9
  • nlght
    #9
    A sok hazaáruló honfitársam remélem olvassa a cikket, aki végigaludta a történelemórákat és nem emlékszik mi történt 1849-ben és 1956-ban, de most persze az oroszoknak szurkol, miközben meg van győződve arról, hogy Putin/Orbán médiája igazat mond.
  • gosub
    #8
    Nyugatról is kicenzúrázták a Russian Today-t. Meg cenzúrázzák eleve a nagy portálokat. Mindenki máskép csinálja. Aztán ujjal mutogat a másikra.
  • Kryon
    #7
    Sajnos idővel a demokráciák is elzüllenek és oligarchia lesz belőlük, ahol az elit a lobbiereje által uralja a politikát, mely így tulajdonképpen színházzá válik. A nyugat és csatolt részei most itt tartanak. Ez egy elég csúnya csapdahelyzet, mivel azzal jár, hogy bármi is történjen a politikában, bármit is mondjanak, annak nincs gyakorlati érvénye, mivel minden politikai szereplő ugyanannak az elitnek a zsebében van. Pl. kultúrharc, elbáboznak valamit, a tömeg pedig tapsol hozzá, miközben semmi lényeges változás nem történik.

    Ebben tehát az a csel, hogy a politika, a köz irányából érdemi változás nem várható. Egyetlen kiút van belőle, az, ha az eliten belül valami olyan ellentét képződik, ami miatt az egyik részük nekiesik a másiknak.
  • bunny
    #6
    Ritka szar irányba meg a világ, kicsit örülök, hogy már lehúztam jópár évtizedet és nincs gyerekem. Így kevésbé fog zavarni amikor látom, ahogy az emberiség lezüllik a picsába.
  • Probatbicol
    #5
    Így van, Ausztrália és az EU meg az X-et akarja ellehetetleníteni, egyelőre még csak büntetésekkel, de jön majd a korlátozás is.
  • CommieSlayer
    #4
    Ők is fellépnek az álhír terjesztés ellen. Ez fejlett demokráciákban így megy.
  • MerlinW
    #3
    Nem kell olyan messze menni. Nézd meg a szomszédos országokat. Kína, észak Korea, Türkeminsztán, stb, egyikben sincs Youtube vagy más nyugati média. Gyakorlatilag a diktatúra velejárója az elszigetelődés, külső zajok elnyomása.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.09.14. 21:53:21
  • duke
    #2
    Akkor hamarosan nalunk is tiltani fogjak.
  • CommieSlayer
    #1
    Követik Brazília példáját. Nem lehet álhíreket terjeszteni. A törvényeket be kell tartani.