7
-
Vanek úr #7 A TSMC is kért belőlük, csak ők később akarják bevetni (állítólag 2 generáció múlva már nekik is működtetniük kell, mert ott már fizikailag nem fog működni a jelenlegi gyártástechnológiájuk optimalizációjának optimalizációja). Egyelőre maradnak a régebbi gépeknél, mert azoknál még olcsóbb lehet a termelés, de nem ússzák meg a váltást ők sem, csak elodázzák.
Az aranytojást tojó tyúknál meg el kell hitetni a többiekkel, hogy az a tojás valóban arany (és valóban az a tyúk tojta) - addig nem harapnak rá. Vagyis a Panther Lake majd a Clearwater Forrest megjelenése után kiderülhet, hogy mennyi is az az annyi, mit is tud az új ASML EUV-s gyártástechnológia; aztán majd ha sikeres lesz az egész (egyelőre több helyen pozitívak vele szemben), akkor jönnek majd a többiek is. Jelenleg a régi gyártósorok hírhedtsége miatt nincs megrendelése az újakra sem, ezért idő kell, míg sikerül külsős cégeket is meggyőzni arról, hogy itt gyártassanak. A bizakodó álláspont szerint 2027-ben lehet nullszaldós a dolog. Vagyis addig eszi majd a pénzt - ezért választják le ezt a részegységet, mert jelenleg az Intel nem tudja fedezni a költségeit (kiköltekezte magát a gyárépítésekkel). Vagyis nem 1-2 hónap, de szerintem ezt te is tudod. Ráadásul két külön vezérigazgató hozta a vásárlási és a kiszervezési döntést is - mindkettőnek más volt a képben: Pat szerette volna újra naggyá tenni az Intelt (ezért hozott olyan döntéseket, amik hosszabb távra voltak tervezve), a mostani diri meg mindenáron pozitív mérleget akar minél előbb a részvényesek elé letenni (vagyis jelenleg inkább csak rövid távra tervez). -
Kotomicuki #6 Azért várjuk ki a végét, addig még sok minden történhet... :)
Tudtommal a TSMC nem kért ezekből a gépekből...
Kiderülhet az is, hogy ez is csak a részvényeseknek szóló, lenyugtató kampány...
Aztán lehet, hogy addigra már nem a zintelé lesz az a gyártósor...
Miért akarná eldobni magától vki az aranytojást tojó tyúkját, pont a célegyenesben, mert pár héttel ezelőtt még nem voltak annyira optimisták, mint azt alább felvázoltad?!
Ha az igaz, akkor az x86-ot választanák le ERRŐL, hogy a gyártásban lévő potenciális pénzhegyeket ne erodálja az?!
Miért akarták volna darabolni a céget, ha pár hónap múlva minden rendbe jön(ne)?! -
Supra-III #5 És mi van akkor ha kettővel van lemaradva? Egy ilyen laptopot egész biztos nem játszani vesznek, akkor meg nem tök mindegy, hogy egy átlagos felhasználás alatt 5 vagy 3% az átlagos terhelés?
Meg ugye mennyivel is van lemaradva most az intel? Aztán mégis veszik ész nélkül...
De legyen három generáció. De az a kijelző...Uhhh... Hol lehet megvenni? :-) -
Vanek úr #4 Csak megjegyzem, hogy az Intel vett olyan gépsorokat, amilyennel még a TSMC sem rendelkezik (az ASML legújabb, EUV-s gépeit). És lassan beérik a gyümölcs is, mert a 18A-s technológiájuk (előzetes tesztgyártások és külsős szakmabeliek pontozása alapján) jobb teljesítménnyel bír, mint a TSMC N2-je, vagy a Samsung SF2-je. A kihozatal még nem az igazi, de a Panther Lake azon várható majd év végefelé. Nem mondom, hogy azzal egyből visszaveszi a hosszú évek óta hordott koronát, amit az AMD a Ryzen sorozattal levett róla, de újra lehet életképes alternatíva a kékektől a jövőre nézve.
Vagyis az #1-ben ajánlott fogadást viszonylag gyorsan elvesztenéd, ha valaki nem lenne úriember, és reagálna rá. :)
Utoljára szerkesztette: Vanek úr, 2025.06.24. 23:13:02 -
Kotomicuki #3 ...és miért is kellett neki "partnerségre" lépnie a TSMC-vel?
Igen, pontosan azért, mert saját magának már nem képes azon a szinten gyártani..., és belátható időn belül nem is fog tudni eljutni arra a szintre, mert ha akarták volna - amíg még adottak voltak erre a lehetőségeik - , akkor már (régen) ott tarthatnának...
De nekik a részvényesek kiszolgálása mindennél előbbre való volt..., így jártak.
...és mivel ezen még most sem óhajtanak változtatni, ezért lassan a szabadalmi troll szintre fognak lesüllyedni..., jobb esetben.
Ha Tajvant visszaveszi Kína, akkor a nyugat is így járt, mert nem a (virtuális) pénz a lényeg, hanem a valós termelés, termelni tudás és -akarás - és az ezt lehetővé tévő társadalmi berendezkedés - , amiből eléggé csehül állnak és ezen nagyon nem akaródzik nekik változtatni - még most sem - olyan mértékben, mint amilyen mértékű a "veszély"... -
#2
A "zintel" TSMC partner. Rengeteg termékük náluk készül.
Fejlesztik a saját gyártásukat is mindemellett. Már csak egy esetleges Tajvani hatalomátvétel esetére is... -
Kotomicuki #1 Akkor is arra fogadnék, hogy a kínaiaknak lesz meg előbb a jelenlegi TSMC-szint, mint a zintelnek...