9
  • repvez
    #9
    nem minden gyártonál és nem minden esetben. nálam például csak azok a kábelek vannak bent amit kértem, nincs plusz kábel és csatlakozo a késöbbi pimpeléshez, az info taiment rendszer kijelzöjét és fejegységet se lehet kicserélni a faceliftes verziojéra , mert hardveresen nem kompatibilis, pedig ugyan akkora és a helye funkcioja is megegyezik 90%-ban az enyémmel, csak mivel 2 évvel késöbbi verzio, igy se softveresen se harveresen nem müködik egyutt.
    Na a teslában ilyen nincs, a 10 évvel ezelötti is ugyan ugy megkapja a mai softvert amivel ugyan olyan szinten tud önvezetni mint ami most jott ki a gyárből, amire a 10 évvel ezelött nem volt képes és most igen , egy ingyenes OTA frissités után .

    A taxizással, meg még sok a nyitott kérdés, lehet ,hogy lesz egy teslás app, de az is lehet , hogy külsös cégek is épülnek erre a szolgáltatásra egyedi tarifával egyedi szolgáltatással, hogy melyik éri meg jobban az egyénnek hogy használja akár az Airbnb, vagy a villany rolleres dolgoknál.
  • _svd_
    #8
    Nyilván egységáras szolgáltatás lesz. Az nem lehet, hogy sorsjegy szerűen derüljön ki a kilométer ár.
    Azt meg senki se gondolja, hogy a cég vagy maga Musk ingyen nyújt szolgáltatást ez ügyben a vásárlóinak. A Teslának is van költsége a szolgáltatáson.


    repvez:
    Általában az extra szolgáltatások vezetékei és eszközcsatlakozásai előre be vannak építve. Egy hagyományos tempomat esetében a kapcsoló és szoftver engedélyezés elegendő szokott lenni. Akkor van a nagyobb probléma, ha olyan bővítést szeretnél, amit extra pénzért sem tesz ki ajánlatba a gyártó,
  • repvez
    #7
    A saját automba nem tudom kérni utolagos beépitéssel az adaptive temponatot, mert nem elég csak betenni a radart és rádugni a csatit és a softverbe bepipálni egy olyan featuret ami gyárilag tervezve és felkészitettek egy tipust, akkor majd egy olyan kocsit amit nem erre készitettek fel majd biztos, a helyi jaguár szervizbe mindenféle felár nélkül majd neked átépitenek egy sima autot, robot taxi képessé?

    Mig egy teslát a szalonbol már ugy hozod ki, hogy ott van minden ami alkalmassá teszi rá . Felár nélküöl, ha nem akarja senki sem odaadni másnak az autoját , hogy plusz bevételre tegyen szert szinte befektetés nélkül, akkor majd biztos, hogy a jaguár tulajok még majd miliokat fizetnek és szétfuratják a kocsijukat azért, hogy majd évek multán talán visszahozza az átalakitás árát egy olyan kocsira amit mér le fog majd cserélni.

    Valahogy ezt a kifigást vagy ellenpéldát ellégé izzatság szagunak érzem
  • Cat #6
    "láttál vagy vehetél waymo autot bárhol a világban akár itthon is"
    Bemész a kereskedésbe és kérsz egy Jaguar I-PACE SUV-ot. Magyarországon is. Erre a Google leánya, a Waymo rárak egy szoftvert meg pár kütyüt (lidart, kamerát vehetsz aliexpressen), és kész a robotaxi. És igen, a szoftver az nyilván titkos, de ugyanúgy nem töltheted le a Tesla szoftverét sem.
  • repvez
    #5
    ez nem feltétlen van/lesz igy, miért ne kaphatnád meg azt a pénzt a tulajdonos? sőt az se biztos, hogy egységes áron kell , hogy szolgáltasson, lehet eltérő dijazás, hogy kinek menynit ér meg használni.
    A teslanak, nem biztos, hogy ez a bevétel kell, hanem sokkal inkább az adatok amit ezzel begyujt , mint uthoszban, mint környezet és forgalmi infok. emberi utazási szokások stbb.
    A szokásos adatfolyam amiből profilokat és statisztikákat tud kinyerni a következö fejlesztésekhez, ebből nagyobb profitja lehet ,mint, hogy pár ember pár ezer forintért bérbe adja a kocsiját.

    ÉS még mindig elönybe van a konkurenciával szemben.
    Lehet, hogy a waymo felugyelet nélkül megy már , de láttál vagy vehetél waymo autot bárhol a világban akár itthon is? vagy bármelyik másik autogyártó. ök még mindig nem jöttek rá, hogy egységes softveres felület kell fuggetlen az auto tipusátol , és frissiteni a régebbi autokat is uj vagy javitott softveres tulajdonsággal.
    A teslanak, nem kell egy uj autot legyártani ahhoz, hogy majd azt megvéve majd tudja az önvezetést vagy nagyobb szinten.Neki elég lesz egy softver update és a tobb millio autoja egybol képesé válik rá. régi uj nem számit.
  • _svd_
    #4
    Ebben az a zseniális ötlet, hogyan adjuk bérbe más tulajdonát. Nulla költség mellett, jelentős bevétel, de nem a tulajdonosnak.
  • repvez
    #3
    ha nem az autokat nézzuk akkor a szabályozás és a jogi dolgok lesznek a legnagyobb gondjai az elterjedésnek. mert ki fizet ha valaki megrongálja a kocsidat mikozben használja? hogyan használhatod a saját kocsid taxiként, ha nem vagy vállalkozo , hogy adsz számlát és , hogy számolsz el vele.
    Forditott esetben, mi van ha karambolozik a kocsi akkor ki a felelős érte.

    Sok jogi kérdés van még ami n em a kocsin mulik. Ha a rendszert aktiválják akkor a több millio lehetséges kocsiből ha csak pár % is beszáll , hogy taxiként is üzemeljen ,az rengeteg taqpasztalatot jelent az önvezetésben és forgalomban minden körülmények között ami jelentösen tudja gyorsitani és javitani az önvezetést. a másik gyártókkal szemben akiknek minden autoja egy külön rendszer nincs egy egységes platform amivel tréningezik vagy , hogy a régebbi tipusokat frissitsék.
  • t_robert
    #2
    Azért a Tesla még mindig meglehetősen messze van attól, hogy önállóan robottaxiként menjen. A fő gond, hogy máig kifejezetten a videó kép elemzésre támaszkodik, ami néha cserben hagyja. A többi önvezető autó használ jellemzően LIDAR-t is, ami pontosabb, mint csak a képelemzés. Egy TESLA-ra vakon nem biznám rá az életemet, de más életét sem. Az egy dolog, hogy jól belátható tiszta környezetben szépen viszi az autót, mondjuk egy autópályán de nem ideális körölmények közt nem biztonságos
  • Palinko
    #1
    Kíváncsi leszek majd a statisztikára, valahogy van egy olyan érzésem, hogy annyira nem éri majd meg bérbe adni. Aki újan meg tud venni egy ilyen autót, lehet inkább lenyeli az értékvesztést, mint mondjuk vissza keresi az értékvesztés 20-60%-át, de cserébe az emberek tudjuk hogy kezelik amiért nem ők fizettek...Még ha a kamerák miatt ki is lesznek ezek szűrve lassan, elég rizikósnak tűnik ilyesmibe csak úgy bele ugrani.