végre terrorcselekményt egy elvileg szövetséges ország létesítménye ellen.