Miért használ ennyi nagykötőjelet a mesterséges intelligencia?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
E cikkben megvalósult a tartalom és forma egysége. Szép példája annak, hogy már a sajtótermékeknél sincs olyan munkatárs (pl. korrektor és tipográfus), aki konyítana a nyomdászathoz. A cikkben egy darab helyesen használt kötőjel sincs. (Javítás: De, bocs, a „jelentés-megkülönböztető” szóban helyes.) A — jel magyarban nem használt, nagykötőjelként az endash-t (–) használjuk. Idézet után fűzött narrációhoz nagykötőjelet használunk, gondolat közbeszúrásához is, nevek kapcsolásához szintúgy.
Az MI-t nagyrészt még hozzáértők által kiadott szövegekkel idomították, azért buggyan fel belőle nagykötőjel – és egyéb „írásjelek” – a megfelelő helyeken. A nép igénytelenül ír, azért tűnik furcsának a helyes szöveg. Kicsit olyan ez, mint mikor a nyomorékok gúnyolják az ép testű embert.
Utoljára szerkesztette: TSL16b, 2025.04.22. 17:05:39

#2
"Ha valaki nem akarja, hogy összetévesszék az írását a mesterséges intelligenciával, akkor nem igazán az a kérdés, hogy milyen írásjeleket használ. Csak próbáljon meg valami olyat írni, amit érdemes elolvasni."
Igaz, de nem csak az írásra, hanem minden alkotó munkára (zenére, filmekre, képekre, stb...), csak mivel a mai hópihe társadalom tele van mondvacsinált tömeg"művész"ekkel, akiknek nem merték sose megmondani az igazat (jó és szép amit csinálsz, de nincs kiemelkedő tehetséged, nem vagy művésze a dolognak, lépj tovább, próbálkozz mással), így most az ilyenek sírnak a legjobban. Az igazi művészeket még nagyon sokáig nem fogja utolérni a gép, mert olyanok csak mint egy precíziós gép, ami tökéleteset csinál, de nem egyedi mint egy művészi alkotás.
De lesznek/vannak olyan területek, ahol már ez elég a tömegek igényeinek kielégítésére. Kis túlzással, de már nem kell a cipész cipője sem régóta, megfelel a mai világban a tömeggyártott cipő.
Viszont aki ezt használja a tehetségének a kutatására gyakorlásképp, az új úton válhat művésszé, de csak akkor, ha az AI csak az eszköze és bele tudja tenni a saját, tényleges tehetségét!

Az utóbbi években teljesen magamtól rászoktam az "‒" jel használatára, amire magyarul azt lehet mondani, hogy "gondolatjel", angol neve pedig "Figure Dash" (a Windows Karaktertábla szerint). Sose használtam AI-t és egyáltalán nem is szándékozok.