17
  • manypet
    #17
    "ua. egy tollba való golyót nem tudnak legyártani vagy 60 éve"
    Ha ez valóban igaz, akkor el tudom képzelni, hogy a túlvilágról nézve az eseményeket Bíró László mekkora röhögéseket vágott le éveken keresztül. :-)
  • manypet
    #16
    "Izraelben, vagy a zusában miért nem tud akkora csapásokkal haladni, mint pl. a mi kis hazánkban?!"
    Az USAban erősen jelen van. Csak esetleg az élet más területein. Izrael próbál védekezni, és jobban védekeznek, mint mi, de náluk is megvan. Nálunk az a gond, hogy nem csak a saját politikánk felől jön a szar, hanem az EU felől is.

    "Egy önjelölt kisebbség érdeke leépíteni és akár meg is szüntetni a civilizációnkat, mert különben nem tud a Földön uralkodni - bár, hogy akkor min is fognak uralkodni"
    Nem megszüntetni akarják, hanem uralni. A cél a kommunizmus, a totális állam. Ez volt eredetileg is a cél a baloldaliaknak. És itt baloldal alatt a nácit és fasisztát is érteni kell természetesen. Persze küzdenek egymás ellen is, a koncért. De a cél a totális állam. Eleve minden politikai vezetés arra törekszik, hogy minél nagyobb kontrollt gyakoroljon az emberek felett. Ez a jellegéből fakad. Így bármelyik oldal is van hatalmon, a végső cél nem változik.
  • Kotomicuki
    #15
    Hhmm, tehát az elavult, szovjet időkből származó, orosz űrkutatás ott van a toppon... Ez azért elég nagy pofon a zusának, nem gondolod?! :)

    Tovább víve a gondolatmenetedet, majd nézd át a japán és a koreai ipari fejlődés menetét, merthogy ők is így kezdték hajdanán és meglehet nézni, hogy hova jutottak vele... (mondjuk ők (sem, ahogy Kína sem) építették le az oktatást (sem), ami fontos a fejlődéshez és a már elért szint megtartásához..., ellentétben a "nyugattal", ugye)

    Ami minket közelebbről érintene az Európa és ott még dicstelenebb a helyzet, mint bárhol máshol a földön és ezen kéne inkább elgondolkodni, majd végre cselekedni is, amíg még nem késő és nem jutunk a több száz évvel ezelőtti Afrika szintjére, minden téren.
  • Tetsuo
    #14
    "Apró" hiba van a gondolatmenetedben. Egyrészt a globális agyelszívó Egyesült Államokon kívül minden ország rászorul az USA technológiájára csúcsprocesszorokat illetően, nem csak a csúnya Kína meg Oroszország. Ahogy USA pedig rászorul a holland ASML levilágítókra a processzorgyártáshoz.
    Másrészt az amerikai szankciók éppen olyan technológia ellen léptek fel, amiben Kína már világelső volt. Az 5G-hálózat ellen.
  • Macropus Rufus
    #13
    "Még egy ideig amcsi processzorok vannak a paic csúcsán, de az említett szankciók épp arra ösztökélik Kínát (és másokat), hogy fejlesszenek ezerrel."
    amik kb. szinte mindennel inkompatibilisek lesznek. Kínának ez tök jó lesz elsőre. Aztán mikor rájönnek, hogy nem tudnak technológiát lopni viszont halandi kellene a korral akkor megpróbálják majd a nyugati technológiát integrálni a dzsunka pécéjükbe.

    "Csak emlékeztetőül, az 5G technológiában már Kína előzött, be is tiltották nyugaton... "
    Gondolom akkor azzal is tisztában vagy, hogy az 5G technológiát nem Kína fejlesztette ki. Kifejleszteni minden esetben sokkal nehezebb és költségesebb valamit, mint egy létezőt lemásolni. Ráadásul ez utóbbi olcsóbb is, hiszen nincs a fejlesztéshez köthető kiadás...

    "Azért az beszédes, hogy ahol kell a minőség, ott megvan az náluk is: pl. a 8, sikeres Holdmisszió vs. Starliner. "
    mondjuk a kínai űrkutatás a Szovjet űrpogram 1:1-es másolata. Még az űrhajóik is a Szovjet érában alkalmazott eszközök másolata. Nem saját fejlesztés.

    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2024.08.21. 10:44:40
  • Macropus Rufus
    #12
    mondjuk, ha olyan menők, mint sokan hiszik róluk, akkor miért is akar más honnét beszerezni ilyen cuccost? Miért nem fejleszt ki sajátot?
    Mert nem tudnak. Mert nincs meg hozzá az a tudás, ami kellene a technológiához. Nekik olcsóbb ellopni, mint nulláról kifejleszteni akármit is.
    Ez mindere igaz, ami kínai. Nekem elég nehéz elhinni azt, hogy van egy ország, aminek saját telefongyárai vannak, saját villanyautó gyárai, a hozzájuk kellő technológiát is előállítják. Űrhajósokat juttatnak a világűrbe ua. egy tollba való golyót nem tudnak legyártani vagy 60 éve. Egészen 2017-ig kellett várni az áttörése. Miért? Mert nem tudták ellopni a technológiát. (lásd idézett cikk)
    Szóval a Kína tényleg olyan menő lenne akkor pont leszarná azt, hogy milyen szankció van ellene. De mint (ismét) kiderült semmilye nincs, ha nem tud lopni.

    https://index.hu/tech/2017/01/10/kina_megfejtette_a_golyostoll_titkat/
  • kvp
    #11
    "Persze lehet sarkítani, de mégis mindegyikünk eszközében amcsi tervezésű processzor van"

    A vilag tobbsegenek mar brit tervezesu ARM processzora van, mert joval tobb telefon van mint x86-os pc. Jelenleg a ceg tulajdonosa egy japan befektetesi alap. A volt ARM-os mernokok jelentos resze (a volt kinai vezerigazgatoval egyutt) pedig iden aprilis vegen atment egy kinai allami tulajdonu ceghez. Mindekozben a microsoft windows fo fejlesztesi aga is atallt x86-rol ARM-ra, miutan az apple ios es a google android mar jo ideje szinte csak ARM-ra kerult kiadasra.

    "Egy önjelölt kisebbség érdeke leépíteni és akár meg is szüntetni a civilizációnkat, mert különben nem tud a Földön uralkodni"

    Eszrevettuk. Ezert lenne jo elkerulni az atomhaborut es a gobalistak altal elkepzelt 4. ipari forradalom szandekait is (a munkasosztaly es mellekesen a bolygo lakossaganak 99.99%-anak megszunteteset).

    Kina csak annyit mondott a vilag globalis del neven hivott reszenek, hogy en a fentiek kozzul egyiket sem tamogatom, ha mellem alltok akkor egyutt talan eletben maradunk. Ez igy eleg gaz, de a vilag 99.99%-anak meg a kinai imperializmus is jobb jovokep mint meghalni...

    "Szerintem van annyi potenciál Kínában, hogy kormányzati támogatással hosszútávon felvehetik a versenyt az ASML-lel, majd az Intellel is. Nem legyőzik őket, hanem ellenpólussá válnak, amivel számolni kell."

    Ez feltetelezi, hogy a nyugati cegek kepesek lesznek frissen kepzett mernokok, a Kina altal birtokolt nyersanyagok es a vilag nagyreszet lefedo globalis piacok nelkul talpon maradni. Mindezt ugy, hogy Kina olcsobban tobbet tud adni. Nem feltetlen jobbat, de megfizetheto aron es sokat, hogy mindenkinek jusson, annak is aki nem tudja megfizetni a nyugati termekeket.
  • Kotomicuki
    #10
    Már, ahova beengedik!
    Izraelben, vagy a zusában miért nem tud akkora csapásokkal haladni, mint pl. a mi kis hazánkban?!
    Az meg nem Kínától függ, hogy hova engedik be!

    Egy önjelölt kisebbség érdeke leépíteni és akár meg is szüntetni a civilizációnkat, mert különben nem tud a Földön uralkodni - bár, hogy akkor min is fognak uralkodni és hogy tartják fönn magukat, az még rejtély az ő számukra is, ennyire előre nem gondolkodnak... - , EZ a csapásirány nagyon is megfelel a nyomuló Kínának, mert ahol ezt már "üzemeltetik", ott garantáltan gyenge és korrupt a vezetés, ami kedvez az intervenciónak (is). De ez, ennek létrehozása és fenntartása nem a kínaiak "érdeme", legfeljebb ezzel megegyezik a pillanatnyi érdekük és kihasználják ezt (ők is).
    Ha valóban érdeke volna a "nyugatnak" - vagyis az irányítását kisajátítóknak - , hogy a zeurópai unió is ellenálljon - Kínának és alanyi jogon termeljen hasznot - , akkor nagyon NEM terelnék vágóhídra, mint ahogy azt most cselekszik vele!
  • Tetsuo
    #9
    Szerintem van annyi potenciál Kínában, hogy kormányzati támogatással hosszútávon felvehetik a versenyt az ASML-lel, majd az Intellel is. Nem legyőzik őket, hanem ellenpólussá válnak, amivel számolni kell.
  • manypet
    #8
    "Hogy a szarjaik egyáltalán megjelenhetnek nálunk az a "mi", erősen korrumpálható "hivatalnokainkat" és a nemlétező fogyasztóvédelmünket (áttételesen a nemlétező társadalmi önvédelmünket) jellemzi leginkább - ez nem a kínaiak "érdeme"!"

    Szerintem főként Kína érdeme. Így csinálja az egyetemeken is, meg máshol is:

    Utoljára szerkesztette: manypet, 2024.08.20. 14:23:24
  • Palinko
    #7
    Igen értem, hogy most nagyobb az ösztönzés, de ahogy én tudom elég sokan próbálkoznak 10+ éve:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Microprocessors_made_in_China

    Talán még a Zhaoxin a legkomolyabb közöttük és végül is amire nekik kell elég az is, de nyugaton nem versenyképes. Ha jól tudom már régen is saját kínai linux disztrót akartak mindenhová a windows függetlenedésért és annak a keretében saját CPU-t is. Értem én hogy a szankciók jobban ösztönzik majd a fejlesztést, de a gyakorlatban úgy tűnik egyszerűbb a szankciók megkerülése mint a fejlesztés. Bár amit én sem értek az a rengeteg kiképzett kínai mérnök mit csinál közben.... Mert ha megnézed a Zhaoxin termékeit 5 éve is olyan 5 éves lemaradásban volt, meg ma is olyan 5 éves lemaradásban van. Ha valami felzárkózik akkor 5 éve mondjuk 5 éves lemaradásban volt, ma meg 2 éves lemaradásban kéne legyen. Így nagyon könnyen az lehet hogy a régi technológiát eladják nekik jó pénzért, mint ahogy az 5g fejlesztés is ha jól tudom nem a földből nőtt ki, hanem sikerült nekik olyan cégeket megvásárolni akik 4g-ből jók voltak valszeg már 5g fejlesztéseik is voltak és akkor abból alakultak ki a kínai 5g verziók amik tényleg elég nagy piaci részesedést szedtek be.
  • Kotomicuki
    #6
    Hogy a szarjaik egyáltalán megjelenhetnek nálunk az a "mi", erősen korrumpálható "hivatalnokainkat" és a nemlétező fogyasztóvédelmünket (áttételesen a nemlétező társadalmi önvédelmünket) jellemzi leginkább - ez nem a kínaiak "érdeme"!
    Ha meg nem tudnák ránk sózni a szemetet, akkor - arra lenne más, "belsős" jelentkező, csak nem ennyiért, ugye... - kényszerülnének rá igazán a minőségi gyártásra...

    Azért az beszédes, hogy ahol kell a minőség, ott megvan az náluk is: pl. a 8, sikeres Holdmisszió vs. Starliner.
  • Tetsuo
    #5
    Még egy ideig amcsi processzorok vannak a paic csúcsán, de az említett szankciók épp arra ösztökélik Kínát (és másokat), hogy fejlesszenek ezerrel.
    Csak emlékeztetőül, az 5G technológiában már Kína előzött, be is tiltották nyugaton...
  • Palinko
    #4
    Persze lehet sarkítani, de mégis mindegyikünk eszközében amcsi tervezésű processzor van, nem baikal meg a kínai is jobb eresztés lett, de még nagyon sokáig nem lesz értelmes választás. Mint ahogy legtöbb termékük már nem a teljesen bóvli, de középkategóriától nem igazán jobb, pár dolgot pl telefon eltekintve. Valahogy ha nem a külföldi minőségbiztosítási szabványokat kell hogy betartsák a hozzállásuk olyan hogy csak legyen gyártás meg eladás ez chippeknél mire vezetne? Beletennék a hibás waffert is amit nyugatiak más néven adnak el, vagy egy grafikus kártyán valami kondenzátoron spórolnának ami miatt tönkre menne az egész stb. Akárhogy is nyomják az egyetemeket stb, mégis azt nézzük hogy a nyugati világba mennek know how-t vásárolni, tanulni, lopni és ritkán megy nekik valami jól.
  • Kotomicuki
    #3
    "Amit az USA csinal szinte csak a nyugati gazdasagot gyengiti."

    Nem "szinte", hanem csak a nyugati gazdaságot gyengíti..., még mindig, folyamatosan és különösen azóta, hogy Kínába vitték át a termelésüket, mert az a részvényeseknek pillanatnyilag jó volt.
    Hogy ez ne tűnjön föl és az általuk "gyártott" hiányt pótolják, ezért európát is - és mindazt, amit és ahova csak a mocskos kezük elér - zokszó nélkül bedarálják, csakhogy a bukásuk/megsemmisülésük pár hónap haladékot kapjon. Azaz: az általuk, egyoldalúan elkövetett hibát egy még nagyobbal próbálnak meg takargatni, mert a helyrehozására nem/sem telik a tudásukból/akaratukból.

    Nem tudom, hogy mit lehet várni az olyan egyetemektől, ahol csak és kizárólag az ideológiai félrenevelés a lényeg és ez alapján, ezen cél érdekében válogatják az oktatókat, a tananyagot és a diákokat is. Hogy aztán a különösen álszent, kettősmércés társadalomban tovább folytathassák az áldatlan, romboló tevékenységüket.
    Ezek nemhogy építeni nem építettek semmit, de még a meglévőt is csak lerombolni tudják! Ezért csodálkozni sem lehet, hogy miért is tart ott a civilizációnk, ahol és merre is fog továbbmenni..., ameddig ki nem veszik a döntéshozatalt annak az önjelölt, szűk rétegnek a kezéből, ami hajlamos mindent kizárólag anyagi és az önző, számukra is csak a pusztulás ígéretét hordozó, romlott vágyálmaikon keresztül látnak és kötelezően akarnak láttatni az ebből nagyon nemkérő tömegekkel is.
  • kvp
    #2
    "a cél az, hogy visszatartsák Kínát annyi ideig, hogy az Egyesült Államok előnyt szerezzen."

    Kinat nem lassitjak erezheto mertekben, ellenben az USA marad le, mert a szaktudas utanpotlasa gyakorlatilag megszunt. A nyugati mernokkepzesben szinte csak kinai szarmazasu diakok maradtak, a nyugati gyarak nem epulnek es meg melle motivaciot adtak Kinanak hogy ebben is onellato legyen. Amit az USA csinal szinte csak a nyugati gazdasagot gyengiti.
    Utoljára szerkesztette: kvp, 2024.08.19. 17:15:45
  • lac coo
    #1
    szerény mennyiség így beszerezhető .... ruszkiknál is van csempész, Pentiumos laptop... :D