8
-
Bruce_Willis #8 Már ne is haragudj de jó nagy butaságokat írtál.
Hogy milyen indokkal bonthatja fel a leveleket a vámhatóság, annak külön szabálya van, és jegyzőkönyv készül róla. De talán százmillió az egyhez a nemzetközi és a belföldi levelezések aránya. Tudjunk már megkülönböztetni egy áruküldeményről szóló levelet egy hivatalos vagy egy privát levéltől.. A képeslapos hasonlatod pedig inkább trollkodásnak veszem. Vicc.
Nekem aztán tök mindegy hogy mennyire veszed komolyan a saját adataidat, csak kérlek ne terjessz ilyen ostobaságokat, mert az emberek elhiszik, hogy nem értékesek az adataik, és nincs értelme megvédeniük azt. Nem tudom te milyen komolyságú levelezéseket folytatsz, de erős a gyanúm hogy a képeslapi üdvözlő szintet nem haladja meg. Pedig még egy átlagember is folytathat levelezést az orvosával, a biztosítóval, vagy ha úgy tartja szokása, emailben önti ki a lelkét. A cégekről startupokról pedig ne is beszéljünk. Én szoftvert úgy fejlesztek, hogy a személyes adataihoz csak a felhasználó férhet hozzá. Így működik a Viber is. Ha nem mented a tárhelyen, akkor elvesznek az adatok. Én így veszítettem el az egyik készülékemről. (A többi 3 készüléken megmaradt.)
És persze lehet hitetlenkedni. Ez nem szól másról, minthogy kinek adsz bizalmat. A google például nem titkolja, és sokszor ki is bukik hogy adatot gyűjt, és akkor a felhasználók meglepődnek hogy a google mindent tud róluk. Aztán vannak akik köztudottan nem az adatgyűjtésből élnek, és élharcosai az adatvédelemnek. Úgyhogy én inkább nekik adok bizalmat, mint egy olyan gigavállalatnak, aki az adatgyűjtésen túl még ki is elemzi az egyént, profilt készít róla, és pszichológiai szűrőn keresztül átvilágítja.
"A google meg eddig is elolvasott mindent, sot meg is orzi meg a torolt adatokat is"
Épp ezt írtam a hozzászólásomban hogy közel húsz éve lehetett már ezt tudni. Nekem nem mondtál újat.
Tudod, elegem van már "tök mindegy" emberekből, akik ráadásul még hirdetik is hogy le kell szarni a privát szférát és a kizsákmányolónak tolják a szekerét.
Olyannak tűnsz, mint a fanboyok az iOS topikban, akiknek ha megemlítettem egy hibát, akkor rögtön belém álltak hogy hogy képzelem azt hogy ócsárolom a kedvenc szoftverüket. Személyes sértésnek vették egy hiba megemlítését. Ez a birka szellem nem viszi előrébb a világot. Ez csak az elnyomásnak enged teret.
-
kvp #7 "Gondolom ők azt is leszarnák ha a posta felbontott állapotban kézbesítené a levélküldeményeket."
A vamosok is pontosan ezt teszik es a kepeslapok sincsennek lezarva. Sot igazabol minden a neten at kuldott informaciot erdemes publikusnak tekinteni. Ha nem szeretnel valamit a hazad elotti hirdetotablan latni, akkor ne kuld at az interneten. Lehet rendesen titkositani, de a katonai erossegu titkositas hasznalata maceras es csak ido kerdese a torese. Az adatrejtes is segit, hogy ne is tunjon fel hogy ott hasznos adat lehet nem csak feher zaj pl. egy macskas videoban, de sajnos ez meg nehezkesebbe teszi a kommunikaciot es nem is nagyon van kivel kommunikalni ilyen bonyolult modon. A legtobb embernek jo a titkositas nelkuli sajat neves hirdetotabla is. (lasd egyes facebook post-okat)
Tehat azt tudom mondani, amit anno sok sok even at kovetett a jelenlegi magyar miniszterelnok, hogy meg kettesben is csak olyat szabad kimondani amit a nyilvanossag elott is vallalunk es akkor nem ernek semmit a lehallgatassal, mert nem tudjak ellened felhasznalni.
A google meg eddig is elolvasott mindent, sot meg is orzi meg a torolt adatokat is, csak valamiert eddig nem jelenitette meg az osszegzest a felhasznaloinak. (csak eladta azokat az ugyfeleinek) -
Bruce_Willis #6 Protonmail például: https://account.proton.me/mail/signup?mode=sps
Az adatvédelem élharcosai közé tartozik.
Céget is regisztrálhatsz a free-be, hozzám a kutya sem szólt hogy a fizetős csomagba vigyem át a regisztrációt.
De a ChatGpt segít alternatívát keresni mindenre, csak hajlandóságot kell mutatni. Gmail, Outlook és egyéb importálás is lehetséges.
Ha véletlenül csak angol nyelvvel találkozol nem kell megijedni, van magyar kezelőfelülete.
- Végponttól végpontig tartó titkosítás
- Nincs IP-naplózás
- Nyílt forráskódú
- Székhely: Svájc (erős adatvédelmi törvények)
- Lehetőség anonim regisztrációra
Nem tudom a gmailben van-e ilyen, de itt letilthatsz feladókat is. Emiatt váltottam le a cégest, mert cégeket hamar betalálnak ajánlatküldők. Itt meg simán letiltom a spammereket.
Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2025.06.02. 15:49:42 -
Pityu83 #5 Mit érdemes akkor használni? -
Bruce_Willis #4 Így igaz! Mind hülye! A google ugyanis elolvassa az emailjeiket.
Gondolom ők azt is leszarnák ha a posta felbontott állapotban kézbesítené a levélküldeményeket. Ezért tart itt a világ és telik el húsz év mire leesik a tantusz. Ez a megvilágosodás is csak 1-2 törvényhozónak sikerül az 1,8 billióból. Aztán olyan döntésekbe menekülnek hogy a google ossza meg az adatbázisát..
Komolyan mondom, ezt a sok idiótát egy helyre kellene terelni. Ők azok, akik a diktatúrában is jól érzik magukat.
Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2025.06.02. 13:12:25 -
#3
1.8 billion Gmail users !
There are over 1.8 billion Gmail users globally. About 30.9% of the global population uses Gmail. The majority of Gmail's users are aged 25-34. -
Bruce_Willis #2 Az is hülye aki Gmailt használ.. -
duke #1 Titkositani kell a leveleket, aztan azt foglalja ossze.